A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

hadseregünk megnyugtató készenlétben jelent meg, mégis talán túlzottak voltak azok az elismerések, a melyekkel elhalmozták, mert nem volt alkalma diadalokat szerezni.

Hát az bizonyos, t. országos bizottság, hogy jövendő hadvezéreinknek a Balkán-krizis, a boszniai krizis lefolyása után is hiteleznünk kell a bizalmat, mert ők nem jutottak abba a helyzetbe, hogy hadvezéri képeségeiket bemutassák. Bizonyára az összes tisztikar szive mélyében szemrehányást is tesz a külügyminister urnák, hogy nem oly politikát folytatott, a mely a végén csattant volna. Ezt nem lehet tőlük rossz néven venni. Csakhogy itt egy más momentumra is tekintettel kell lenni. Ha dicsérjük azt a vasúti igazgatóságot, a mely pontos időben odaküldi a vonatot, a hol lennie kell, ha méltán dicsérjük a serény szolga- birót, a ki mindent megtett, hogy a mozgósitás pontos időben teljesittessék ; nem szabad megfeledkeznünk egy harmadik elemről sem, arról az anyagról, a melyet az a vonat hivatott szállitani, mert ha az nincs ott, akkor hiába van a vonat és hiába van a szolgabiró. És az az anyag, az a katona, nemcsak, hogy mind ott volt, hanem számtalan esetben az első 24 órában már ott volt, (ügy van!) és sokkal megelőzte a kitűzött határidőt. Miért tette ezt ? Hiszen elég lett volna, ha az utolsó perczben érkezett volna. Nem mulasztottak volna semmit. Azért jelent meg az első 24 órában, mert nem birta már megállani, mert örült. Ez oly dolog, a melynek örülni lehet és szabad. (Helyeslés.)

Mailáth József gróf felemlített egv körülményt, a mely megelégedéssel tölt el. Constatálja, hogy az utóbbi időben azok a támadások, a melyek a külföldi sajtó egy részében évek óta bőségesen jelentek meg Magyarország ellen, némileg szűnni látszanak s e tekintetben egy csekély javulást lehet észlelni. Sajnálom, hogy ezt a javulást nem tulajdoníthatom a kiilügyministerium sajtóosztályának, a melyről különben csak a legjobbat mondhatom. Már néhány évvel ezelőtt ki kellett jelentenem, hogy ezek miatt a támadások miatt ezt a hivatalt semmiféle felelősség nem terheli, azokról nem tehet, abban semmi szerepe nincsen. Hogyha azonban t. barátom, és úgy hiszem, ó ezt igy értette itt, azt tartja, hogy a kiilügyministerium politikája közvetett módon előmozdította ezt az eredményt, akkor ezt mint megtisztelő elismerést köszönettel fogadom. Azok a széjjelszakadási velleitások, a melyeket említett, azoknak nem létezése szépen kidomborodott az annexio krízisében.

Végül még egyre sajnálattal kell reflectábiom s ez az, hogy Batthyány Tivadar különben tárgyilagos és komoly beszédjébe becsúszott egy rövid lapsus (Halljuk! Halljuk!) Nem láttam a gyorsírói feljegyzéseket, de szavait úgy értettem, mint hogyha az annexió előkészületének momentumai közé bevette volna a zágrábi port és bizonyos hamisításokat is, a melyeket a minister ur eszközöltetett volna. Hogy milyen értelemben hozta fel ezt Batthyány Tivadar gróf ur, csak mint hiradást vagy mint saját nézetét-e, nem tudom. Fentartom

magamnak, hogy erre akkor reflectáljak nagyobb nyomatékkai, hogyha majd a Budapesti Közlöny megérkeztével ennek a beszédnek a szövege előttünk fekszik.

Kifelejtettem Apponvi Albert gróf beszédéből egy passust, a melyben, ha jól értettem, azt mondja, hogy a felségjognak Boszniára való ki- terjesztését úgy értelmezi, hogy az a magyar király által eszközöltetett. Hogyha ő ezt mint elméletet hangoztatta, ez természetesen a külügyministerre nézve tárgytalan. Ahhoz nem kívánok hozzászólni. De hogyha mint tényállást hozta fel, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az annexio fejedelmi ténye legfelsőbb kézirattal tudtára adatott úgy az osztrák, mint a magyar kormánynak.

Ezzel, t. országos bizottság, végére értem felszólalásomnak. Ismétlem, hogy örömmel fogadom majd, ha a részletes vita alkalmával fejtegetéseim esetleges fogyatkozásaira tesznek figyelmessé. A külügvministerium költségvetését elfogadásra ajánlom. (Élénk helyeslés.)

Elnök : Ki következik ?

Nyegre László jegyző : Az előadó ur kíván szólani.

Wickenburg Márk gr. előadó: T. országos bizottság ! (Halljuk ! Halljuk !) A külügyi albizottság határozati javaslatát, a melyet már tegnapelőtt voltam bátor felolvasni, ismételten szives elfogadásra ajánlom. Annál inkább tarthatom fenn ezt az indítványt, mert az indítvány azon részére nézve, mely a külügyminister ur jelen és jövő politikájára vonatkozik, constatálhatom, hogy az egész vita oda mutatott, hogy az alapelvek, a melyeket a t. külügyminister ur szem előtt tart, és a vonal, a melyen halad, teljesen megfelel az egész országos bizottság felfogásának és azt hiszem, ez nem is lehet máskép, mert ez a politika conservativ folytatása annak a politikának, a mely az országos bizottság traditióinak, állandó félfogásának megfelel, a mely megett egész Magyar- ország áll.

Az indítvány azon részére, a mely a t. külügyminister ur működését a múltban, és különösen a szerb bonyodalom alatt méltányolja, voltak ugyan ellenvetések is, de ezekre legnagyobbrészt oly praecise megfelelt részben Tisza István gróf, részben maga Apponyi Albert gróf és ma Esterházy Pál gróf külügyi osztályfőnök ur, hogy e megjegyzésekre behatóbban kiterjeszkednem egészen fölösleges.

Azokból a megjegvzésekből, a melyeket Me- zőssy Béla t. barátom tett a külügyminister ur e működésére nézve, kettőt emelek ki. Az egyik az, hogy e sikerben mily nagy része van a hármasszövetségnek, annak az erőnek, a melyet a hármas- szövetségből nyertünk. De hiszen a külügyminister ur az első, a ki ezt elismeri, elismeri a nagy támaszt és segítséget, a melyet e szövetségből merítettünk. Azt hiszem, nem von le semmit a külügyi kormányzat érdeméből a positiónak azaz ereje, amelyet magunk teremtettünk és ápolunk, és a mely természetesen és nélkülözhetetlenül combinatióba vonandó minden külügyi actiónál.