A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
226 XXIII. ÜLÉS. miért akarja a magyar nemzet e jogoknak kiterjesztését gyakorolni, a mikor az uralkodó is azt kívánja. 1848 előtt is ezek az idők voltak; akkor is az uralkodói hatalom jött, hogy az elnyomott és jobbágyságban lévő, korlátolt jogokkal biró népelemeket szélesebb jogokkal ruházza fel, és akkor is azt mondották a kiváltságos osztályokhoz tartozók, hogy nem kell a gondolat, mert az uralkodótól jön. És mégsem szolgált az a nemzet rovására ; az általános fel- szabadulás, a jogok kiterjesztése csak a nemzet javára szolgált, Most is ez a helyzet. A midőn általános véd- kötelezettség van, a midőn általános adóztatás van, akkor azt kívánni, hogy ne csak néhány százezer ember gyakoroljon politikai jogokat az országban, hanem hogy a többi százezreket is - nem mondom, hogy mindenkit, mert szertelenségekben senki sem akar dolgozni, ugrásokra és végtelenségbe menő kiterjesztésekre senki sem gondol, hanem csak a modern kor által követett jogkiterjesztésekre — hogy nagyobb tömegeket is vonjunk be a politikai jogok gyakorlásába, ez nem lesz az a politika, a mely a nemzetnek rontására, a nemzeti egység összetörésére vezetne, hanem igenis, csak a nemzet megerősítését fogja eredményezni. Lehet, hogy a mai helyzettel megelégedett egyes politikai körök és osztályok ebben exis- tentíájuknak összeronibolását látják. Hát láthatják is, mert be fog következni ennek az összerombolása, de a nemzeti érdekeknek nem összeomlása, hanem igenis előbbrevitele fog ezzel karöltve járni. Nem ez a hely az, a hol ezeket a kérdéseket feszegetni kellene, de a mikor egyik felszólaló bizottsági tag jónak látta egész exten- sivitásában idetolni ezt a kérdést, lehetetlen volt, hogy ezt válasz nélkül hagyjuk és vissza ne verjük azokat az invectivákat, a melyek velünk és pártunkkal szemben elhangzottak. Ezek voltak azok, a melyeket az újabb véderőreformmal és a felhangzott támadásokkal szemben szükségesnek találtam elmondani. Kijelentem, hogy a bizalom hiányánál fogva magát a költségvetést nem fogadom el. Elnök ; Hoffmann Hugó altábornagy ur a hadügyminister ur megbízásából kíván szólni. Hoffmann Hugó altábornagy, osztályfőnök: Mélyen t. országos bizottság ! Ezúttal kissé nehéz helyzetben van a hadügyi vezetőség az igen t. bizottsággal szemben, a mennyiben senki sem szereti azt, a ki pénzt kér. Már pedig ezúttal kénytelenek vagyunk a szokottnál nagyobb mértékben fordulni a nemzet áldozatkészségéhez ; igaz, nem meglepetésszerűen, mert hiszen évek óta él a köztudatban annak biztos érzése, hogy előbb-utóbb erős követelésekkel kell fellépnünk. A kérdés csak az, hogy helyesen van-e erre az idő megválasztva, és helyes mérték tartatott-e meg e követelésekben. A mi az időt illeti, véderőnk fejlődésének hátramaradottságában elértünk oly fokig, hogy tovább várnunk nem lehet, hacsak a nemzetek versenyében elmaradhatlanul visszavettetni nem akarunk. A mi a mértéket illeti, ebben ezúttal szokatlan rendszert követünk. Nem szorítkoztunk arra, hogy tisztán az 1911. évre szóló szükségletet kérjük, hanem a közvélemény honorálására és az őszinte nyiltség kedvéért önök elé tártuk a követeléseknek egész sorozatát öt esztendőre, hogy tisztán lássa az egész nyilvánosság, mily követelésekkel fog a hadügyi vezetőség még azon esetben is előlépni, ha a véderőreform tényleg létrejönne. Ha ezeknek a követeléseknek pénzügyi liord- ereje tényleg nagy is, de talán még sem akkora, mint a mennyire a nyilvánosság, a sajtó, beszédek a várakozásokat felcsigázták. Mert hiszen mindenkor százmilliókról és százmilliókról hallottunk, most pedig a dolog kellő mértékre le van szállítva, és különösen meg van czáfolva az, mintha szökellésszerüen egyszerre lépnénk elő nagy követelésekkel, és mintha egyszeri fedezetet kérnénk, mert ime, betartottuk az elég hosszú időre elosztott kellő mértéket. Általánosságban csak ennyit. Most pedig bátorkodom áttérni az egyes igen tisztelt bizottsági tag urak által előhozot- takra, előre is kijelentvén, hogy természetesen semmivel sem foglalkozom, a mi a beszédekben a politikát illeti, hanem tisztán a katonai vonatkozású felszólalásokra szorítkozom. Az igen tisztelt ellenzéknek majdnem minden tagja hangoztatta, hogy nem a szám, hanem az erkölcsi erő teszi a hadsereg valódi értékét. Ebben közöttünk nézeteltérés nincsen. Csak egy kis szót tennék hozzá. Mi katonák azt mondjuk, hogy nemcsak a szám, hanem kiegészítjük ezt egy további szóval, hogy az erkölcsi erő is. Csak egyben van nézeteltérés, és ez az erkölcsi erőtényezőknek a detinitiójában rejlik. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy felelősségérzet, a törvény iránti tisztelet, hazatiság, a király iránti hűség képezik az alapját az erkölcsi tényezőknek, és e tekintetben hasonlóképen a meggyőződésünk az is, hogy ezen alapot nemcsak a katonaságnál lehet megvetni, hanem ezzel kell az ifjúságnak bele lépni a hadseregbe, a mi kötelességünk azután ezen alapot továbbfejleszteni, és azután az erkölcsi értéket továbbfejlesztve, azon idő alatt, a mig a mi kezünkben van az ifjúság, azt abban biztosítani, kiművelni a legmagasabb fokig, és azután az önök körébe visszaküldeni. Veszedelmes tétel is volna, ha állana az, hogy nem a szám, hanem az erkölcsi erő teszi a hadsereg valódi értékét. Mert igaz, ezt elismerem, nevelhetnénk mi Leonidászokat, nevelhetnénk Zrínyi Miklósokat, alkothatnánk dicső példákat az utódok számára, de ha nincs meg hozzá a kellő szám, akkor, minthogy minden
