A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

8 II. ÜLÉS. katonatiszt, mert az állami tisztviselő, bárminő sanyarú legyen is helyzete, tudja, hogy elsején mennyit kap és hogy az állami tisztviselőnek az elseje, hacsak rövid időre is, a gondjaitól való megváltást jelenti, mert tudja, hogy elsején neki ennyi jár és elsején ennyit pontosan is fog kapni. A második dolog azután az, hogy az ál­lami tisztviselő életmódja nincsen olyan nyil­vános ellenőrzés alatt mint a katonatiszté. Az állami tisztviselő elmehet a takarékosság leg­végső határáig, anélkül, hogy ez talán feltűn­nék. A tiszttől mindenki standesgemässes Auf- treten-t követel. A tiszt nem mehet egy szeré­nyebb vendéglőbe, ahova tisztek nem járnak, neki oda kell járnia, ahova a jobb, az előke­lőbb körök járnak és nem mutatkozhatik olyan helyeken, ahol minden ellenmondás nélkül meg­jelenhetik az állami tisztviselő, akiről abban a pillanatban, amikor belép, talán nem is tudják, hogy tisztviselő, hanem esetleg magánzónak nézik. Azonkívül méltóztassék csak elképzelni azt a lehetetlen helyzetet, hogy az a szegény had­nagy, aki számit arra, hogy elsején 160 koronát kap, amikor jön az úgynevezett Gagezettel, azt látja, hogy 60 koronát sem kap. Az ő egész budgetje be van rendezve a 160 koronás alapra és egyszerre csak azon veszi magát észre, hogy annak a harmadát kapja. így még a legrende- zettebb viszonyok között levő katonatiszt sem képes magának fizetése alapján egy havi budge- tet összeállítani, nem képes egy rendes havi budgetet a maga számára megállapítani még arra az esetre sem, ha hozzászámítja saját vagyonának a kamatait, mert ez is mindig a váltakozó pénzösszegtől függ, amelyet ő minden elsején megkap. Ue eltekintve mindezektől, az a fizetés absolute nem felel meg azoknak a követelmé­nyeknek, melyeket ma egy katonatiszt joggal állíthat fel az állammal szemben. A t. hadügy- minister ebben az exposéban hivatkozik arra, hogy szomszédaink miként fejlesztik hadseregü­ket és hogy mi sem maradhatunk el. Hát igen t. hadügyminister ur, legyen kegyes figyelmét arra is kiterjeszteni, hogy ezek a mi szomszéd­jaink hogyan gondoskodnak az ő katonatiszt­jeikről. Ez, amit mondok, különösen az alsóbb rangfokozatokra vonatkozik, ahol] körülbelül a századosig a megélhetés igazán absolute lehe­tetlen még abban az esetben is, ha az a tiszt egészében megkapja azt, amit mi itt megszava­zunk nekik. Én egy összehasonlítást készítettem a hár­mas szövetséghez tartozó államok és Franczia- ország tiszti fizetései között ugyanazokban a rangfokozatokban. Ausztria-Magyarországban a hadnagynak kezdő fizetése 1680 korona, Német­országban 1770 korona, — mindent koronákba számítottam át — Olaszországban 1900 korona, Francziaországban 2223 korona. Ez a kezdő- fizetés. Ezt azért emelem ki, mert épen ez a sanyarú kezdet az oka annak, hogy annyi tiszt eladósodik. A hadnagy Ausztria-Magyarország­ban 2000 korona maximumot ér el, Német­országban 2400 koronát, Olaszországban 2280 koronát, Francziaországban megmaradt a 2223 korona. A főhadnagynak fizetése nálunk 2200 K-tól 2800 K-ig emelkedik, Németországban 2242 K-tól 2832 K-ig, Olaszországban 2660 K-tól 3420 K-ig, Francziaországban 2565 K-tól 2838 K-ig. A százados fizetése Ausztria-Magyarorszá- gon 3000 K-tól 3600 K-ig emelkedik. Hogy minden félreértést elkerüljek, kijelentem, hogy itt csak a fizetés van beszámítva, a mellékillet­ményeket, a lakbért mindenütt elhagytam. Ismét­lem tehát, nálunk a százados fizetése 3000 K-tól 3600 K-ig emelkedik, Németországban 4012 K-tól 6018 K-ig, tehát a miénknek majdnem a kétszerese, Olaszországban 3800 K-tól 4560 K-ig, Frapcziaországban 3317 K-tól 4753 K-ig. Az őrnagy fizetése nálunk 4400 K-tól 4800 K-ig emelkedik, Németországban 7731 K, Olaszországban 4750 K-tól 5525 K-ig emelke­dik, Francziaországban 5232 K. Az alezredes fizetése nálunk 5400 K-tól egész 6200 K-ig emelkedik, Németországban, úgy látszik ez az állás nincs kreálva, mert nem találtam erről kimutatást, Olaszországban 5700 K-tól 6650 K-ig emelkedik, Francziaországban 6258 K. Az ezredes fizetése nálunk 7200 K-tól 8800 K-ig emelkedik, Németországban 10.351 K, Olaszországban 7600 K, Francziaországban 7729 K. Absolut számokban tehát a fizetés min­denütt magasabb mint nálunk. De még relative is igy áll a dolog, mert azt senki ebben a teremben nem fogja kétségbe vonni, hogy úgy Németországban mint Francziaországban és Olaszországban az élet sokkal olcsóbb mint nálunk, hogy al drágaság sehol sem oly nagy mint Ausztriában és Magyarországon. Tehát úgy absolute mint relative a tiszt nálunk a legsanyarubb helyzetben van. De amidőn ezt a kimutatást összeállítot­tam, összehasonlitottan ezzel szemben egy hazai vívmánynak budgetjét. Egy főhadnagy összes illetményei lakbérrel és mindennel együtt ná­lunk 2950 K-tól 3550 K-ig rúgnak. Ha ez a főhadnagy olyan szerencsés, hogy a palotaór- ségbe jut, akkor ugyanaz a főhadnagy ezekért a nagy vitéz tettekért 3550 K helyett már 7440 K-t kap. (Zaj jobbfelöl.) A kapitány, aki nagy felelősséggel tartozik, aki a század vagyo­náért saját vagyonával felelős és aki ázik-fázik, sőt éjjel-nappal szolgálatban van, 5436 K maxi­mális fizetést kap, ha tiz egynéhány esztendeig szolgált.

Next

/
Thumbnails
Contents