A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. foglalkozott. Kétségtelen, hogy az albán nemzeti öntudat még nincs meg ; Albániában nemcsak egy államot kell szervezni, hanem tulajdonképen egy nemzetet kell teremteni. Megvan a fajbeli, vérbeli összetartás, megvan egy bizonyos nyelvi azonosság, amely szintén nem teljes mértékű, hanem az igazi albán nemzeti öntudat nincs meg. Az érzések, a szeretet, a törzsekhez kapcsolják az albánt, benne a törzsi érzés van meg és nem a nemzeti érzés. Albániában a török regime alatt nem fejlődött ki közérzés, nagyon kevés embernek van európai műveltsége, s az is azután többnyire elhagyja a hazáját s elveszti a contac- tust az ottani viszonyokkal, úgy1 hogy rendkívül nehéz ott jó administrativ elemet találni. Rendkívül nehéz a helyzet Albániában azért is, mert ott nincs pénz, nincs vagyon, az albán nem is szokott dolgozni, gazdasági munkára nincs nevelve, fegyelemhez, törvénytisztelethez nincsenek szoktatva, vannak részek, amelyek soha nem kormányoztak, amelyek adót nem fizettek. Most szoktatni őket ahhoz, hogy katonát állítsanak, hogy adót fizessenek, hogy fegyvert ne viseljenek, ezek mind óriási nehézségű feladatok, amelyekkel valóban igen lassan és csak következetes actióval birkóz- hatik meg az odavaló kormány, mely most az első perczekben roppant nehéz feladat elé van állítva. A kezdet betegségei, amelyek elkerülhetetlenek voltak, fokozódtak a határok helytelen megállapítása folytán és sajnos, e tekintetben saját hibáinkat nem lehet tagadni és azt hiszem, e tekintetben diplomatiánk határozottan és bebizonyithatólag ballépést követett el. Az első, amit a vöröskönyvből láthatok, az, hogy november 17-ikén, tehát egy hónappal a londoni conferencia összeülése előtt már előre feladtuk Dyakovát, Ipeket, Prizrent, mert abban a jegyzékben, amelyet a minister ur római nagykövetünkhöz intézett, azt mondta, hogy ugyan nagyon kívánatos volna ezeket Albániához csatolni, de úgy látja, hogy ez alig lesz végrehajtható. Tehát egy hónappal a conferentia előtt már azzal a szándékkal foglalkoztunk, hogy ezeket feladjuk. Nagy hibának tartom, ha az ember nincs elhatározva, hogy kitart a maga követelése mellett. Hiba volt tehát az első conceptiónak ekként való megállapítása. A külügyminister ur a minimummal indult meg, ami alá nem volt szabad menni, pedig igen sok egészen jogosult albán követelés volt, amely sokkal messzebb ment egészen Koszovóig, Monasz- tirig, Uszkübig, mert ott is tömegekben laknak albánok. Ez eleve elejtetett. A minister ur tehát a minimummal indult meg, amely alá nem mehetett anélkül, hogy Albániát megcsonkítsuk. Délen túl messze mentünk s hogyha itt keresztül viszi eredeti követelését, ezzel teljesen tönkre tette volna Albániát, mert olyan nagy görög erőt csatolt volna Albániához, amelyet felszívni, amelyet kormányozni Albánia soha sem tudott volna. Mielőtt áttérnék ezen kérdések taglalására, ki akarok térni Albánia jelenlegi helyzetére. ISO Azokból, amiket most mondtam, láthatjuk, hogv Albánia igen súlyos helyzetben volt, úgy hogy absolute nem lehet csodálkozni, hogy ott fegyveres felkelés történt. Ezeket a dolgokat nem kell ott túltragikusan venni, ez elkerülhetetlen Albániában, ahol mindent fegyveres utón kell kiküzdeni. Ismerni kell az albánokat, kik a maguk ügyét fegyverrel védik. Ha az albánok történelmét végignézzük, folytonos összeütközéseket, folytonos vérengzéseket látunk. Ez a vérükben van. Az albán gondolkodásnak alaptétele az önsegély, a törvénytől nem kér védelmet, az igazságszolgáltatást nem ismeri, hanem mindenütt, mindenkivel szemben önmaga szeret elégtételt venni. Igv természetesen előrelátható volt, hogy fegyveres összeütközések elő fognak fordulni. Még természetesebbé tették ezt azok a nehézségek, melyek a helytelen határkérdéssel összefüggnek. Testvéreiknek szenvedése, az epiruszi kérdés, mindez izgatottá tette az albánok kedélyét, az albánok izgatott hangulatban vannak jelenleg és igy könnyebben határozhatták el magukat, hogy fegyverhez nyúljanak, mint más körülmények közt. Ez tehát előrelátható volt, természetes volt, ebben valami nagyon ijesztő körülmény nincs. A baj csak abban rejlett, hogy a fejedelem kellő erő nélkül állott épen közelében annak a fészeknek, amelyből ez a mozgalom kiindult és azt hiszem, feltétlenül káros volt az az elhatározása, hogy önálló katonai eró nélkül ment Durazzóba és ott mintegy gyökeret verve, meg se mozduljon s Essad pasa védelmére támaszkodjon. Essad pasa rendelkezett a karhatalommal a fejedelem helyett, mintha ó maga lett volna a fejedelem. Engem is kellemetlenül lepett meg, hogy, mikor, ott látva a fegyveres erőt, kérdeztem, hogv ezek a fejedelem csapatai-e, azt a választ kaptam, hogy : nem, ez Essad pasa serege. Ez a fejedelem tószomszédságában volt, tóle pár kilométernyire, a hadügyministemek az egész privat serege. A fejedelemnek egész védelme Essad pasa seregére volt alapítva és mihelyt ezen a téren a legkisebb illusio, a legkisebb csalódás érte, a fejedelemnek az egész hatalma a levegőben állott és ki volt téve annak, hogy magát kisebb arányú mozgalmakkal szemben se védhesse meg. Már pedig ez nagvon nagy baj volt, különösen, tekintettel arra, hogy természetszerűleg a mohamedánok nem láthatták örömmel azt, hogy először jutnak egy keresztény fejedelem jogara alá, tekintettel arra, hogy a görög-keletiek szintén meglehetősen hűvösen fogadták és, noha hü alattvalói lehetnek Albániának, mégis momentan elégedetlenek voltak, momentan az ő kedélyhangulatukra is hatott a görög-albán viszály, tekintettel arra, hogy tulajdonképen teljesen megelégedve egyelőre csak is a katholikus keresztény törzsek voltak — és hogy, ami nagy hiba volt — ezekkel az elemekkel a fejedelem az érintkezést absolute fel nem vette, nem mutatkozott náluk, úgy, hogy azok is el- hidegültek. Ebben láttam én a bajt és abban, hogy
