A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1911-1912 - hiteles kiadás (Bécs, 1912)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

VI. ÜLÉS. Mindenekelőtt legyen szabad rámutatnom az országos bizottság tanácskozásainak mostani hely­zetére. Annak a pártnak szempontjából, a melyhez tartozni szerencsém van, én ezt a helyzetet szinte üdvözölhetném, mert kézzelfogható bizonyítékául szolgál a mi álláspontunk helyességének, a mely álláspont az, hogy az a szerkezet, a melyben a közösügyek ezidószerint kezeltetnek, tarthatatlan, és hogy a delegatio intézménye mindinkább ha­sonlóvá válik egy rozoga kordéhoz, a melynek ke­rekei kenetlenek, nyikorognak, megzökkennek, örökösen akadályokba ütköznek. T. országos bizottság ! Arról, hogy vájjon a delegatiónak költségvetési joga van-e, s ha van, milyen terjedelmű, Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam igen helyesen nyilatkozott. Én a mai helyzettel való vonatkozásban csak egy elméletinek látszó, de a gyakorlatban bekövet­kezhető szemponttal szándékozom megtoldani az ő fejtegetéseit. (Halljuk !) Ha egyáltalában véve nem illusorius a közös­ügyek trágyalására kiküldött országos bizottságok munkálkodása, úgy nem lehet elzárkózni annak bekövetkezhető voltától, hogy hiszen a közös minister urak előirányzatán változtatás történ­hetik, akár a magyar országos bizottságban, akár az osztrák országos bizottságban, és bekövetkez- hetik az is, hogy a változtatásra vonatkozólag egyértelmű határozatok keletkeznek, a mely egy­értelműség természetesen szükséges a két országos bizottság határozatának effectuálásához. Csakhogy a magyar országos bizottság hatá­rozatainak érvényességéhez természetesen szük­séges az is, hogy ezek a határozatok cumulative befoglaltassanak a magyar törvényekbe. Mi történik már most, ha ezt az eshetőséget applikáljuk a magyar helyzetre ? Abban az esetben, ha a közös ministerek előterjesztésein ez a változtatás megtörtént, szemben azzal, hogy a magyar törvényhozás az 1812. évre vonatkozó­lag már határozott, törvényt alkotott a közös­ügyi költségek tekintetében, beáll az a képtelen helyzet, t. országos bizottság, hogy a magyar delegatio, a mely tulajdonképen csak emana- tiója a magyar országgyűlésnek, egy bizottsága — habár együttes bizottsága — az országgyűlés két házának : változtatást eszközöl az országgyűlés által megalkotott törvényen s az országgyűlést abba a helyzetbe sodorja, a mi az egész, a közös­ügyekre vonatkozó alkotmányos szerkezetünk­nek lehetetlenségét és tarthatatlanságát bizonyltja — legalább az én igénytelen meggyőződésem sze­rint — hogy az országgyűlés, a kiküldő, lesz kénytelen alkalmazkodni a kiküldöttje, az országos bizottság által eszközölt változtatásokhoz. De hát azt lehet mondani, hogy ez végre is egy theoretikus felfogás. Azonban alkotmányjogi intézmények elbírálásánál ezek, igénytelen néze­tem szerint, semmiképen sem hagyhatók figyel­men ldvül, különösen akkor, mikor azt látjuk, hogy ennek az alkotmányos tényezőnek, a dele­gatiónak functionálása évről-évre több és több zökkenést és fennakadást idéz elő. A jelenlegi fennakadás is nem épen a leg­kisebb jelentőségek közé tartozik és ennek oka szerintem legnagyobb részben a volt t. magyar kormány rovására írandó. íme, t. országos bizottság, a költségvetési jog szempontjából semmi esetre sem lehet helye­selni, és csak a legnagyobb aversióval lehet fo­gadni azt a tényt, hogy a közösügyek terén egy négy hónapra kiterjedő indemnités lejárta után most megint abban a helyzetben vagyunk, hogy egy hat hónapra szóló indemnités megszava­zását kérik tőlünk a t. közös minister urak. Tehát, két hónap hijján, az egész folyó esztendőre egy ilyen költségvetési felhatalmazás alapján akar­ják a t. közös minister urak a kormányzatnak az ó hatáskörébe utalt teendőit ellátni, úgy hogy ezt a helyzetet normálisnak, helyeselhetőnek bi­zonyára senki sem fogja közülünk tartani. Ha már most ennek okát keresem, (Halljuk! Halljuk !) úgy én ezt abban vélem feltalálni, hogy a volt t. magyar kormány nem rendelkezett az előre­látásnak azzal a mérvével, a melyet e nagy fel­adatokra vállalkozott kormánytól méltán és minden körülmények között meg lehetett követelni. Ha látta volna — pedig látnia kellett volna — azoknak az akadályoknak nagyságát és, mint bebizonyult, leküzdhetetlen voltát, a melyek a véderőreformnak mai formájában való elfogadása ellen emeltettek a magyar parlament ellenzéke részéről, akkor min­denesetre kellő időben kellett volna arra az elhatá­rozásra jutnia, hogy — a véderőtörvény vitáját meg­szakítva, — gondoskodjék arról, hogy az országos bizottságok a maguk munkáját oly időben kezdjék meg, hogy a folyó évre szóló költségelőirányzatot számszerűleg még idejében megállapíthassák. Ezt elmulasztotta a volt magyar kormány és ennek a következménye az a költségvetési jog szempontjából szerintem nem eléggé kárhoztatható helyzet, hogy két hónap híján az egész évre indem- nitással dolgozunk. De a delegatio intézményének ezen romlása, úgy látszik, még nincs befejezve, Igen találóan mutatott rá Apponyi Albert gróf, hogy osztrák részről a rontásnak ezt a processusát folytatni akar­ják és be is akarják fejezni, a mit én, mint a köz­jogi ellenzék egyik igen jelentéktelen tagja, egyálta­lában nem fogadnék sajnálkozással, mert akkor be kell következnie annak, a mit tegnap Tisza István gróf jelzett, hogy akkor Magyarországon rá kell jutni a közösügyek kezelésének egészen más mód­jára, a mely mellett Magyarország államisága két­ségtelenül sokkal nagyobb mértékben érvényesülne, mint ma. Az a tendentia, a mely az osztrák delegatió költségvetési albizottságában megnyilatkozott, olyan, hogy itt nem találhat elég erős visszautasí­tásra és én épen azért érintem a kérdést, hogy documentáljam, hogy ebben a magyar ország- gyűlés minden pártja egyetért. (Elénk helyeslés.) 79

Next

/
Thumbnails
Contents