A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

132 XIX. ÜLÉS. az állam a maga létét és jövő boldogságát bízza. Ezek azok a szempontok, a melyek bennün­ket rendkívüli mértékben visszatartanak ily áldozatok meghozatalától, és ezek azok, a melye­ket mi fel szoktunk használni, hogy figyelmeztes­sük a hadvezetőséget és mindazokat, a kiknek itt szerepük van, hogy az a bizonyos lelkiisme­ret, a melynek furdalását itt szóvátették, nem­csak azokat marczangolja, a kik nem adnak meg bizonyos felszereléseket bizonyos időben, hanem azokat is, kik nem tesznek meg oly lépé­seket és nem hoznak meg olyan törvényes intéz­kedéseket, melyek annak a hadseregnek nemzeti tekintetben való harczkészségét elősegítenék. A mi azokat a felszólalásokat illeti, melyek az annexió idejéből nekünk szemünkre vetik, hogy azok a felszerelések nem voltak meg és hogy háború esetére milyen veszélyeknek tettük volna ki a hadsereget, hát mindannyian tudjuk, hogy az akkor hirtelenében előállt nagy katonai készültséget mire használták fel. A tengerészei­nél arra, hogy három-négy év múlva előállítandó hajókat építsenek, tehát egy rögtöni veszélyben felmerült költséget egy későbbi fejlesztésre hasz­náltak fel. A hadseregnél is tettek néhány hasz­nos újítást, megtörtént a tábori konyhák fel­szerelése, és talán más újítás is, de, hogy ez döntő jelentőséggel birt volna és hogy a mi hadseregünk, melyet akkor már tüzérséggel, fegyverzettel, a hadikészültség egyéb feltételei­vel elláttunk, azt várta volna, hogy a kormány azon száz milliókat rendelkezésére bocsássa, — ilyenekkel ne akarjuk a valódi képet elhomá­lyosítani. Mert a mi hadseregünk, ha lehet is, van is egyben-másban kiegészíteni valója, mégis minden irányban a harczkészség azon mértékével bir, melyet a jelen helyzetben mindenki joggal fűzhet hozzá. Ezért nem fogadom el egyáltalában azt, hogy a mi hadi készültségünk bármily tekintet­ben bárkit is lelkiismereti furdalásra késztetett volna arra az esetre, ha mérkőzésre került volna a sor, hogy mi ott hátrányban lettünk volna. Ezt egyáltalában nem tartom igazságos Ítéletnek, mert az a katonai erő, melyet Magyarország és Austria az annexió idején a harcztérre tudott volna állítani, ép oly fényes győzelmet lett volna hivatva kivívni, mint azon egy pár száz millió újabb befektetés segítségével, melyet a delegatió azután a következő években meg is szavazott. Ezeket tartottuk szükségesnek ezekkel a felszólalásokkal szemben felhozni. Sajnos, mi az országos bizottság előtt való tárgyalásainkhoz illusiókat nem füzünk, mert a mi szerepünk itt bizonyos mértékben a staffage szerepe. Látjuk, hogy jönnek igen kiváló tagjai a bizottságnak, kik az ország anyagi érdekeit igazán gondozni kívánják és sok üdvös újításra és változtatásra fel is hívják a t. kormány figyelmét. De a t. országos bizottság hosszú évtizedeken keresz­tül nent ennek képezte szinterét, hanem alkalom volt arra, hogy a kik a felajánlkozásnak, a hadi- terhek nagysága folytonos fokozásának kinálga- tását akarták kihasználni, azoknak itt gyönyörű tere kínálkozott. Ügy itt, mint Bécsben minden alkalmat meg kellett ragadni, hogy elmondják, hogy ők az áldozatkészségek végső fokáig elmen­nek,' mert Magyarország nem teljesiti köteles­ségét, mi hátra maradunk, más országok túl­szárnyalnak. A delegatio bizonyos ajtókopogtatásra szol­gált oly politikus uraknak, kiknek meg kellett tenni állandóan azt, hogy itt felszólaljanak, magukat lehetőleg kedves színben tüntessék fel, de nem azon szempontból, hogy itt azután erős kritikát gyakoroljanak abban az irányban, hogy határt szabjanak a katonai követelések azon mértékének, mely már az ország anyagi teher­viselési képességét túllépte, és ennek egyúttal a mérleg másik oldalába dobják bele azon jogos követeléseket, melyekkel minden nemzet joggal léphet fel saját hadseregével és haderejével szem­ben, mert nem idegenek azok, hanem a mi véd- szerveink, melyeket a mi anyagi áldozatunk tart fenn, melyekkel szemben jogokat táplálnunk első­rangú kötelesség is, de teljesen tiszta jogunk és alkotmányos szükségünk is. Ezek bírták elvbarátaimat és engem arra, hogy ehhez hozzá ne járuljunk, ellenben szí­vesen pártolom Chorin t. bizottsági tagtársam­nak azon indítványát, hogy legalább szabjuk meg azon mértéket, melyet a fiotta-programm megállapításánál ez az országos bizottság szük­ségesnek tart. (Helyeslés.) Elnök: A pénzügyminister ur kíván szólni Lukács László pénzügyminister : T. országos bizottság ! Utolsó felszólalásom óta azok az ada­tok, a melyeket szerencsém volt annak idején előterjeszteni, különböző oldalról a legkülönbö­zőbb elbírálás tárgyát képezték nemcsak künn a sajtóban, hanem itt a t. országos bizottság kebelében is. Tökéletesen érteni, hogy ez igy történt, mert tokintettel azokra a különböző híresztelésekre és combinatiókra, hogy ime itt egy legyőzhetetlen nagy teherrel és követeléssel állunk szemben : addig a mig a tények nem voltak a nyilvánosság elé állítva, ezt a körül­ményt az ellenzéki álláspont erősítésére igen kedvezően ki lehetett használni, de viszont, bi­zonyos mértékig megnekezitette ezt a feladatot az, hogy positiv számadatok terjesztettek elő. Ez ellen azonban nem kívántam volna véde­kezni, lia nem történt volna ma is ez irányban felszólalás és ha nem történt volna felszólalás oly irányban, mintha ez által a lépés által, a melyet a kormány tett, a midőn ezt a megálla­podást a közös ministeriummal létesítette, egy­szersmind az ország további fejlődését lehetet­lenné tette volna. Ezzel a váddal szemben ter­mészetesen kötelességem védekezni és a nélkül, hogy nagyobb apparátust mozgósítanék ezen czél elérésére, egyszerűen utalok arra, a mit annak idején szerencséin volt előterjeszteni, a midőn

Next

/
Thumbnails
Contents