A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1913 - hiteles kiadás (Bécs, 1913)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

3(5 14. szám. 14. szám. A közös hadügy minister exposéja. Előterjesztette a hadügyi albizottság 1913. évi november hó 20-án tartott ülésén. lisztéit albizottság! A t. országos bizottság utolsó ülésszaka óta határainkon lezajlott jelentékeny politikai és katonai események a monarchiát nagyobb mérvű katonai intéz­kedésekre kényszeritették A fegyveres erő valamennyi része — mint válsá­gos pillanatokban mindig — úgy ezúttal is teljes odaadással felelt meg az iránta támasztott követelményeknek, melyek sok tekintetben súlyosabbak voltak, mint komoly fegyveres mérkőzés esetén. Haderőnk újabban is bizo­ny itékát adta annak, hogy egységes alkata és szelleme változatlanul a régi maradt Az összes intézkedések, bármily súlyos terhekkel is jártak, pontosan lettek végrehajtva. Ezen örvendetes eredmény ama hazafias áldozatkészség­nek köszönhető, mely a nemzet valamennyi rétegét eltöltötte, nemkülönben azon erőteljes támogatásnak, mellyel mindkét állam kormánya és ezek kö­zegei feladataink megoldásánál közreműködtek. Engedje meg a t albizottság, hogy valamennyi tényezőnek ezen helyről is benső köszönetemet nyilváuitsam. Az európai nagyhatalmak tekintettel a megváltozott politikai helyzetre, már a válság folyama alatt messzemenő intézkedéseket tettek hadi erejük növelésére és hasonló intézkedések észlelhetők azóta a Balkán-államok ban is Mindebből a monarchiának is le kellett vonni az önfentartási ösztön paran­csolta következtetéseket és igyekeznie kell arra, miszerint katonai szervező tének kialakitásában szintén oda jusson, hogy katonai helyzetünk szomszé­dainkkal szemben legalább rosszabbá ne váljék és hogy szövetségünk értéke ne szenvedjen. Az ezen szempontok mérlegeléséből folyó intézkedéseknek pénzügyi oldala a jelen költségvetésben jut kifejezésre, és pedig: a) pótsziikséyletekbcii oly intézkedésekre, melyeket a válság ideje alatt kellett megtenni és melyeknek nagy része maradandó értékkel bír, továbbá.

Next

/
Thumbnails
Contents