A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
i VII. ÜLÉS. De ennek a dolognak gyakorlati jelentősége is van. A vörös könyvnek kiállítása először is pénzbe, másodszor tetemes munkálatba kerül. Lehet mondani, hogy hetekig ülnek ezen adatokon avatott felsőbb fokú hivatalnokok. Minthogy az jelzi a vörös könyvet legjobban, a mi nincs benne, képzelhetik, mit kell áttanulmányozni, mit kell félretenni, és milyen óvatossággal kell kiválasztani azt, a mi mégis belekerülhet. A mi azután abban a tisztességben részesül, hogy kinyomassák, arra nézve még minden egyes államot meg kell kérdezni, nincs-e ellene kifogása. Azért, ha Rakovszky István ó excellentiája ezen kifogása mellett megmarad, én hálával fogadnám, hogyha ó egy határozati javaslatot nyújtana be arra nézve, hogy miután a ministerium nem képes használható vörös könyvvel szolgálni, azt hagyja abba. Ezzel költséget és időt kímélnénk meg. A t. bizottsági tag ur tárgyilagos kritikában is részesítette a vörös könyvet és igen keményen bánt el annak néhány közleményével. Egy nagykövet pl. sürgönyileg jelenti, hogy volt szerencsém excellentiádnak ennyi meg ennyi számú sürgönyét venni, és azt akkor meg akkor kötelességszerüleg közöltem az illető ministerekkel. Hogy az ilyenféle dolog képes a kíváncsiságot felingerelni a tekintetben, hogy mi volt azután ennek a tartalma, azt értem, s hogy épen ez okból nagyon bosszantja őt, hogy ilyen ürességekkel mulattatják, azt is értem, de ennek is van jelentősége. Az a jelentés vagy sürgöny nem egészen semmitmondó, mert az időpontot jelez és utal arra, hogy azon a bizonyos napon egy igen érdekes és fontos beszélgetés történt s ez azután összekötő kapocsként szolgál az előzmények megértésére. Mielőtt a vöröskönyvtől elbúcsúznám, kiemelek még egy kritikát, a melyet Batthyány Tivadar gróf gyakorolt egy közjogi kifejezés irányában. ü hibáztatja, hogy egy franczia iratban ez a kifejezés van használva : Le Gouvernement Imperial et Royal. Ilyenben mi óvatosak és cor- rectek vagyunk. Ez tökéletesen helyes kifejezés. Ezek a különféle czimzések jegyzőkönyvileg lettek nemrégiben megállapítva a külügyministerium és a magyar felelős ministerium között. Ennek a megállapodásnak egyik pontja az, hogy alkalmazhatók lesznek : »Ausztria-Magyarország közös kormánya«, vagy az »osztrák-magyar monarchia közös kormánya«, vagy »császári és királyi közös kormány«. Folytatom, t. országos bizottság, a tárgyilagos critica taglalását. Itt főkép Rakovszky István ő excellentiája azon fejtegetéseivel kell foglalkoznom, a melyeket az annexio módjának keresztülviteléhez fűzött, ö három szempontból tette bírálat tárgyává a külügyminister ur ténykedését. Azt mondotta, hivatkozva Wekerle Sándor nyilatkozatára, a melyben a volt ministerelnök kijelentette, hogy Bosznia annexiója révén nem veszünk át Törökországtól pénzügyi kötelezettséget sem államadósság révén, sem más utón, hogy 174 evvel ellentmondásba kerültünk az által, hogy Törökországnak végre is fizettünk 54 millió koronát. Ezzel szemben kérem a t. pénzügyi bizottságot, méltóztassék velem együtt konstatálni, hogy itt következetlenség nem történt. Mi pénzügyi kötelezettséget csakugyan nem vállaltunk el és nem ismertük el, hogy az annexio révén kötelesek lennénk Törökországnak pénzügyi kárpótlást fizetni. De a mikor meggyőződtünk arról, — mert méltóztassék ehhez hozzágondolni, hogy az a kormány, a melynek mi kifizettük az 54 millió koronát, nem az a kormány volt, a mely a tárgyalások elején velünk szemben állt, — hogy az a török kormány, a mely a boykott kezdetén talán egy kissé egyet is értett azzal a mozgalommal, későbben, a mint a tárgyalások folyamán meggyőződtünk róla, teljesen jóhiszemű irántunk, de a boykottnak ura már nem volt. Ha meggondoljuk továbbá, hogy a felizgatott közvéleménynyel szemben nem lett volna már képes egy bizonyos kárpótlás nélkül velünk egyezségre jutni, el kellett ismernünk, hogy akármilyen kevéssé változtatott légyen Bosznia-Herczegovina annexiója Törökország felségjogai és fenhatósági jogain, valamint területi épségén, bizonyos érzelmi momentumok felmerülése a török népnél jogosultak voltak, ha másért nem, legalább a történelmi emlékek iránt egy olyan önérzetes nemzetnél, mint a milyennek a török népet ismerjük. Ezeknek a tudatában kerestünk egy méltányos jogczimet, azaz csakis egy méltányossági czimet, a melynek révén mi Törökországot előnyben részesíthetnénk és a melyre neki az akkor lefolyt események folytán nagy szüksége volt, hogy jóakaratát és barátságát biztosítsuk számunkra. És ezt az eljárásunkat, mint megalázó meghátrálást nem hallottam említeni másutt, mint itten a szombati nap folyamán és akkoriban a balkán sajtóban. Még az európai nyugati sajtónak az a része is, a mely velünk ellentétes álláspontot foglalt el és velünk kellemetlen lábon állott, még az sem tárgyalta ezt másként, mint elismerőleg. Meghunyászkodást sohasem emlitett. T. országos bizottság! ívem mondok paradoxont, de igazságot, ha azt álhtom, hogy ez az 54 millió megtakarítás volt. Nemcsak a háború veszélye tekintetében, a mely természetesen megtízszerezte vagy meghuszszorozta volna a költségeket, hanem más tekintetben is. Mi vetett véget a krízisnek ? Az a válasz, a melyet nekünk Szerbia adott, a mikor az összes nagyhatalmak hozzájárultak a berlini szerződés 25. §-ának eltörléséhez. Hogyha mi Törökország irányában előzékenységet nem gyakorolunk, hogyha a tárgyalásokat ezek folytán tetemesen meghosszabbítjuk, akkor meghoszabbit- juk a régi állapotot, vagyis eltoljuk a 25. §. törlését, elhalasztjuk Szerbia nyilatkozatát és addig kénytelenek vagyunk a mozgósított állapotot fenntartani. Ez még többe került volna. Ez ellentmondást nem tűr, ez igy van, mert az bizonyos, i
