A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
156 VI. ÜLÉS. dánsra a legnagyobb szükség lett volna, nem láttuk a helyén, hanem akkor igenis hallottuk a »rector orbis«-nak azt a parancsszavát, amelyikei a mi legvitálisabb érdekeink ellenére döntött. Ide érkeztünk a gyűlöletben, t. országos bizottság, és mikor mindez megvolt, még ezzel sem elégedtek meg, még össze kellett veszíteni a magyar ajkút a magyar ajkúval. Nincs ellenzék, csak ellenség, vagy barátom vagy ellenségem! Minden véleményeltérés bűnnek tekintetik. Erre van most berendezve az egész monarchia, ilyen alapon indul az igen t. minister ur. Azt halljuk mindig, hogy a háború milyen rettenetes dolog, mennyire félünk a háborútól. Hát egy háború van, amitől félnünk kellene és amelytől úgy látszik nem félünk, és ez a bent folytatott háború. T. országos bizottság! Ha mi félünk a belháborutól, akkor nekünk nincs okunk kül- háborutól félni. Elnök: Ki következik? Vermes Zoltán jegyző: Szüllő Géza! Szüllö Géza: T. országos bizottság! Örömmel constatálom, hogy az elmondott nagyérdekü beszédekben az ellenzék mindkét szónoka azt a külpolitikát, amelyet a külügyminister ur representál, nem kritizálta oly mértékben, hogy meg ne szavazta vplna neki a budgetet. Azok a fejtegetések, amelyeket Andrássy Gyula gróf bizottsági tag ur részéről hallottunk, tökéletesen fedik azt, amit én is bátor voltam már régebben hangsúlyozni, hogy a mi monarchiánkban megvan az előrelátás, megvan a minden oldalról való bölcsesség, de talán egy hiányzik : az a bizonyos Schneid, az a bizonyos erősség, amelynek a Keleten megvan az a feltétlen nagy ereje, hogyha a hatalmat felvetik, a »quos egot«, azt bátorságnak és erőnek tekintik, ha azonban bölcs óvatossággal kezelnek kérdéseket, azt hajlandók azok a primitiv népek gyengeségnek venni. Pedig ez egyáltalán nem áll fenn. Mi erőteljesebbek és sokkal hatalmasabbak vagyunk, mint ahogy azt rólunk gondolják és erősebbek, mint ahogy azt magunk hisszük és épen az a mi szerencsétlenségünk, hogy a belénk vetett bizalom és önmagunk bizalmatlansága volt az a tényező, amely bennünket fokozatosan arra a térre vitt, hogy az egész háború alatt nem tudtuk eléggé megvédelmezni a magunk anyagi érdekeit, nem tudtunk sem barátokat megtartani, sem pedig ellenségeket legyőzni. Stratégiánk az volt, hogy barátnak gyengéknek bizonyultunk és ellenségnek is gyengéknek bizonyultunk. Ez az okq azután annak, hogy bármily áldozatkészséggel, a monarchia nagy hivatása iránti gondolattal megadtunk minden lehetőségét vezetőségünknek arra, hogy igenis ha kell a monarchia tekintélyét, erejét, közgazdasági érdekeit megvédelmezze, ennek eredménye nem volt egyéb, mint az, hogy egy csalódással gazdagabbak lettünk és elvesztettük azt a természetes piaczot, amely eddigelé rendelkezésünkre állott. Mert ha valaki a Balkánt nézi, amint én azt régebb idő óta tanulmányozom és látom azt, hogy a gazdasági depressio milyen nagy és mennyire elvesztettük azt a természetes piaczot, amely a miénk volt, akkor nem tudom ezt az eredményt azok közé az étape-ok közé sorozni, amelyeket sikernek tudnék minősíteni. Azonban igazságosnak kell lennem és rá kell mutatnom arra, hogy nem tisztán a kül- ügyministernek rovandó fel, hogy a situatio igy alakult ki, hogy mi jóformán egy vértelen háború pusztításait érezzük közgazdasági téren, hanem ennek oka az európai viszonyokban keresendő, mert hiszen amikor mi előre tudatosan, bátran érvényesiteni akartuk a magunk akaratát, akkor épen azok részéről gondoltuk és hihettük volna, hogy teljes támogatásban fogunk részesülni, ezt a támogatást nem volt szerencsénk élvezhetni. Nekünk ezek után a múlttal le kell számolnunk és meg kell keresnünk azokat az utakat, amelyeken azokat a gazdasági károkat, amelyeken tényleg keresztül mentünk és azokat az óriási kiadásokat, amelyeket a gazdasági válság következtében elszenvedtünk és amelyeket ismét politikai positiónk következtében mint a hármasszövetség részesei kell hogy viseljünk, be tudjuk hozni. Ezért tartom helyesnek és nagyon üdvösnek azt, amit a t. külügyminister ur exposéja végén mond, hogy igenis nekünk a hármasszövetségben való positiónk erősítése végett anyagilag is erősebbeknek kell lennünk és üdvözlöm a külügyminister urnák azt a gondolatát, hogy igenis igyekezett arra az útra lépni, hogy fokozott mértékben gondoskodjék közgazdaságunk továbbfejlesztéséről. Mert valóban szükség van arra, hogy közgazdaságunkat fejleszszük. Hiszen, amint a statisztika mutatja, az a visszafejlődés, amely kereskedelmi téren bennünket a Balkánon utolért, egyenesen szomorú. De nekünk vannak étapejaink, vannak erősségeink; iparunk, kereskedelmünk jó, de a vállalkozási kedv és az önuralom az, amely bennünk hiányzik és ezért félek attól, hogy vájjon ez a czél el fog-e éretni. Egy példát hozok fel. Nemrég beszéltem egy nagy oriensben lévő kereskedővel, aki a monarchia egyik államának tagja és aki a monarchiából akart magának kereskedelmi munkatársakat kapni. Kihirdetett pályázatára azonban az export-akadémiában tanuló fiatal emberek közül egyetlen egy sem jelentkezett, mig ugyanerre a positióra 74 Beichsdeutsch jelentkezett. Ez a csekély vállalkozási kedv, ez a marasmus, ez a hiánya mindannak, ami kétségkívül aggodalommal tölt el bennünket, vájjon tudunk-e mi gazdasági expansivitás által is erősséget találni. Pedig szükség volna erre, mert uj erőforrások nélkül feladatunknak, mint
