A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. Iái addig, amig a fejedelem nem tud magának egv katonai erőt szerezni, amely nélkül kormányozni Albániában teljesen lehetetlen, addig, amig másképen nem teheti, legalább nemzetközi védelemben nem részesül. A fejedelem igv ki volt téve annak, hogy egy pár ezer ember miatt kénytelen az ó ugvnevezett fővárosát otthagvni, ami minden- esetre nagyon árt az ő tekintélyének, úgy hogy azt hiszem, hogy a jövőben legalább arról kellene gondoskodni, hogy kellő nemzetközi karhatalom álljon .rendelkezésére, amely őt ott, ahol van, saját fővárosában feltétlenül meg tudja védeni. Ez a minimuma annak, amivel kell hogy rendelkezzék a fejedelem, aki az országot kormányozza, hogy ott saját fővárosában, saját otthonában érezhesse magát biztonságban ; mert ha bárminő kisebb arányú mozgalom őt ott veszélyezteti, akkor nem várhatjuk tőle azt az erélyt, azt a mozgási szabadságot, azt az aktivitást, amely nélkül ott eredményt el nem érhet. Attól azonban természetesen óva intem a t. külügyminster urat, hogy valamely nagyobb mentó-expeditióra, katonai megszállásokra, oda az albán he'gyekbe határozza el magát. Én azt tartom, hogy a mi feladatunk csak odáig mehet, hogy biztositanunk kell azt, hogy ő a saját fővárosában veszély nélkül lehessen és továbbá elhatározásaiban ne az ellenség kardjának fenyegető hatása alatt álljon, hanem szabadon határozhassa el magát mint az olyan ember, aki legalább önmagának biztonsága tekintetében meg van nyugtatva. Az Albániára vonatkozó kedvezőtlen megoldásban annál kevésbbé tudok megnyugodni, mert hitem szerint és benső meggyőződésem szerint háború nélkül is egy teljesen kielégítő megoldást lehetett volna elérni. A szláv világot izgathatta az, hogy Szerbia egy kikötőhöz jusson ; elképzelhető, ha Oroszországban oly mozgalom indul meg, amely háborúra akarja kényszeríteni a kormányt, abból a őzéiből, hogy legyen Szerbiának hadi kikötője. De ha ezt a megoldást az Adriára vonatkozólag elfogadták, akkor teljesen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy Djakova, Ipek, Prizrend, Dibra elnyerése végett, olyan községek elnyerése végett, amelyek létezéséről a szláv tömegeknek úgyszólván absolut fogalmuk sincs, háborút riskiroztak volna meg. Oly kérdés ez, amely a nagyhatalmak közül kizárólag minket érdekel. S ha már a létünket koczkára teszszük Albániáért, akkor az az Albánia legyen olyan, amely az életképesség minden feltételeivel el van látva, hogy akkor ne egy látszólagos Albánia, de egy igaz, actióképes Albánia létesüljön, egy olyan, amely az odavaló hatalmi egyensúlyban komoly tényező lehet. Ezért csak mi riskirozhat- tuk volna meg az esetleges háborút. Ki van zárva, hogy más nagyhatalom ezt megtehette volna. Szerbia is, abban az időben, amikor ez a kérdés dűlőre került, már rossz viszonyban volt Bulgáriával. A vöröskönyv jelentéseiből látjuk, hogy igazságtalanul támadják a mi diplomatánkat, amikor azt mondják, hogy nem voltak értesítései. Látjuk, hogy akkor ebben a kérdésben is bírtunk azzal az értesítéssel, hogy a viszony Szerbia. Bulgária és Görögország közt véglegesen megromlott. Ilyen viszonyok közt alig tételezhető fel, hogy Szerbia és esetleg később Montenegró Djakova miatt háborút kezdett volna. De, mondom, én azt tartom, hogy ha már megkoczkáz- tatjuk a háborút Albániáért, akkor csak olyanért tehettük azt, amely életképes. A mi bizonyos mértékű határozatlanságunk és annak következtében, hogy közösen akartunk a határozat végrehajtásában is Európa többi hatalmaival eljárni, sek káros következmény állott elő más irányban *is. Nem is tekintve azt a gazdasági pangást, amely a hosszú válság alatt nálunk előállott, draga volt az a hosszú fegyverkezés. Sokkal rövidebben végezhettünk volna mindezen kérdésekkel, ha önállóbban járunk el a végrehajtás terén. Bizonyítja ezt Szkutari kérdése. Szkutarira vonatkozólag már márczius 4-én tudatja az orosz kormány Montenegro fejedelmével, hogy Szkutarit nem fogja bírhatni, mert Európa elhatározta Albá-* niához való csatolását ; de mivel Montenegro fejedelme nem hitte, hogy Európa erélyesen fog fellépni, két hónapig húzódott az ügy. Számtalan áldozatot hozott ; mennyi vér folyt ott ! Mennyi vagyon ment tönkre ! Mennyi pusztulás történt ! És azután, mikor felléptünk önállóan, két nap alatt megvolt a rend. És átadták Szkutarit a nemzetközi csapatoknak. Nos hát: két hónap kellett Európának és még akkor sem ért el eredményt ! Mi két nap alatt elértük a czélunkat ! Ott ugyanis minden tényező meg volt győződve arról, hogy addig, amig Európa csak együttesen léphet fel, ott semmi komoly erőkifejtés lehetőségéről szólni sem lehet. Az volt a meggyőződésük, hogy egy Francziaország, egy Oroszország, amelynek érdekeit ez a kérdés nem érinti, nem fog anyagi áldozatokat hozni akarni azért, hogy azt a rá nézve egészen közömbös dolgot végrehajtsa. Természetesen a végrehajtás terén a saját lábunkra kell állanunk, önállóan kell eljárnunk, mert különben a kellő eredményt el nem érhetjük. És azzal sem vigasztalhatjuk magunkat, hogy ezzel az eljárásunkkal az ódiumot megosztottuk volna a többi hatalommal. Dehogy ! Az odium rajtunk van, még pedig fokozott mértékben. Mert mennyi véráldozatot hozott Montenegró az alatt a pár hónap alatt ! Hadseregének legvitézebb tagjai a harcztéren maradtak. Mennyi pénzébe került ez a néhány hónap és a győzelem után a végén mégis ki kellett vonulnia. Ez még fájdalmasabban érinti őt és sokkal tovább megmarad a keserű, sajgó emlék a lelkekben, mintha mindez elmaradt volna, ha mi kezdettől fogva erélyesen léptünk volna fel és ezt a vérontást megakadályoztuk volna. De példa erre a Szerbiával szemben való fellépésünk is. Mikor a szerbek átlépték az albán határt, sokáig Európa tanácsaival untatták Belgrád ca- binetjét, minden eredmény nélkül. Mikor azután felléptünk, — szerencsére elég korán — igen 17*
