A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

168 VT. ÜLÉS. ^ De hiszen e kérdések már befejezett tényeket képeznek. Most már túl vagyunk rajtuk és talán helyesebb, ha ma már a jövő politikája szem­pontjából követünk oly irányzatot, mely a sebeket mindenütt behegeszti, mert Ausztria és Magyar- ország politikájának ebben az irányban a kiegyen­lítés és kiengesztelés politikájának kell lenni, f A mi először is a Balkán-államokkal szemben követendő jövendő politikánkat illeti, a legnagyobb mértékben csatlakozom ahhoz a felfogáshoz, a mely itt már elhangzott, t. i. hogy a mily mérték­ben szükségünk van arra, hogy a Balkán-államok rokonszenvét és bizalmát felkeltsük, epen úgy perhorreskálnánk, hogy e rokonszenv megnyerése érdekében Magyarország gazdasági érdekeit hoz­nák áldozatul. Ha itt arról volna szó, hogy Ausztria a maga érdekköreit kielégítve találhatja a Balkán­államok által, hogy ó ott ipari exporttal és viszont nyerstermények importjával kedvező gazdasági conjuncturát teremtsen, ez ellen nem lehetne ki­fogásunk azon esetben, ha Ausztria is, Magyar- ország is a maga gazdasági berendezkedésével szabadon rendelkezhetnék. De a mikor Magyar- ország hozzá van kötve gazdaságilag Ausztriához ; midőn gazdasági életünkben Ausztria ipari termékei részére védelmet nyújtunk, hogy akkor megszeg­jük e védelem kölcsönösségét azáltal, hogy a Balkán­államok gazdasági életét kedvezményekkel be­csatoljuk, a közös gazdasági egységbe, ez egy- oldaluanés kizárólag csak Magyarország kárával járna. Mivel kell tehát ezen államokkal szemben fellépni ? Nem ilyen egyoldalú károsításával az egyik államnak, hanem fölkeresésével azoknak a közös érdekeknek, melyek fenforognak és a me­lyekhez mi mindig hozzájárulunk, ha a Balkán­államok érdekeit, a melyek nemzetközi helyzetünk­kel megegyeznek, támogatjuk, és hogy elhárítsunk minden kételyt arra nézve, hogy Magyarországot és Ausztriát nem vezeti a terjeszkedés vágya ezen kis nemzetek ellenében, hanem vezeti azok gaz­dasági felvirágzásuk előmozdítása. Vájjon, t. országos bizottság, már eddig is az annexióval nem keltettünk-e gyanút abban az irányban, hogy az annexio megtörténte után a maczedóniai rendezetlen állapotok tisztázásánál nem fogunk-e oly beavatkozással élni, mely az ó sérelmükkel járhatna ? Igaz, a mi mostani eljárá­sunk rendkívül előnyösen járult hozzá a helyzet tisztázásához, mert, a mint a szandzsákból ki­vonultunk. ezzel kimutattuk, hogy távol áll tőlünk a továbbterjeszkedés szándéka. De mit szóljak ahhoz, hogy midőn a Balkán államokokka! szemben követendő politika helyes szempontjait keressük itt, egyik bizottsági tag ur, Tisza István gróf, arra helyezi a súlyt, hogy ezen államok megnyerése érdekében a katonai készült­ségben kell tovább mennünk, mert szerinte, a mit a múltban tettünk, az nem volt elég ottani pres- tige-ünk fentartására, mert elhanyagolt katonai állapotaink alig tették lehetővé a békés állapotok fentartását. Sőt épen az ingerelte ezen államok egyikét : Szerbiát, az ellenállásra, mert azt hitte, hogy Ausztria és Magyarország katonai készült­sége nincs azon a fokon, melylyel az o ellenállását megtörhette volna. Hiszen, t. országos bizottság, Ausztria és Magyarország eddigi katonai készültsége elég magas fokon állott. Azok a csekélyebb helyre­igazítások és pótlások, melyeket minden háború előtt meg kell tenni, már nem emelték azt olyan fokra, hogy csak ezzel lehetett volna Szerbiával szemben a békét biztosítani. Mi igenis kívánjak katonai erőnk megerősödését, fejlesztését. De hogy a Balkán-államokkal szemben is ilyen nagyobb erőkifejtésre volna szükség, azt el nem ismer­hetjük. Nézzük továbbá, t. országos bizottság, az Oroszországgal szemben való viszonyunkat. Ez ki­egészítést kíván abban az irányban, hogy lehetőleg mitigálni próbáljuk azt a kedvezőtlen benyomást, melyet a mi eljárásunk ott okozott. E tekintetben jó példával szolgálhat a mi szövetségestársunk, Németország. Itt beigazolódik az, a mit a külügyi kormányzat hangoztatott, hogy személyes érint­kezések arra valók, hogy a barátságot fejleszszék. És a mint Németország helyesen cselekszik, hogy más irányú poltikai összeköttetései mellett a szom­szédállamok barátságát is ápolja, nekünk is szük­ségünk volna arra, hogy Oroszországgal szemben mindazt a lépést, melyet kezdeményezóleg kellene megtennünk, a lezajlott események után meg­tegyük, hogy a régi, barátságos és szomszédos viszonyt megerősítsük. Nem hiszem, hogy nagy jelentősége volna annak, hogy megszűnt az entente ideje Orosz­ország és monarchiánk közt, hogy a mürzstegi egyezmény pontozatai hatályukat vesztették. Ha volna ennek jelentősége, mindenesetre abban az irányban kell haladnunk, hogy uj megegyezéssel, a barátságos érintkezésnek újabb kötelékeivel erősítsük meg viszonyunkat északi szomszédunk­kal, mert irányában semminemű érdekellentétünk nincs. A jelentés is mondja, az osztrák delegatióban a küliigvminister ur is mondta, hogy Ausztria és Magyarország politikájában az utolsó évtizedek alatt nagy változás állott be. Az a hódítási ten­dentia t. i., a mely nyugaton és délen addig fenn­állott, az osztrák-magyar monarchia részéről ma már nem tapasztalható. Hogy miért állt elő ez a nagy változás, azt is tudjuk. A külpolitikában kényszerítő körülmények folytán állott az elő. A nagynémet birodalmi kapcsolat ugyanis a nagy­német unió létrejötte folytán megszűnt, az Olasz­országgal szemben való hódítástól pedig egy sze­rencsétlen háború fosztotta meg Ausztriát. Az ez irányban való terjeszkedésnek tehát útját vágták az idők fejleményei. És a mint ilyen változás történt a monarchia politikájában kifelé, épen ezt a tapasztalatot lehet megállapítani a szomszédos nagyhatalom, Orosz­ország politikájára nézve is. Az idők folyamán

Next

/
Thumbnails
Contents