A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VII. ÜLÉS. 175 hogy a inig Törökországgal nem egyeztünk meg, a 25. §. törlését nem kívánhattuk. Szemére vetette Rakovszky t. bizottsági tag ur a külügyminister urnák, hogy a török kormánynak a tárgyalások alatt gazdasági előnyöket Ígért, a mely Ígéret megtételére jogosítva nem volt. Minthogy látom, hogy t. barátom ezen gazdasági előnyök iránt nem volt tisztában, meg kell magyaráznom, hogy azok miben állottak volna. Ezek alatt csakis oly előnyöket értett a külügyminister ur, melyeket nem mi egyedül nyújtottunk volna, hanem a melyekhez az összes nagyhatalmak hozzájárulása juttatta volna Törökországot. Mi felajánlottuk Törökországnak, hogy érdekének szószólói leszünk a többi nagyhatalmak előtt és a magunk részéről ezen kedvezményeket megadjuk. Ez vonatkozik pl. az egyedáru- ságra. a gyufamonopoliumra és a capitulatiókra. Mi erre nézve sem azt Ígértük a töröknek, hogy mi lemondunk a capitulationalis jogainkról, hanem csak azt mondtuk, hogy ha ez a kérdés a nemzetközi aeropag elé kerülne, ott mi szószólói leszünk Törökországnak. A mi Rakovszky István ő excellentiájának azt a szemrehányását illeti, hogy a külügyminister ur felháborodott azon, mikor az osztrák érdekek veszélyeztetéséről volt szó — erre megjegyzem, hogy a boykott tagadhatatlanul nagymérvű támadás volt az osztrák érdekek ellen. Hogy a külügyminister urnák kötelessége volt ezeket megvédeni, azt talán szükségtelen hangsúlyoznom. Ezzel talán végeztem volna az annexióval és az annexióval szemben gyakorolt kritikával, és ha lenne az elhangzott felszólalásokban még egynéhány dolog, a mely elkerülte figyelmemet, vagy a mit nem tartottam talán emlékezetemben, hálás leszek, ha a részletes vita folyamán szívesek lesznek erre engem figyelmeztetni. Esett még néhány egyéb érdekes megjegyzés is a vita folyamán és ezekre is kell reflectálnom. Pl. Mezőssy Béla t. bizottsági tag ur azt mondta, — nem tudnám a szavait szó szerint idézni, mert a gyorsírói feljegyzések még nincsenek kezeim közt — hogy felséges urunk kora és egészségi állapota iránti kegyeletből a krízis nem volt olyan komoly vagy veszedelmes, a mint a külügyminister ur talán feltüntetni akarja. Erre megjegyzem, hogy hála Istennek, az államfők, az uralkodók részéről az ő felsége iránti kegyelet az egész krizis tartama alatt egy perczig sem lett megsértve, úgy megsértve, a mint ez pl. egynémelyik sajtóorgánumban történt, sokszor botrányos módon is. Ebből azonban azt következtetni, hogy ez a kegyelet a külhatalmak magatartására befolyást gyakorolt volna, egészen téves. Hogy ezt honnét vette, hol olvasta, azt nem tudom ; ennek bizonyságát mi valahol csak láttuk volna. Akkor, mikor ez a feszültség volt a krizis alatt, és a mikor ez a feszültség megszűnt, a külhatalmak maguktartását világosan megokolták és maguktartásának megokolásában ilv tekintetekről szó sem volt. A mennyire értem tehát a czélját Mezőssy Béla t. bizottsági tag ur e megjegyzésének, ép oly sikertelenül keresem a jogosultságát. A czéljára nézve felvilágosításul szolgálnak az ó egyéb megjegyzései, hogy t. i. ő a krízist le akarja kicsinyelni, azért, mert szerinte a külügyminister ur ennek a révén túlságos sok dicséretben és kitüntetésben részesül. Hogy az elismerést minő mértékben akarja a t. bizottság mérni, ezt a külügyminister ur tökéletesen reá hagyja, és hogy mily mérlege van Mezőssy Béla t. bizottsági tag urnák, azzal foglalkozni nem akarok. De hogy ha ezek a megjegyzései czélzást tartalmaznak arra, hogy a külügyminister ur talán szeretné magát tömjéneztetni, ezt én visszautasítom. (Helyeslés.) Igen érdekes volt, t. országos bizottság, Miklós Ödön t. bizottsági tag ur felszólalása is, a melyben hangsúlyozta azt a rokonszenvet, a melylyel Olaszország iránt viseltetünk. Felhozta, minő sajnos, hogy az olasz közönség olyan könnyen elveszti a nyugalmát, ha a mi védekezésünkről, a mi erre irányuló intézkedéseinkről van szó. Miklós Ödön t. bizottsági tag urnák ebben a sajnálkozásában osztozkodom. Tapasztaltuk a minap is, hogy, miután a külügyminister ur exposé- jának Olaszországra vonatkozó passusa ott a legjobb megértésre talált, hogy két nappal rá, mikor a hadügyminister ur megjegyezte, hogy esetleg két vonalban, kétfelé is kerülhetnénk háborúba, akkor ez a kellemes benyomás mindjárt egy más hangulatnak adott helyet. Csodálatos egyáltalában és sajnálatos, hogy a mit mi a monarchia területére, határaira nézve mint védekezést eszközlünk, azt az apennini félszigeten ránk nézve gyakran mint Olaszország ellen irányzott lépést tüntetik fel. A határok védelme nem politikai szempont, hanem szakszerű szempont ; erre a földrajzi és terepviszonyok mérvadók ; és ha visszapillantunk a múltra, nem volt-e számtalan eset e világtörténelemben, hogy nem a szomszéd támadott rá egy bizonyos területre, hanem a szomszéd testén keresztül egy harmadik ? De mennyivel kevésbbé jogosult még ez a felfogás a tengeri védekezésre nézve. Hiszen a tengernek az a tulajdonsága, hogy messziről szállít barátot és ellenséget egyaránt. Mennyivel okosabb volna, az Olaszországgal fennálló szövetséges viszonynak mennyivel megfelelőbb, ha nálunk is, Olaszországban is úgy a hadsereg, mint a tengerészet erősítésére két részről folytatott munkát abból a szempontból ítélnék meg, hogy milyen jó lesz az, ha mind a ketten erősek vagyunk az Adriai tengeren, úgy hogy ha valami harmadiknak eszébe jutna oda behatolni, azt véres fejjel visszaverhetnek ! Apponyi Albert gróf nagy ékesszólással emlékezett meg azon kiváló érdemekről, a melyeket közigazgatásunk szerzett a mozgósítás eszközlésére. I Ezzel párhuzamosan rámutatott arra, hogy, bár
