A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1913 - hiteles kiadás (Bécs, 1913)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
Király Ö Felsége válasza a közösügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság elnökének beszédére Bécsben, 1913. évi november hó 19-én. Meleg köszönettel és őszinte megelégedéssel fogadom hűséges ragaszkodásuknak imént elhangzott biztositását. A balkáni háborús bonyodalmak, ámeneknek kitörése az Önök fig3relmét az országos bizottságok legutolsó ülésezése alkalmával foglalkoztatta, a második balkán-háború befejeztével lezárultak. Kormányom törekvése a válság folyamán oda irányult, hogy a monarchia politikai és gazdasági érdekeit károsodástól megóvja és hogy a közel keleten a lehetőségig megállapodott helyzet kialakulását mozdítsa elő. Figyelemmel arra a nagy jelentőségre, amelylyel az Adriai tenger, mint tengeri kereskedelmünknek egyetlen kivezető útja, a monarchiára nézve bir, Kormányom különös gondot fordított az albán kérdés megoldására. Teljes egyetértésben a szövetséges olasz kormánynyal, a londoni nagyköveti értekezleten javaslatba hoztuk a független albán fejedelemség megalkotását és ehhez sikerült megnyernünk a többi hatalom hozzájárulását és támogatását. Viszonyunk az összes hatalmakkal tartósan barátságos. A szövetség, amely Népeink üdvére évtizedek óta fűz bennünket a Németbirodalomhoz és Olaszországhoz, komoly időben újólag az európai béke szilárd bástyájának bizonyult. Ő Felségének, a német császárnak Engem igen megörvendeztető legutóbbi itteni látogatása a köztünk és a Németbirodalom közt fennálló szoros baráti kötelékről újabb tanúságot tett. Hadi Kormányzatom fél évi rendes költségvetése normális keretek közt mozog. A fokozott hadikészenlét az elmúlt télen tetemes kiadásokat okozott. Ezek mint többkövetelések terjesztetnek Önök elé. Figyelembe vételüket az Önük ismert hazafias áldozatkészségébe ajánlom. í*