A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VI. ÜLÉS. SI a veszedelmet, hogy Ausztriában — legalább a t. közös pénzügyminister ur által ime akaratlanul elárult nisus szerint — az a felfogás uralkodik, hogy Bosznia és Herczegovina mint valami Reichsland ezen magasabb közösség területe gyanánt tartassák meg, a mi magyar szempontból absolute lehetetlen és ellene nyilatkozni kötelességünk. A t. közös pénzügyminister ur igen helyesen mondta, hogy gondoskodását kidogja arra is terjeszteni, hogy az elsősorban szivén viselendő bosnyák érdekek mellett mindkét állam polgárainak érdekei ott kellő figyelem és gondozás tárgyai legyenek. Fel kell azonban hivnom a t. közös pénzügyminister ur figyelmét a bosnyák-herczegovinai lakosságnak arra az érzelemváltozására, melynek bizonyos jelenségek árulójává lettek s a mely abban kulminál, hogy ott az eddig meglehetősen létezett magyar sympathiák helyet adnak egy állandóan fokozódó magyarellenes áramlatnak. Nem akarom itt most ezen változás okait kutatni, de azt hiszem, hogy méltán elvárhatjuk a t. közös pénzügyminister úrtól, hogy e tekintetben is legfőbb kormányzati kötelességét teljesítse, s ha ilyen törekvések ott fokozódnak, a rendelkezésére álló eszközökkel tegyen meg mindent, a mit megtennie módjában áll. T. országos bizottság ! Az annexiónak foganatba vétele után természetesen be kellett állnia gondolkodásunkban annak a reménységnek, hogy az a katonai kormányzat, mely a legfőbb vonalakon ma is még fennáll Boszniában és Herczegovi- nában, és melynek meglehetett a jogosultsága az occupatió alatt egy nemzetközi megbízásból teljesített megszállás idején, sőt közvetlenül az an- nexiót követő időkben is, meg fog szűnni és különösen a bosnyák autonómiát szabályozó törvény- hozás életbeléptetése után helyet fog adni a polgári administratiónak. Ez a reménység mindeddig hiábavalónak bizonyult és azok a közigazgatási változások is, melyek a lapokból nyert értesülésünk szerint a legutóbbi időben ott részint tervbevétettek, részint keresztülvitettek, a katonai kormányzat fennállását legnagyobbrészt érintetlenül hagyják. Mi, kik igaz barátai vagyunk annak, hogy Bosznia és Herczegovina önrendelkezési joga, természetesen azokban a keretekben, melyek a mai államjogi helyzetben ezt lehetségessé teszik, kifejlődjék, ezt helyeselni nem tudjuk, s én azon óhajomnak adok kifejezést, hogy a katonai kormányzat a maga teljességében mielőbb megszüntethető legyen. Nagy érdeklődéssel olvasom azt a jelentést, melyet a t. közös pénzügyminister ur az országos bizottság tagjainak informatiójára kiosztatott. A jelentésben különösen egy nagy kérdés vonta magára figyelmemet, melyre más alkalommal is rámutattam, és ez a kivándorlás kérdése Bosznia és Herczegovina területéről. A jelentés statistikai adataiból arról értesülünk, hogy az occupatiót követő években ez a kivándorlás akként fejlődött, hogy tetőpontját 1901-ben érte el volt, mikor a kivándorlók összes száma 490(i-ot tett ki, azután évről-évre csökkent ez a kivándorlás, úgy hogy 1908-ban, mely évnek végén az annexio történt, mindössze G80-ra apadt le. Ezzel szemben az a szomorú kép tárul elénk, hogy nyomban az annexio után a kivándorlás megint nőttön-nótt, 1909-ben már 296G-ra emelkedett, és igazán megdöbbenéssel tapasztaljuk a jelentésből, hogy 1910-ben 17.091 főre emelkedett. Ezzel a helyzettel szemben lehetetlen azon kötelességünk elől elzárkózni, hogy tájékozást kérjünk a t. közös pénzügyminister úrtól ezen megdöbbentő visszaesésnek okai felől. Ha ugyanis ezen kivándorlási statistikának a részleteit nézzük, azt fogjuk tapasztalni, hogy Bosznia és Herczegovina népességének mindenesetre egyik legértékesebb eleme lép a kivándorlásnak pusztuláshoz vezető útjára, nevezetesen a mohamedán vallásu lakosság, mely ezen egész számnak 99'15%-át teszi ki, a mennyiben a kivándorlóknak 17.000-et meghaladó számából mohamedán 17.018 akadt. Megjegyzem, hogy nagyon kevés kivétellel ez a kivándorlás az európai Törökországba történik. Mi ennek azután a szomorú következménye? Ezek az emberek a vallási közösség által vezettetve vándorolnak ki a török birodalomba, s ott azután azt a nagyon érdekes és tanulságos helyzetet mutatják, hogy a vallási közösség teljesen értéktelenné válik a gazdasági boldogulás szempontjából, mihelyt nem egyesül azzal a nyelvű és faji közösség. Ezek a vallási közösségre számítva keresnek ott maguknak uj existentiát és a következés az, hogy ott teljesen tönkremennek és mindenüket elveszítve, koldusokként térnek ide vissza, hogy terhére váljanak a boszniai országos kormányzatnak. Ezek mindenesetre oly szempontok, a melyek legnagyobb részben provokálják az aggodalmakat, melyek a felvilágositáskérés és az orvoslássürgetés kötelességét Írják elő. Most már legyen szabad végezetül egy pár szót szólnom az előterjesztésnek a közös hadügv- minister urat illető részéről. (Halljuk! Halljuk!) Visszatérek a t. külügyminister ur exposéjának egy passusára, a melyhez szokva vagyunk, mert azt látjuk, hogy az igen t. közös külügyminister ur rendszeresen assistai a maga felfogása szerint kötelességéhez képest a mindenkori hadügyminister követeléseinek. Hangulatot csinál diplomatiai szempontból, hogy minél kevésbbé zárkózzunk el a hadügyi követelések szükségességének belátásától. Az a párt, a melyhez nekem tartozni szerencsém van, épen az exposéban vázolt külügyi helyzetre való tekintettel is nem zárkózott el egy pillanatra sem attól, hogy a hadseregnek azon szükségleteit, melyek az állomány viszonyainál fogva, uj formatiók felállításának szükségénél fogva abban a mértékben, a melyben elkerülhetetlenek, kielégítésre találjanak. Miért nem történhetik ez meg ? A miatt a politikai helyzet miatt, mely Magyarországon ez idő szerint előállott. Azzal a felfogással, hogy a hadseregnek kikerülhetetlen szükségletei teljesít- A közösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság naplója. H
