A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

40 III. ÜLÉS. szaporodott, a kilenczedik évben már 1503-mal több lesz a tiszt, mint volt 1905-ben. Ha már erről beszélek, legyen szabad ki­térnem arra a minket magyarokat mindig nagyon érdeklő kérdésre is, hogy a magyarság mikép foglal helyet a tisztikarban, mert hiszen méltóz- tatnak tudni, hogy mi mindenkor igen nagy súlyt fektettünk arra és egyik legfontosabb nemzeti érdekünknek tekintettük, hogy a magyar­ság a tisztikarban kellő helyet foglaljon el és kellő számban legyen magyar tisztünk. Mond­hatom, hogy e tekintetben az összehasonlítások engem igen örvendetes tapasztalathoz vezettek, mert 1905. évi november l én volt a hadsereg­ben magyar honos tiszt összesen 6009, mig 1913-ban már 6241. Itt az emelkedés nem valami nagy, de amit nagyon örvendetesnek találok, az az, hogy mikor ezen 1905-től 1913-ig terjedő nyolez év alatt a tisztek száma összesen 743-al szaporodott, a magyarul beszélő tisztek száma 679-el szaporodott, tehát a szaporodás­nak túlnyomó nagy része a magyarul beszélő tisztekre esik. Azonkívül egy igen örvendetes arányszámot mutat fel ez az összehasonlítás, nevezetesen azt, hogy mig 1905-ben a magyar csapatoknál a magyar tisztek száma 52'6°/o volt, nyolez évvel később már 59'45°/o-ra emelkedett, tehát hét, majdnem nyolez százalékkal szaporo­dott ezen nyolez év alatt a magyar tisztek száma a magyar csapatoknál. Megengedem, hogy a haladás, melyet ezen a téren constatálliatunk, csekély és lassú, de mégis kétségtelen haladás mutatkozik és ez engem kielégít különösen akkor, ha figyelembe veszem, hogy valóban léteznek azok a nehéz­ségek, melyek mindig útjában állnak a tiszti létszám szaporodásának. Nem tudom, hogy azok a fejtegetések, melyeket tegnap egy interpellatio keretében Rakovszky István t. bizottsági tagtársamtól hallottunk, azzal az igénynyel állnak-e elő, hogy a tiszti hiány okait kimerítően akarják megál­lapítani, mert ebben az esetben kénytelen vol­nék a leghatározottabban állást foglalni ellene. A tiszthiánynak igen sok oka van és ha azokat a körülményeket keressük, amelyek igen sok embert visszatartanak attól, hogy a katona- tiszti pályát hivatásos pályának válassza, első­sorban magát ezt a szolgálatot és ennek ter­mészetét kell tekintetbe venni. A családalapítás, a gyermeknevelés talán egy pályán sincs annyira megnehezítve, mint a katonai pályán. Méltóztassék meggondolni, hogy a katonatiszt, ki folytonosan ki van téve a szolgálat következtében való áthelyezéseknek és nem tudja, hogy egy fél esztendő múlva a monarchiának melyik államában fog állomásozni, mennyivel súlyosabb helyzetben van, mint a polgári tisztviselőknek azon óriási nagyrésze, amelyik azt lehet mondani, ott öregszik meg abban a hivatalban, ahol fiatal korában meg­kezdte a szolgálatot. Azonkívül a katonatiszti állással járó társadalmi kötelezettségek, azok a bizonyos személyi tulajdonságok, melyek épen a katonatiszti pályán követeltetnek meg az ille­tőktől, nagyon sok emberre nézve lehetetlenné teszik, hogy ezt a pályát válassza hivatásos pályájának. Hiszen lehet valaki kitűnő és leg­jobb tulajdonságokkal és képességekkel felruházott ember, aki tökéletesen meg fog felelni bármely polgári alkalmazásban, de mégis egyéniségénél, fellépésénél, alakjánál vagy mondjuk egészségé­nél fogva katonatisztnek nem való. Ezekre is igen nagy száma esik azoknak, kik ezt a pályát nem választhatják. Azonkívül tekintetbe kell venni azt is, hogy igen sokan vannak a tisztek közt, kik korán elhagyják pályájukat. Hiszen ha meg- méltóztatnak nézni a válaszoknak kezünkben levő füzetét, annak végén láthatjuk azon katona­tisztek kimutatását, kik 1913-ban nyugdíjba mentek Az első állománycsoportban 356 katona­tisztet látunk itt kimutatva, aki az 1913. évben a tényleges állományból a nyugállományba lépett. E 356 tiszt közül kapitányi vagy ennél alacso­nyabb rangban ment nyugdíjba 187, tehát a felénél több, vagyis az összes nyugalmazottak­nak 52'53°,Va kapitányon aluli rangban ment nyugdíjba. Ha azt vesszük szemügyre, hogy hányadik szolgálati évben léptek az illetők a nyugállo­mányba, akkor meg épen nagyon szomorú ada­tokat látunk : A 45 hadnagy közül 42 a tizedik szolgálati év előtt lépett nyugdíjba, az 59 fő­hadnagy közül 55 a tizenötödik szolgálati év előtt <5s a 83 kapitány közül 69 a huszon­hatodik szolgálati év előtt ment nyugdíjba. Ezek olyanok, akik ezen a pályán nem boldo­gulhattak s ezért nem folytatták tovább a szol­gálatot; akik alacsony rangban és aránylag rövid szolgálati idő után voltak kénytelenek nyugdíjba menni. Ezeknek pótlásáról gondos­kodni nem oly könnyű dolog, minthogy a tiszt­képzés magában véve hosszabb időt vesz igénybe. Ezeket a viszonyokat tekintve azt hiszem, hogy a mutatkozó tiszthiányon, amely részint a szolgálati viszonyok, részint a hadsereg fejlesz­tése következtében beállott nagyobb tisztszük- séglet következménye, pusztán a tiszti fizetések javítása által segítve nem lenne. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban érdekesnek tartottam összehasonlítást tenni a katonai ne­velő és képzőintézetek növendékeire nézve is és pedig az 1908/9. és az 1913/14. tanéveket vet­tem az összehasonlítás alapjául. Az az állandó panaszunk, hogy a magyar fiatalság nem megy kellő számban a katonai pályára. Ez a baj ta­gadhatatlanul fennáll és ennek okai részben a katonatiszti szolgálattal összekötött, általam előbb említett sok mindenféle nehézségben, rész­ben pedig abban is keresendők, hogy talán an­nak a katonai fegyelemnek, annak a szigorú életnek nem szívesen vetik magukat alá. Azon­ban e tekintetben sem stagnatiót, sem vissza-

Next

/
Thumbnails
Contents