A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1913 - hiteles kiadás (Bécs, 1913)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
14. szám. 37 b) a kői etkező évekre vonatkozó bizonyos többszükségletekben melyeknek kezdeményező része az 1914-iki első félévi költségvetésben szerepel. Az erre vonatkozó szervezeti programul. mely a pénzügyi helyzet által megszabott korlátok között mozog, többnemű áilományfelemeléseket, kialakításokat és uj alakzatfelállitásokat tartalmaz, melyeknek keresztülvitele több évi időtartamra van felosztva. Ezen intézkedések annyival inkább sürgősek, amenynyiben a két utolsó válság (1908/09 és 1912/13) tapasztalatai igazolták, hogy az utol-ó pillanatban ad hoc kiadott szervezeti rendelkezések csakis aránytalanul nagy költségekkel és a nemzetgazdasági érdekek érzékeny károsodásával hajthatók végre. Legyen szabad itt első sorban a tartalékosok behívására rámutatnom, mely tényleg súlyos terheket ró az illetőkre. De ezen behivatásokat főkép azon körűimén}7 idézi elő, hogy békelétszámaink különösen a határterületeken aránytalanul kicsinyek. Es hogy ez alkalommal igen sok korosabb védkötelest is, kik a gazdasági életben már mélyebb gyökereket vertek, szintén be kellett hivni, ennek a jelenlegi ujonczjutalék elégtelensége az oka. A hadvezetőség igyekezett azon, hogy ezen súlyos terheken amennyire lehet enyhítsen: szabadságolások, valamint — mindkét kormány készséges hozzájárulásával anyagi segélyek engedélyezése által ; de mindez csak némileg segített a bajon. A gyökeres orvoslásra a fent vázolt intézkedések vannak hivatva. Mindenekelőtt szükséges, hogy a határkörletekben elhelyezett csapatok azon mulhatlanul szükséges állományokkal láttassanak el és ama magasabb fokú harczkészültséggel bírjanak, mely képesíti őket arra, miszerint válságos helyzetekben sokoldalú feladataiknak lehetőleg békelétszámukkal megfelelhessenek a nélkül, hogy minden politikai feszültségnél mindjárt különös, a lakosságot és pénzügyeinket súlyosan érintő rendszabályokhoz kelljen folyamodni. Ezen okból bizonyos szervezeti intézkedések, melyek a válság alatt tétettek — a t. országos bizottság utólagos jóváhagyásának reményében — egyelőre továbbra is érvényben hagyattak és most az említett szervezeti programúinak, valamint az ebből keletkező többszükségleteknek kezdetét jelzik. Magától értetődik, hogy az ehhez szükséges felemelt ujonczjutaléknak mindkét törvényhozás által való engedélyezése előfeltételét képezi ezen szervezeti programul végrehajtásának, valamint a válság idejében életbe léptetett szervezeti intézkedések végleges fentartásának. Tekintettel ezen fejtegetésekre, az 1914-iki első félévi költségvetésben a következő számadatok szerepelnek : A. A közös hadsereg rendes szükséglete .........................................240.971.360 K B. Rendkívüli szükséglet....................................................... 760.000 ,, C. A Bosznia-Herczegovinában lévő parancsnokságok, csapatok és in ézetek rendkívüli szükséglete.................................................... 8,731.835 „ D. Rendkívüli szükséglet a közös hadsereg fejlesztése alkalmából 12,510.000 „ E. Rendkívüli szükséglet az étj tüzérségi anyag beszerzésének folytatására................................................................................. 200.000 „ Az összes szükséglet tuti vale vőleg 165 millió koronát tett ki, melyből