A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
II. ÜLÉS. 29 a mint ez Veleucze virágkorában volt, nem lehet, mert azt is tudjuk, hogy ez a mi kereskedelmünkre, egyáltalában pedig monarchiánk biztonságára nézve oly veszélyes dolog volna, hogy nekünk mindent meg kell tennünk, hogy ez ne sikerüljön. Ha ily aspiratiók vannak, és vannak, akkor mi igenis ezek ellen folyton fogunk küzdeni. Én bízom abban, hogy a mint a jobb belátás Olaszországban elég erős volt eddig, erős lesz ezentúl is arra, hogy ezen aspiratiók minél inkább leszorit- tassanak. (Helyeslés.) Mi, ha megteszszük a magunkét, a magunk biztonsága érdekében, elvárjuk és reméljük, hogy szövetséges társunk ugyanezt fogja tenni. Most ő el van foglalva Afrika északi partján ; ha nekünk aggressiv tendentiáink volnának vele szemben, ha szövetségi hűségünket nem vennők komolyan, ez volna a legjobb alkalom arra, hogy ezeknek a tendentiáknak szolgálatában agressive lépjünk fel. Nem tettük : ugyanúgy reméljük tehát, hogy Olaszország ott magának teremt egy uj vidéket, egy coloniát, a hova a maga feleslegét emberben, áruban, pénzben, mindenben viheti, az őt el tudja foglalni, az ki fogja elégíteni az ő nemzeti dics- vágyát is, kívánjuk is, hogy sikerüljön neki, daczára, hogy fáj nekünk, hogy barátunk szenved alatta, de nem tehetünk róla ; azonban a további aspira- tiókat, a melyek felfelé mennének a mi határaink felé, azokat semmi szin alatt meg nem engedjük, azok ellen mindig küzdeni fogunk. (Élénk helyeslés.) Azonban ez a védekezés a kellő határok közt kell hogy maradjon és ebben a tekintetben engedje meg Bakonyi Samu t. barátom, a külügyminister szintén alig érdemel gáncsot. Ha voltak momentumok, a mikor talán nagyon könnyen túl lehetett volna lépni azokat az elővigyázati intézkedéseket, a melyek itt szükségesnek mutatkoztak — mert többet tenni, mint a mennyi okvetlenül szükséges, az nemcsak önmagábanvéve káros, de a további consequentiákban is káros lehet — és a mikor a külügyminister velünk együtt olyan nagy súlyt helyez a hármasszövetség ientartására, épen Olaszországgal szemben, akkor teljesen ezen politikának conzequens folytatása, ha ő még azokat a védelmi eszközöket is igen mérsékelten alkalmazza, a melyek szükségeseknek mutatkoznak. Szóval én abban a nézetben vagyok, hogy bizalmatlanságra a külügyminister irányában ok nincs ; hozzáteszem, hogy miután a külügyminister politikája a mi kormányunknak is politikája, ennélfogva a mikor bizalomról van szó a külügyminister irányában, ez egyszersmind bizalmat jelent saját kormányunk irányában is, és a külügyminister eljárása mindenesetre az az eljárás, a melyet a mi kormányunk is helyesel és követni akar. Tehát én teljesen hozzájárulok ahhoz az indítványhoz, a mely a külügyminister irányában a bizalmat kifejezi, nem azért, mert az indemni- tást tekintem bizalmi kérdésnek, mert, mondom erre nincs szükség, hanem a jelen körülmények között, a mikor különösen indokoltnak mutatkozik, hogy a külügyminister nyilatkozzék erre vonatkozólag, irányában igenis kifejezzük helyeslésünket és bizalmunkat. (Élénk helyeslés.) (Az elnöki széket Zichy Ágost gróf foglalja el.) De nemcsak a külügyminister ur, hanem a hadiigyminister ur is zsükségét látta annak, hogy ezen alkalommal nyilatkozzék, a mi utóvégre szintén érthető, mert hiszen, a hogy ó maga mondotta, még nem ismerjük ót, be akart mutatkozni s ezt az alkalmat ragadta meg arra, hogy az ő egész felfogását a hadügyekről és különösen azon véderőreform tekintetében is előadja, a melynek végrehajtása az ó kezébe van letéve. Én némileg zavarban vagyok, ha arra gondolok, hogy állást foglaljak a t. hadügyminister ur nyilatkozatára nézve. Igazán nehezemre esik mondani, hogy én a hadügyministertől valamivel melegebb és erősebb támogatást vártam volna arra az actióra nézve, a melyet Magyarország, a magyar kormány és az azt támogató párt folytatni kénytelen. (Helyeslés.) Bármennyire legyen az ember sceptikus valamely alkotással szemben, — hiszen tökéletes alkotások nincsenek — emberi művek ezek mind és a hadügyek terén sem találtak még olyan tökéletes ideális megoldást, a mely semmiféle kritikát ne tűrne el, tehát az iránt tisztában vagyunk, hogy az a reform is, a mely terveztetik, hiányokban szenved és erre nekünk nem kellettek azok a figyelmeztetések, a melyekben az ellenzéki képviselő urak részéről részesültünk, ezt mi igen jól tudtuk, ez kifejezésre is jutott, de ennek daczára mégis csak kívánatosnak kellett tartanunk, hogy ha az uj hadügyminister átveszi ezt a reformot, akkor azt úgy vegye át, a mint van és ha átvette, úgy a hogy van, akkor legyen az egy határozott állásfoglalása, a mely semmi irányban nem provokál esetleges kételyeket arra nézve, hogy vájjon csakugyan ez-e az a reform, a melyet a mérvadó körök akarnak, a melyet a kormány akar. E helyett a hadügy- minister olyan fentartásokkal kisérte mégis ezt a reformot, a melyek bennünk kissé megingatják a bizalmat a tekintetben, hogy vájjon csakugyan el van-e találva abban a reformban az a relative legalább legjobb, a mit a mai körülmények között követhetünk és várhatunk. Nagyon szerettük volna, ha abban a nehéz küzdelemben, a melyet mi folytatunk a kormánynyal együtt a mi parlamentünkben, az uj hadügyminister részéről akkor, a mikor erről nyilatkozik, kellő támogatásban részesültünk volna s én kénytelen vagyok szomorú szívvel constatálni azt, hogy ezt a támogatást erre a nehéz küzdelemre a hadiigyminister nyilatkozatában nem találtuk meg. Sajnálattal kell ezt constatálnom, de mondhatom, hogy mikor én ezt kifejezésre hozom, a nélkül, hogy részletes bírálatba bocsátkoznám, a nélkül, hogy követném pl. Heltai Ferencz t. barátomat, a ki a nyilatkozat egyes részleteit kommentálta, de ugyanarra a conclusióra jutott, mondom, mikor ezt constatálom, kénytelen vagyok úgy
