A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
% XVII. ÜLÉS. modern színvonalon álló ellenfelekkel szemben, mint a minőkkel esetleg aggressive felléphet. Én tehát az orosz kolossust is bizonyos mértékig bénának tartom ez idő szerint. Az osztrák és az olasz conflictus esélye t. barátom nyilatkozata által szintén el van simítva (Derültség.) és én a magam részéről ennek eliminálásához csak a legnagyobb készséggel csatlakozhatom. Csatlakozom még Grab- meyer felszólalásához is, ámbár semmi okom nincs beleszólni Ausztria belügyeibe s ettől teljes mértékben tartózkodni is kívánok. Azt hiszem, az a megoldás, a melyet ott most keresztülvisznek, csak fél megoldás és azokat a sympathiákat, a melyeket Ausztriában és Olaszországban kellene, hogy még erősebbé tegyen, végleg nem fogja megóvni. A mi helyzetünk Olaszországgal szemben a lehető legjobb. Egy XIV. századbeli közmondásra akadtam, egészen véletlenül, a mely azt mondja : Magyarország apraja-nagyja szereti az olaszt. Ez ma is igy van (If fáz ! Úgy van!) és mi örülünk rajta, hogy az Unita Italia csillaga fényesen ragjog. Magam is szivemből kívánom, hogy ez a szabadságszerető nép szabad legyen és boldoguljon. Ha tehát a mi egész érzelmi világunkkal összeütközik annak lehetősége, hogy Olaszországgal háborúra keljünk, akkor ez a közvetlen indok is elesik s akkor én igazán nem tudom megérteni, mi a magyarázata annak, hogy ezek a lehetőségek igy egymás mellett megállanak. Miért kellett épen most, épen ehben a pillanatban a haditengerészet és a szárazföldi hadsereg együttes és gyors fejlesztésével a törvénj’liozások elé jönni? Azt mondja, t. barátom, hogy azért, mert mi védjük magunkat s azért, mert a tengeri kereskedelem érdeke megköveteli, hogjr egy-egy imponáló szürke kolosszus jelenjék meg ott, a hol a, mi érdekeink veszélj'eztetve vannak. En tudom, hogy t. barátom közgazdasági téren igen tanult fő és tudom azt is, hogy nagyon jól ismeri a mi kereskedelmi tengerészetünk jelenlegi helyzetét. Nem akarom statisztikával untatni a t. országos bizottságot, de hogy ez az érv mennyire nem állja meg helyét, erre vonatkozólag hivatkozhatom arra, hogy Magyarországnak összforgalma volt behozatalban 1807 millió, a tengeri forgalomban pedig 128 millió, kivitelünk volt 1909-ben 1700 millió és a tengeri forgalomban 1IÍG millió, vagyis a tengeri szállítás az összbehozatalnak. illetőleg az összkivitelnek 7. illetve 8°/0-át képezte. Ha Angolország, a melynek behozatalában a kereskedelmi tengerészet quotája 87, kivételében pedig 96°/o-ot tesz ki, a maga kereskedelmi tengerészeiének védelmére milliókat és milliókat áldoz, ez érthető. De egy az 1891-től 1895-ig terjedő időszakot véve alapul — évi 84 milliós kereskedelmi tengerészet védelmére égj' ötévi cyklus alatt .'il 2 milliót költeni, ez utóvégre is nem valami nagyon nyereséges politika. Tudom, hogy a tisztelt barátom épen ugv tudja, hogy ha a kereskedelmi tengerészetet fejleszteni akarjuk, elég lenne ezeknek a nagy összegeknek csak egy ötödét fordítanunk a mi kereskedelmi hajózási társaságaink javára. Rosenberg Gyula előadó : Egy szót sem szóltam a kereskedelmi tengerészedről ! Mezössy Béla : Nem most, hanem először. Rosenberg Gyula előadó (tagadólag int). Mezössy Béla : Bocsánatot kérek, akkor elejtem érvelésemnek ezt a fonalát. De csak a névben tévedtem, mert ha a névre nem is emlékszem, magára a tényre okvetlenül vissza tudok emlékezni, (Felkiáltások : Holló mondta!) hogy az előadások során, már nem tudom, hogy ki. előhozta azt, hogy a flotta fejlesztésére azért is szükség van, mert a kereskedelmi tengerészetet akarják védeni. Végére jutok conclusiomnak, t. országos bizottság. Azt hiszem, hogy az a nagy expan- sivitás, a mely a haditengerészet fejlesztése terén mutatkozik, nem politikai érdek, nem speciálisan Ausztria és Magyarország politikai érdeke, hanem arra a conclusióra jutok, a melyre jutott Batthyány Tivadar gróf t. barátom, hogy nekünk áldozatokat kell hoznunk, mint a hármasszövetség tagjának, a haditengerészet és a haderő fejlesztése érdekében. Ez erős meggyőződésem és pedig azért, mert az egyedüli és előttem érthetetlen feszerő, a mely az európai kontinensen mutatkozik, az az ellenséges viszony, a mely a két testvérfaj : az angol és a német között jelentkezik. Ha ennek a feszültségnek az lenne a magyarázata, hogy itt nem tudom milyen territoriális hódításokról lehetne szó, akkor érteném a magunk, mint a hármasszövetség tagjának is kötelezettségét. De bocsánatot kérek, képzelhető-e olyan fantasta német a világon, a ki azt higyje, hogy ő a maga hadseregével valaha Anglia földjén hódításokat tehet és viszont képzelhető-e egy olyan rózsás ködben úszó angol a világon, a ki azt hiszi, hogy az angol hadsereg, a mely nincs, valaha azt kiabálhatná, a mit egykoron Párisiink utczáin kiabálták, hogy »Berlinbe!?« Tehát nem politikai okokért, nem territoriális előnyökért van ez az irtózatos harcz a két hatalmas állam között, hanem egyszerűen az üzletért. Két hatalmas állam verseng a felett, hogy kié legyen a világkereskedelemben a vezető positio. De, bocsánatot kérek, ez Angolországuak és Németországnak a magánügye; ehhez nekünk semmi közünk. Hogyha egy nagy német államférfin : Bismarck azt mondhatta, hogy neki az egész keleti kérdés Hekuba és az egész keleti kérdés megoldásáért egy pomerániai gránátos csontját sem áldozza, akkor nekünk is jogunk van azt mondani, hogy az a kérdés, hogy a világkereskedelem terén melyik állam fogja learatni a fő hasznot, az angol vagy a német, az az ő dolguk, az az ő hasznuk, az az ö zsebük javára megy s ezért nekünk nagymérvű hadi-
