A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1913 - hiteles kiadás (Bécs, 1913)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

Fegyveres Erőm a balkáni komoly események következményeként ráhárult fáradságtól]es feladatot, nehéz viszonyok közt, a legodaadóbb kötelesség­tudással, legteljesebb Megelégedésemre oldotta meg. A hadsereg, a haditengerészet és a két honvédség kipróbált harcz- képességére támaszkodva, Kormányom részére lehetővé vált, hogy a maga elé kitűzött czéloknak békés eszközökkel szerezzen érvényt. Bosznia és Herczegovina kulturális és gazdasági fejlődésében a szom­szédos országok háborús állapotai daczára zavar nem állott be. A vasút­építésekről szóló tölténynek a bosnyák-herczegovinai tartománygyülés által való elfogadása, amely törvény hivatva van biztosítani e két ország számára a politikai és gazdasági okokból sürgősen szükséges forgalmi összek ittetéseket, tanúsága annak az érettségnek, amelylyel ez a népképviseleti testület a mouarchia nagy érdekeit felfogja. Feladatuk megoldásánál belátásukra és hazafias buzgalmukra számítva, szívből üdvözlöm Önöket.

Next

/
Thumbnails
Contents