A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 53 ugyan az 1867-ik évi kiegyezésnek, de mindenesetre az alkotmányos felfogás feltétlen érvényesítésének alapján állanak, sok tekintetben aggodalommal kell hogy eltöltsék. Nem vonatkozik ez az igen tisztelt külügy- minister urnák általános örömmel és tetszéssel fogadott exposéjára, melylyel én jelenleg foglalkozni nem is kívánok, csupán azzal a zártételével, melyben a véderő fejlesztésének szükségességére hívja fel a delegatiót. A mivel foglalkozni kívánok, az elsősorban a t. hadügyminister urnák tegnapi felszólalása. Az igen t. hadügyminister ur teljes nyíltsággal és őszinte határozottsággal kijelenti, hogy a mit ő tett, azt helyesnek tartja ma is és azért a felelősséget vállalja, és kijelenti, hogy eljárásának indoka egyedül katonai és szakszerű indokok voltak. Én a t. hadügyminister ur motívumait kétségbe vonni nem akarom. Egyáltalában elismerem, hogy igen nehéz azoknak, a kik a katonai szolgálatban nőttek fel, a polgári élet elveihez és kívánságaihoz alkalmazkodni, de legnehezebb mindenek közt és a leg- sikamlósabb az a tér, melyet politikainak nevezünk. Engedje meg nekem a t. hadügyminister ur, habár nem akart, de egész határozottan rálépett arra a térre, a melyet politikai térnek hívnak, és működésével rálépett arra a térre, melytől az 1867 : XII. törvényczikk az összes közös ügyi tényezőket világosan és határozottan eltiltja. Mezőssy Béla : Igaz ! Úgy van ! Désy Zoltán : Mert hogy állunk a közösügyeknek kormányzati részével ? Mikor az 1867 : XII. t.-cz. taxatíve felsorolja azokat az ügyeket, melyek közöseknek tekintendők, 27. §-ában világosan kijelenti, hogy a közös kormánynak tényezői más ügyekkel nem foglalkozhatnak, egyik vagy másik ország ügyeit nem vihetik, azokra befolyást nem gyakorolnak. Miről van itt tulajdonkép szó ? Arról, a miről a t. külügyminister ur is megemlékezett ex- poséja végén, a véderő fejlesztéséről, a véderő- reformról. Az igazság érdekében azok részéről, kik ellenkező politikai alapon állanak, ki kell jelentenem, hogy ma a véderő megkívánt fejlesztésének egyetlen ellenségét a magyar parlamentben felfedezni nem lehet. Egyetlen felszólalás nem történt, mely a véderőnek a szükség által megkívánt fejlesztését kétségbevonja. Történtek kifogások egyik és másik irányban, de az ország közvéleménye és a magyar parlament tudatában van annak, hogyha hatalmi állását, tekintélyét, közgazdasági érdekeit meg akarja óvni, abban az esetben el kell szánni magát azokra az áldozatokra, melyeket a véderőnek a viszonyok által megkívánt fejlesztése igényel. De, t. országos bizottság, nem nekem kell hivatkoznom erre ; önök, kiknek nagy része régi parlamenti múlttal bír, ismerik azokat a küzdelmeket, melyek a véderő terén évtizedek óta folynak. Csak egy etapot akarok jelezni. Azok részéről, kik a pragmatica sanctióból folyó kötelezettségeket soha kétségbe nem vonták, tudniillik a közjogi alapon álló ellenzék részéről, a tétel ebben a kérdésben úgy állíttatott fel, hogy igenis elismerjük a pragmatica sanctióból folyó kötelességeinket, de ezen kötelezettségeknek teljesen önállóan, teljes függetlenséggel akarunk eleget tenni, s ennek az elvnek gyakorlati felállítása volt az önálló magyar hadsereg. Ugyanezek a pártok a fejlődés folyamán évtizedek után egészen más álláspontot foglaltak el, tudniillik a fokozatos fejlődés álláspontját. Követelték a 67 : XII. törvényczikknek a hadseregre vonatkozó rendelkezésének végrehajtását s követelték azt, a mi azzal összefügg, a magyar nyelvnek a katonai szolgálatban való érvényesítését. E körül folyt a küzdelem évtizedeken keresztül. Mi körül foly ma ? Ma az ellenzék, melyet a múlt választás kisebbségben hagyott, azt a feltételt állította fel ezen a téren, hogy az eddig érvényben lévő törvényeink tiszteletben tartassanak és biztosíttassanak, vagy a mint röviden kifejezte, hogy a nemzet jogállománya ezen a téren a jövő csorbítások ellen megvédelmeztessék. Azt hiszem, hogy ez tulajdonképpen pleonasmus, mert a törvények tiszteletben tartására, épségben tartására biztosítékokat követelni jogállamban nem szokás. Ha mégis kellett követelni, ennek szomorú és nehéz okai vannak, tényleges okai, melyeknek bekövetkeztét akarta kikerülni. Ebben a küzdelemben elérkezett egy stadium, a mikor úgy láttuk, hogy azok a harczok, melyek évtizedeken keresztül nyugtalanították az országot és akadályozták a véderőnek szükséges és czélszerü fejlesztését, elülnek s bekövetkezik a béke ezen a téren is és az ország haladhat a fejlődés terén, más tereken, de haladhat ezen a téren is, a melynek szükségességét soha kétségbe nem vontuk. Hogy miért hiúsult meg ez az egyesség, miért nem lett törvény a törvényjavaslatból, és tovább megyek, miért van kilátás arra, hogy ha ezen az utón megállás nem történik, a 67-es alap törhetetlen híveit a mi táborunkban fogjuk üdvözölni, erre vonatkozólag engedje meg a t. országos bizottság, átadom a szót sokkal hivatottabb tanúnak, átadom a szót a jelenlegi magyar parlamenti többség szellemi vezérének, Tisza István grófnak. Tisza István gróf folyó évi márczius 8-án a munkapárt értekezletén a következőket mondotta : (olvassa) : »S akkor a czél küszöbén, a mikor igazán azt hitte pártkülönbség nélkül a parlamentben mindenki, hogy ennek a hosszú küzdelemnek a véderőreform keresztülvitelével fog a legközelebbi időben vége lenni, akkor következett az a váratlan fordulat, akkor következett be az, hogy olyan közös és osztrák hivatalos faktoroknak, a kiknek egyfelől ebben az egész actióban solidarisaknak kellett volna lenniök a magyar kormánynyal, de a kiknek másfelől a kérdésnek ilyen szoros magyar közjogi vonatkozásaiba nem is lehetett volna ingerentiájuk, sikerült kételyeket, aggodalmakat támasztaniok, sikerült a döntő pillanatban a győzelem küszöbén felborítani a situatiót az által,
