A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

III. ÜLÉS. 41 esést a katonai intézetek kimutatásaiban nem találok. Ha az absolut számokat veszem, az összes katonai intézetek növendékeinek száma 1908-tól 1913-ig valamivel csökkent, mert az 1908—9 tanévben 4633, az 1913 — 14. tan­évben pedig 4454 növendéket találunk az ösz- szes katonai intézetekben. Ha azonban a honosság szempontjából vizsgálom az adatokat, arról győződöm meg, bogy mig az 1908—9. tanévben 1707 magyar honos volt az összes tanintézetekben, addig a jelenlegi tanévben 1727 van, a magyar anya­nyelvűek száma pedig 954-ről 970-re emelkedett. Mig tehát az összes tanintézetek növendékeinek száma ezen öt év alatt 17° 0-kal apadt, a magyar honosok száma 20, magyarul beszélők száma pedig 16° o-kal emelkedett. Különösen nagy az emelkedés és ez nagyon örvendetes jelenség, a katonai reáliskolákban, amelyekben ezen öt év alatt a növendékek absolut száma 253-mal emelkedett és a magyar honosok 193-mal, a magyar anyanyelvűek pedig 152-vel szaporodtak. Ezek a számok, amelyek itt bizonyos fej­lődést és haladást mutatnak az általunk lcivánt irányban, magukban véve kielégítők volnának és határozottan örvendetesek a régebbi idők állapotához képest. Hogy mégsem elégítik ki azt a szükségletet, amely a hadseregben fennáll, annak oka a hadseregnek az a fejlesztése, amely tisztekben sokkal nagyobb szükségletet idéz elő, mint amennyinek fedezésére ez az eredmény elegendő. A másik kérdés, amelylyel foglalkozni óhajtok, az altiszti kérdés. Apponyi Albert gróf bizottsági tagtársam is rámutatott előbbi fel­szólalásában ennek fontosságára. Azok után, amiket mindannyian hallottunk és megbeszél­tünk a véderőreform kezdeményezése óta, azt hiszem, felesleges volna sok szót vesztegetni arról, hogy egy megrövidített szolgálati idő mellett mily óriási jelentősége van annak, hogy J egy kitűnő, teljesen képzett, teljesen megbízható altisztikar vezesse a legénység oktatását és ki­képzését. (Helyeslés.) Mert a rövidebb szol- I gálati idő a legénység nevelésére nézve hatá­rozottan bizonyos hátrányos következményeket fog maga után vonni. Nem azt a tulajdonképeni katonai gyakorlati kiképzést értem, nem azt értem ezalatt, amit a katonának a lövészetben és a mozdulatok tekintetében meg kell tanulnia, hanem a fegyelmezettséget, a szigorú rendhez, engedelmességhez, fegyelemhez való hozzászokást, a nehéz teljesítményekre való megedzést, amelyre a katonát nevelni kell, és amelyre az ezentúl rendelkezésre álló két szolgálati év nem ele­gendő. A szolgálati időnek ezt a megrövidítését tehát intenzivebb működésre képes, nagyobb intclligentiáju, teljesen megbízható és jó altiszti karral kell ellensúlyozni, amely a tisztikart is támogatja feladatainak megoldásában és amely altisztikar mint az egész hadseregnek gerincze és magva biztosítékát képezi annak, hogy a hadsereg szükség esetén a maga feladatait a legtökéletesebben teljesíteni fogja még akkor is, ha maga a legénység katonai nevelése a meg­rövidített szolgálati idő következtében némileg lazább lenne is. Nagyon jól érezte ezt a had­ügyi vezetőség és ép ezért már a véderőről szóló törvényjavaslat indokolásában ki volt fejtve az, hogy a jövőben szükséges 53.000 — kerek számban beszélek — altiszt közül körülbelül 30.000 altisztnek továbbszolgáló altisztnek kell lenni. Azóta, mint méltóztatnak tudni, az ujoncz- létszámnak további emelése történt és az fokoza­tosan emelkedni fog 1918-ig a folyó év elején meghozott törvény értelmében s ennek folytán az uj békeállománynak megfelelően 34.000 to­vábbszolgáló altisztre lesz szükség. Apponyi Albert gróf t. bizottsági tag ur szemrehányást tesz a hadügyminister urnák azért, hogy az altiszti kérdés semmiképen nincs megoldva, hogy belemegy a hadsereg fejleszté­sébe, belemegy a véderőreformba, mikor az ezzel összefüggő legfontosabb kérdés, az altiszti kérdés még teljesen megoldatlan. Én azt látom, hogy a t. hadügyminister ur részéről megtör­tént minden, ami ezen a téren eddig történhetett. Miben áll tulajdonképen az altiszti kérdés megoldása? Abban, hogy törekedni kell minél több továbbszolgáló altisztet szerezni. A tovább­szolgáló altisztek megszerzése talán nem jár annyi nehézséggel, mint a tisztek kiképzése, de mindenesetre szintén nehézségekkel jár és abban azután igaza van Apponyi Albert grófnak, hogy ez elsősorban pénzkérdés, mert ha azt akarjuk, hogy az az altiszt, ki a csapatnál ki­tünően bevált, aki jó oktatónak és megbízható embernek bizonyult, több évig szolgáljon, annak ezért oly anyagi ellenszolgáltatást kell nyújtani, amelyért érdemesnek tartsa azt, hogy több évig továbbszol gál jón. Eddig az altisztikérdés azért nincs kellő mértékben megoldva, mert még mindig nincs annyi továbbszolgáló altisztünk, amennyire szük­ségünk volna. Most még nincs szükségünk 34.000 továbbszolgáló altisztre, erre 1918-ban lesz szük­ségünk, de a hadsereg vezetőségének feladatát ma az képezi, hogy a továbbszolgáló altisztek számát évről-évre czéltudatosan szaporítsa, ebben a tekintetben pedig azok az eredmények, ame­lyeket a mai napig látunk, eléggé biztatók a jövőre. Az 1912. évi véderőtörvény életbelépte­tése előtti évben költségvetésileg volt kimutatva 15.264 továbbszolgáló altiszt, vagyis akkor az összes altisztek 43.000-nyi számából 15.264 volt a továbbszolgáló altiszt. Mostan van 49.348 altisztünk összesen és f. évi márczius végével továbbszolgáló altiszt volt 18.666. Erre vonat­kozólag nem hallgathatom el, hogy a 15.264 altiszt, aki az 1912. évi költségvetésben ki volt mutatva, nem volt meg tényleg, csak költ­ségvetésileg volt preliminálva, tehát néhány ezerrel kevesebb volt a továbbszolgáló altisztek száma, 6 A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság naplója. 1914.

Next

/
Thumbnails
Contents