A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

XVII.

ÜLÉS.

felelően azt mondotta, hogy az olasz királysággal való barátság ős szövetség erős és megingathatatlan. Tehát erről az oldalról nem kellene félnünk és aggódnunk. Marad tehát az a tény, a mit én állítok, hogy elsősorban német szövetséges társunknak javára szolgál, ha flottánkat megerősítjük.

Méltóztatnak azt is tagadásba venni, utóvégre, ha hivatalos személyek teszik, ez egész természetes — hogy ennek a flottafejlesztésnek tulajdonképeni másik czélja. az egyik erős indoka lenne az Olaszország elleni védekezés. A kiil- ügyminister ur, az előadó ur és mások is tagadásba veszik ezt és a leghatározottabban kijelentik. hogy ennek az egész flottafejlesztési tervnek Olaszország ellen semmi agressiv czélja és irányzata nincs. Engedelmet kérek, én ezt el akarom fogadni suppositioként ; de kérem, hogy akkor mit jelent a t. albizottság jelentése első oldalának következő passusa, a hol azt mondja, hogy (olvassa) : »Nem kívánjuk, hogy a senki által követni nem kívánt kalandos politika czéljainak szolgáljon a flotta«. Majd igy folytatja (olvassa) : »Oly erős tengerészeire azonban, mely az Adriai tengernek a monarchiát érdeklő részében az uralmat fenn bírja tartani, mely tengeri utunkat szabadon meg tudja óvni, kikötőnket és partvidékünket meg tudja védelmezni, igenis szükségünk van«.

Hát ki ellen akar megvédeni, t. képviselő- társam ?

Rosenberg Gyula előadó: A ki megtámad.

Batthyány Tivadar gr.: Vájjon ki támadhat ott meg? Kérem, ne játszunk a szavakkal. Tény az, hogy igenis, mi a szomszédunkkal szemben akarjuk az erősítést, tény az, hogy mi a szomszédunkkal szemben akarjuk flottánkat megerősíteni, megengedem. a«ion gondolattal : si vis pacem, para bellum, de ez oly tény, a melyet letagadni nem lehet, ép úgy nem, a mint, ha az olaszok is fejlesztik a maguk véderejét, akár a szárazföldit, akár a tengerit. Nagyon jól tudjuk, hogy ez elsősorban mi ellenünk van irányítva. Ez a helyzetből folyik. Az olaszok is sokkal okosabb emberek, semhogy ne látnák a helyzetet, de abból nem következik épen az, hogy ez mindjárt viszályakodásra adjon okot.

De kérdem, hogy elérjük-e azt a czélt, a melyet itt az albizottsági jelentés maga elé tűz ? Azt hiszem, hogy nem. Nem érjük el két okból Mert ha mi flottánkat oly mértékben fejlesztjük, a mint én voltam bátor jelezni, akkor egészen bizonyos az. hogy Olaszország ugyancsak a maga flottáját tovább fogja fejleszteni, és egészen bizonyos az is, hogy ha a haditengerészet igen t. vezetője kimutatja exposéjában. hogy a mig Ausztria és Magyarország hadihajóira ösz- szesen százalékban állami kiadásainak 1 5 részét fordítja, addig Olaszország ő'l perczentet fordít, egészen bizonyos, hogyha mi a nemzet nagy megterhelésével e perczentet felemeljük, az olaszok követni fogják ezt a példát és ők legalább

HS

is parallel, egyenlő arányban fogják a maguk perczentjét felemelni. Nem érünk el tehát mást, mint azt, hogy a magunk népét fogjuk újabb terhekkel megróni és belekényszeritjiik az olasz szövetségest, hogy ő is a maga népét újabb és újabb védelmi kiadásokkal megterhelje. Az az érzés pedig, mely a nép megterheltetése utján, a súlyos terhek nyomása alatt fog a nemzetbe átmenni, az az érzés a béke előmozdítására nem szolgál.

T. országos bizottság! Méltóztatnak itt gyakrabban említeni azt az axiómát, hogy hát csak nem akarjuk, hogy haditegerészetiink ne legyen. Igaz, én nem akarom Belgium példáját követni, a mely önálló királyság, tudvalevőleg gyarmata is van. és a flottára tudtommal mégis alig költ valamit ; hanem igenis elismerem, hogy nekünk, mint nagyhatalomnak, de mint kisebb hatalomnak is, az önálló Magyarországnak, egy csekély flottára szükségünk van. De azt ne mél- tóztassék soha szem elől téveszteni, hogy bármily kitűnő legyen a flottánk, a mint hogy kitűnő, és bármily dicsőséges múltja legyen is : az osztrák és magyar ketős monarchia védelme tekintetéből az mindig csak másodrendű tényező lesz, az elsőrendű és döntő tényező mindig a szárazföldi hadsereg lesz. Már pedig ne feledjük, hogy utóvégre a nép teherviselési képességének is megvannak a határai, és ha a haditengerészetre túlsókat költünk, ezt meg fogja sinyleni a közöshadsereg és a honvédség a maga fejlődésében, és én azt hiszem, ha már fejleszteni kell, ha már erősbiteni kell a véderőt, akkor elsősorban az első tényezőnél, a szárazföldi hadseregnél kell ez. Ha én mondom ezt, a ki szivvel-lélekkel lelkesedem a haditengerészetért, méltóztassék elhinni, hogy legbensőbb hitem és meggyőződésem az, a minek itt kifejezést adok.

Engedje meg a t. országos bizottság, hogy ez alkalommal még arra a tényre is utaljak, hogy nem kell, sőt nem szabad csodálkozni azon, ha Magyarország a mi derék és kitűnő haditengerészetünk iránt valami melegebb érzelmeket nem táplál. Mit tudunk mi, mit tapasztalunk itt Magyarországon a haditengerészetről? Tudjuk azt és látjuk, hogy itt van a kis dunai flottilla, a monitorflottilla ; tudjuk, hogy Fiúméban van egy magyar tengerészeti akadémiánk. — vojlá tout. Az egész haditengerészet összes nagy forgalma, nagy pénzforgalma, kereskedelmet mozgató, előidéző nagy intézményei, állomásai : mind osztrák területen vannak. A haditengerészet 1867-től fogva mind e mai napig a költségvetési hitelek óriási nagy részét Ausztriában költi el és elenyésző, a quotán messze alul maradó részét fordítja csak magyar területre. Nincs meg tehát a kapcsolat köztünk, nem lehet meg a kapcsolat, a melyet pedig igazán kívánatosnak tartok; és ott van az a kérdés, a melyet az albizottságban is előadtam már. a melyre nézve határozat is van, a mit a t. bizottságok évről-évre a legnagyobb