A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
42 III. ÜLÉS. jelenleg pedig tényleg megvan a 18.666 továbbszolgáló altiszt. Ha vizsgálom azokat a módokat és eszközöket, melyekkel a t. hadügyministerium a további szolgálatra, hogy úgy mondjam, csábítani kivánja az altiszteket, ebben a tekintetben az utóbbi években több történt. A szolgálati jutalomdijak lényegesen emeltettek, továbbá az eddigi nem teljesen megfelelő igazolványos rendszer mellett a hadügyministerium bizonyságául annak, — ezt igazán a legnagyobb elismeréssel említem — hogy mennyire szivén viseli az altisztek sorsát, az állásközvetítés terére is lépett. Az 1907. évtől fogva már kísérletek tétettek azzal, hogy egyes hadtestparancsnokságok a megbízható, továbbszolgáló altisztek részére négyévi szolgálat után igazolványokat állítottak ki. Ezek nem azok a tulajdonképeni igazolványok, melyek az 1873. II. törvényezikk- ben vannak említve, hanem bizonyítványok melyekkel azok az altisztek könnyebben jutottak polgári alkalmazáshoz ; ezenkívül a hadügy- ministerium gondoskodik még arról is, hogy mikor valamely ipari vagy kereskedelmi vállalattal szerződéseket köt hadseregszállitásokra vonatkozólag, akkor az illető szerződő félnek kötelességévé teszi azt, hogy üzemeiben bizonyos számú altisztet alkalmazzon. Mikor ily módon igazán lelkiismeretes gondoskodás történik az altisztek ellátásáról, azután a zsold és havi dijak, valamint a szolgálati jutalomdijak felemeltettek, akkor azt hiszem a hadügyministerium megtett mindent, amit a mostani gazdasági és pénzügyi viszonyok közt megtehetett s az a meggyőződésem, hogy ezen a téren többet tenni nem is szükséges és nem is lehet. Nem annyira arról kell gondoskodni, hogy azok az altisztek abban az időben legyenek jól ellátva, amikor szolgálatban vannak, hanem mikor a szolgálatból kilépnek, akkor legyen jövőjüknek biztos alapja megvetve. E tekintetben az igazolványok nem teljesen váltak be, különösen Magyarországon és pedig két szempontból. Először maguk az altisztek ugylátszik nem szívesen veszik azokat, nem gyakorol rájuk semmiféle vonzerőt ez az igazolvány, mert sok esetben évekig kell várni, mig alkalmazásba jutnak, ennélfogva sokan ki sem veszik, hanem végkielégítésre tartanak igényt. Ugylátszik, e tekintetben a monarchia két állama közt szintén nem egyformák a viszonyok. Azokban a kimutatásokban, amelyeket a hadügy- minister ur elénk terjesztett, óriási disparitas mutatkozik, az igazolványos altiszteknek Ausztriában és Magyarországon való alkalmazása tekintetében. Ausztriában az utóbbi tiz év alatt átlag évenkint 773 altiszt kapott polgári alkalmazást, Magyarországon pedig 773-mal szemben, csak 152. E kérdéssel kapcsolatban bátor vagyok a t. hadügyminister urnák figyelmébe ajánlani azt, 1 hogy nincsen semmi, ami magyar emberre olyan vonzóerőt gyakorolna, mint a föld. A magyar ember, különösen a földmives, aki elmegy katonának szolgálni, vagy elmegy államszolgálatba, vagy ha nem tud sehol sem boldogulást találni, akkor kimegy Amerikába, minden munkájában, minden törekvésében és minden e szenvedésében azt az ábrándot és reményt látja maga előtt, hogy egyszer fog olyan pénzösszeghez jutni, melyen magának földet vásárolhat. Arra kérem tehát a t. hadügyminister urat, hogy a továbbszolgáló altiszteknek azt a részét, amely a magyar földmivelésekből áll, ezen érzésénél, ezen vágyánál fogja meg és segitse őket földhöz jutni, ami igen könnyen elérhető a mostani viszonyok között, amikor a magyar kormánynak nagy telepítési actiója és programmja lehetővé teszi azt, hogy arra való megfelelő elemek,^ könnyű feltételek mellett földbirtokot szerezhessenek. Ez lehetővé válik az altiszti kérdésnek újabb szervezése által, még pedig annak következtében, hogy nyolezévi szolgálat után, tehát oly korban, amikor a kiszolgált altiszt még aránylag elég fiatal, legfeljebb 29 — 30 éves, a jövőben 3000 K végkielégítési összeggel fog a szolgálatból eltávozni. 3000 K pedig tökéletesen elég arra, bogy a fönálló szabályok és követelmények szerint az illető eleget tudjon tenni azon feltételeknek, amelyekhez a magyar földmivelési ministerium egy-egy ilyen telepnek az adományozását köti. Amikor tehát a t. hadügyminister ur ily utón az altisztek egy részének biztos és tisztességes jövőt teremthetne, ezáltal lehetővé tenné azt is, hogy viszont a magyar telepítési actio ezen kiszolgált altisztekben oly elemeket nyerne, amelyek kétségkívül értékesek. Mert a több évi katonai szolgálat rendhez és fegyelemhez szoktatta őket, keresztülmentek azon a katonai nevelésen, amely egyúttal a hazafiui és polgári erényekben való megerősödést és a jellembeli kiképzést hozza magával. Az ilyen altisztek, mint telepesek, ily módon, ha ezekhez a telepekhez hozzá juthatnának, telepestársaiknak is irányitó és vezető munkatársai lehetnének. Tudom t. országos bizottság, hogy eddig is fordultak elő esetek, hogy szórványosan jelentkeztek ilyen altisztek telepekre és vállaltak olyanokat. Ezeknél legtöbb esetben nem tettünk azonban jó tapasztalatokat és pedig azért nem, mert többnyire olyanok jelentkeztek, akik soha azelőtt földmiveléssel nem foglalkoztak. Olyanok, akik mielőtt katonai szolgálatba léptek volna, városi lakosok voltak, valami ipart űztek és akik azt hitték, hogy ilyen telepeknek a megszerzése által jobh existentiát teremthetnek maguknak. Ez a kérdés tehát oly módon czélhoz nem vezetne, hogy ha kizárólag az illetőknek spontán elhatározására biznók, hogy telepesekül jelentkeznek-e, vagy sem. Szervezni kellene ezt az egész dolgot. Né- 1 zetem szerint elsősorban a hadügyminister
