A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XIII. ÜLtèS. támogatja, csakis attól van függővé tőve, vájjon a két állam a maga anyagi és erkölcsi nagyhatalmi feltételeinek meg tinl-e felelni. Azokat a feltételeket hadd keressük majd a hadügynél akkor, a mikor az anyagi áldozatokról lesz szó. En nem tudom a t. külügyminister ur ex- poséjában azt az ellentétet sem felfedezni, a melyet Sziillő Géza t. barátom említett, midőn ő a Balkán-államok tekintetében latitűdről beszélt, hangsúlyozva, hogy a midőn külügyminister ur barátja a conservativ politikának, egyben kijelenti, hogy hive a Balkán-államok fejlődésének. Engedelmet kérek, ez a kifogás is talán reducálható arra a tévedésre, a mely a közéletben a fogalmak meghatározása tekintetében van. A conservativ politikát szeretik olybá nevezni, mintha az a fejlődésnek ellentéte, akadálya volna, holott a conservativ politika tulajdonképen az egészséges fejlődésnek politikája és az egészséges fejlődés elmaradhatatlan egy okos és becsületes conservativ politika mellett. Ezeket voltam bátor elmondani, nem egy széles keretű fejtegetés kapcsán, egyszerűen csak 6 7-es álláspontomnak körvonalozása végett, fen- tartva a nagyhatalmi állás kérdéseinek megvitatását a hadügynél. Szerencsés kifejezésnek tartom azt, hogy a külügyi albizottság elismerést javasol a külügyminister urnák, mert csak elismeréssel viseltethetünk iránta, a bizalomnak nem adhatunk kifejezést, mert igénytelen nézetem szerint is a külügyminister ur az országos bizottságnak nem bizalmi exponense. A külügyminister politikájának eredményei a magyar országos bizottság helyeslésével találkoznak, ezért az elismerést készséggel megszavazom. (Helyeslés.) Werner Gyula jegyző : Bakonyi Samu ! Bakonyi Samu : T. országos bizottság ! Előttem szólott igen t. barátom és képviselőtársam azt a kijelentést tette előadása kezdetén, hogy ő nem szándékozik, mert erre nem is tartja magát illetékesnek, leckét és oktatást adni annak a diplomatiai testületnek, melyet oly kiválónak ismer, mert hiszen abban a hivatásban nőtt fel, s ennélfogva a külügyi politika részleteit illetőleg, a mint mondta, a bírálattól tartózkodni fog. Ez a tartózkodás meglehetős mértékben sikerült is t. barátomnak. Sajnálom, hogy őt nem követhetem ebben a felfogásában, és engedjen meg nekem, de szerintem ezt nagyon helytelenül tette. Mikor pedig azt mondotta, hogy nem akarja oktatásban részesíteni a diplomatia vezetőjét, mégis bizonyos oktatástól nem tartózkodott, csakhogy ezt az oktatást a mi czimiinkre, e bizottság ellenzéki tagjainak címére adreszálta, mikor helytelenítette azt, hogy Batthyányi Tivadar gróf t. képviselőtársam részéről a külügyminister ur iránt javasolt bizalomuvilvánitás azért is megtagadtatik, mert az a felfogása, a melyet en is mindenben ínagamévá teszek — 30 hogy a t. külügyminister ur, valamint elődjei sorában mások is túllépték hatáskörüket akkor, a mikor a magyar politikának belső kérdéseibe való beavatkozástól nem tartózkodtak. Én osztozom Issekutz Győző t. tagtársam erre vonatkozó fejtegetéseiben odáig, a meddig ő ezen befolyás gyakorlásának jogosságát és törvényességét megtagadja, mert ez a magyar politikának helyes felfogása; sajnos azonban, strucz-politikát követnénk, ha szemet hunynánk azon kétségbevonhatlan tény előtt, hogy a mindenkori külügyministerek nem tartják meg szorosan azt a határvonalat, mely a törvény értelmében őket a leghatározottabb tartózkodásra kötelezi minden magyar belügyben való beavatkozástól. De ezen nem is lehet csodálkozni. Ez egy oly betegség, mely benne rejlik abban a szervezetben, melyet közönségesen az 1867-iki műnek nevezünk, daczára annak, hogy épen az 1867. évi XII. t.-cz. alapján a legszigorúbban meg van tiltva minden beavatkozás. Az 1867. évi XII. t.-cz. bizonyos tekintetben respectálta a tényleges állapotot, mely tényleges állapotnak elfajulása a politikai életben tovább folytatódott. Ha a külügyminister magának nagyobb jogkört vindical, a körülmények erre természetszerűleg rávezették, pl. annálfogva is, hogy ő mint alkotmányos közeg és mint Ausztria és Magyarország külügyi politikájának a vezetője, egyúttal egészen absolutisticus functiót is tölt be, mint az úgynevezett császári háznak ministere, mely fogalmat, mely functiót közjogunk egyáltalában nem ismeri, ennélfogva tartja ő magát arra competensnek, hogy felruházza magát oly jogkörrel, mely őt absolute meg nem illeti. Hogy csak egyet mondjak, nem tudom, ebből származik-e, de fennáll az a szerintem csak abususnak mondható állapot, hogy például oly tanácskozások alkalmával, mikor a magyar kormány tagjai az osztrák kormány tagjaival együtt közös vonatkozású dolgokban összeülnek, a melyekre nézve a közös ministereknek is van teendőjük, akkor közös ministertanáes neve alatt tartanak egy értekezletet, a melyen a közös külügyminister elnököl. Meggyőződésem szerint ennek semmiféle törvényes jogosultsága közjogunkban nem foglaltatik, mert az 1848-iki törvény értelmében, mely erre nézve egyedül irányadó, ilyen ministertanáes csak 0 felsége a király elnöklete alatt lenne tartható. Ezt kellett Issekutz t. barátom idevonatkozó észrevételeire megjegyeznem. A mi már most azt illeti, hogy tartózkodni kell egy szakszerű diplomatiai testület tényeinek és működésének bírálat alá vételétől, ezt a felfogást természetesen absolute nem tehetem magamévá. Mert hiszen nekünk az ellenőrzés a kötelességünk, a mely kötelességünket magunktól semmikép el nem háríthatjuk es a mely bírálatnak a kötelességét a t. külügyminister urnák az a politikája, a melyet ezen országos bizottsági tárgyalások alkalmával is az
