A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
26 II. ÜLÉS. most a tárgyalást félbeszakítjuk, és annak folytatását délután négy órára tűzzük ki. Méltóztatnak ebben megállapodni ? (Helyeslé*.) Akkor az ülést most felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Szó illeti Nagy Ferencz bizottsági tag urat. r Nagy Ferencz: T. országos bizottság! (Halljuk! Halljuk !) Már ismételve, és ma is, felmerült a kérdés, bogy indemnités megszavazásával törvényes hatáskörben járunk-e el, hogy megfelel-e ez különösen az 1867 : XII. t.-czikk rendelkezéseinek ? Ismételve vitatták, hogy az országgyűlésen megszavazott indemnitásban bennfoglaltatik a közösügyi kiadásokra nézve is az indemnitas és igy külön indemnités megszavazása a delegatio részéről legalább is felesleges. Ezt hangoztatta Apponyi Albert gróf t. delegátus ur ma ; és felül- liczitálta ót Bakonyi t. képviselőtársam, egyenesen jogtalannak, sót, még erősebb kifejezést használva, visszaélésnek minősítve eljárásunkat. Azt hiszem, ez túlerős kitétel, mikor ez az eljárás épenséggel nem uj és pl. a megelőző kormány is elfogadta és elfogadták azon t. képviselőtársaim, a kik támogatták. Bakonyi Samu : Majorizáltak bennünket a többségünk daczára. (Derültség.) Nagy Ferencz : Mégis indokolt volna tehát az ilyen nagyon erős epitetonokat kerülni. Mi is tulajdonképen az indemnitas? (Halljuk! Halljuk !) Rendesen csak azt nézzük, hogy általános felhatalmazást adunk, általányösszegre gondolva, mintha az indemnitás abból állana, hogy ennyi meg ennyi száz milliót a maga egészében' általányösszegben adnánk oda a kormánynak. Ez nagy tévedés. Hiszen az indemnitás voltaképen teljesen ugyanaz, a mi maga a költségvetés. Az is egy költségvetés. A különbség csak a számokban van, t. i. abban, hogy mi nem uj számokat teszünk bele, de nem átalányösszeg megszavazásáról van szó, hanem mire adunk mi felhatalmazást? egyes czimekre, egyes rovatokra, egyes tételekre, minden egyes külön-külön kiadásra és bevételre nézve. A helyzetet tökéletesen megvilágítja az, ha azt képzeljük, hogy az indemnitási törvényjavaslatba belevétetnének az egyes számok is, a melyek a megelőző költségvetésben foglaltatnak. Mert hiszen miről van szó? Arról, ugyebár, hogy mi a régi költségvetés alapján adunk felhatalmazást a kormányzásra, tehát a régi számszerű tételek át is vihetők akkor az indemnitási törvényjavaslatba, és igva helyett, hogy átalányképen, quasi külsőleg szavazzuk meg a dolgot, megszavazzuk azt az egyes részletekben. így magunk elé varázsolva azt, hogy mit jelent voltaképen az indemnitás s azt látjuk, hogy az voltaképen egy költségvetés, nemcsak ugyanazokkal a számokkal, de ugyanazokkal a részletekkel is, a melyekkel a régi költségvetés bir, önként megoldódik a hatáskör kérdése is ; akkor a hatáskör az indemnitás tekintetében nem lehet más, mint az, a mi a költségvetésre nézve létezik ; a költségvetés tekintetében pedig nyilvánvaló, hogy a hatáskörök meg vannak oszolva, a mennyiben — hiszen ez el is van ismerve — a közösügyi kiadások számszerű megállapítása a deiegácziók, a fedezet megszavazása az országgyűlés hatáskörébe tartozik. Ha tehát közös indemnitást nem szavaznánk meg, ez akkor azt jelentené, hogy voltaképen az országgyűlés az, a mely megállapítja az egyes czimeket, tételeket, és rovatokat, a mint azok a felhatalmazási törvényjavaslatban kifejezést találnak, mert hiszen ezek azok, a mikre felhatalmazás adatik. Épen akkor usurpálná tehát az országgyűlés azt a hatáskört, a melyet elvont tőle az 1867 : XII. t.-cz. De azt mondják, hogy az indemnitásban benne van az appropriatio is. Én megengedem, hogy van benne, ha csakugyan a hatáskör is meg van hozzá. Hogy abban az indemnitásban, a melyet az országgyűlés szavaz meg, benne van az appropriatio, az világos, mert megvan a hatásköre is hozzá ; de épen azért, mert a delegatiónak appropriationális hatásköre nincs, a mi indem- nitásunknak sincs meg ez a jelentősége. Az az appropriatio hiányzik ebből az indemnitásból, mert hiszen hiányzik a költségvetésből is. Ez is csak logikai folyománya annak a költségvetési jognak, a hogy az most a törvényben meg van állapítva. Akármilyen oldalról is nézzük tehát a dolgot, ez a helyes eljárás, a melyet mi követünk, a mihez még hozzájárul még egy nagyon fontos körülmégy. Mi nem szavazzuk meg quota szerint a kiadásokat. Mindig azt méltóztatnak gondolni, hogy mi quota szerint állapítjuk meg a közös költségvetés reánk eső részét. Bakonyi Samu: Nem! Ellenkezőleg! Nagy Ferencz : Szó sincs róla. Mi megállapítjuk, úgy Ausztriára, mint Magyarországra nézve, közösen a költségeket. Már most a magyar országgyűlés hogyan szavazza meg az Ausztriára eső részt ? Hiszen erre nincs semmiféle hatásköre és joga. Vagy hogyan szavazná meg az osztrák birodalmi tanács azt a részt, a mely Magyarországra szól ? Az indemnitásban azonban ép úgy mind a két rész benne van, mint a fóköltségvetésben. Ennélfogva mégis csak oda jutunk, hogy ha az indemnitást kivonjuk a delegatio hatásköréből, akkor olyasvalami szavaztatik meg, a mi voltaképen az illető testület hatáskörébe nem tartozik. Ha tehát azt akarjuk, hogy egységesen szavaztassanak meg a közösügyi kiadások, akkor az indemnitás esetében is közösen és egységesen kell megszavazni, mert különben olyan abszurd állapot áll elő, a mely egyenesen ellentétet létesít a fennálló hatáskörök szempontjából. Ezt, úgy hiszem, Bakonyi t. barátom sem akarja, hogy t. i. az osztrákok szavazzák meg a mi részünket. Bakonyi Samu : Hiszen azok nem szavaznak meg semmit ! Ott a delegatio határozatai törvény erejével bírnak !
