A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1910 - hiteles kiadás (Bécs, 1910)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

mindinkább a jog érvényesüljön és nem a nyers erőszak. (Úgy van! Helyeslés.)

Az a londoni conferentia, melyről t. barátom, az osztályfőnök ur beszélt — ámbár igen természetesen annak határozatai a compromissum jellegével bimak és igy minden messzemenő óhajtásnak nem tehetnek eleget, különösen a tengeri hadi dugáru fogalmának körülirásában, mégis e téren is nevezetes haladást mutat. Öhajtandónak tartanám — és ebben sokan osztoznak velem — hogy a tengeri csempészet. . .

Nagy Ferencz : Tengeri dugáru !

Apponyi Albert gr. : Igen, a tengeri dugáru fogalma tisztán fegyverekre és hadikészletekre szorittassék, t. i. az u. n. absolut tengeri dugáru ; az u. n. közvetett dugárut pedig, melynek fogalma alá azután be lehet vonni mindent, mert hiszen bármely árunak szállítása hozzájárulhat az egyik haderőnek tényleges erősítéséhez, a tengeri hadijogból teljesen ki kell küszöbölni.

De ha ez nem is éretett el, mégis ezen a téren is nagy megszorításához jutottunk az eddigi önkénynek, a mely szerint minden hadviselő félnek belátásától függött, hogy mit akar tengeri dug- árunak tekinteni. De legnevezetesebb haladás ezen a téren a tengeri zsákmánybiróságban van. Mert mig eddig az ököljog fogalmának megfelelő az az állapot uralkodott, hogy a tengeri zsákmány jogossága felett annak az államnak a bírósága Ítélkezett, a mely a tengeri zsákmányolást eszközölte, tehát judex in propria causa : ezen újabb codificatio szerint ettől a nemzeti bíráskodástól felebbezés van a nemzetközi tengeri zsákmány- jogi bírósághoz, melynek minden hatalom, mely ezzel érintve van, tartozik magát alávetni.

Nem szükséges ecsetelnem, hogy a nemzetközi jog uralmának létesítése terén mily nagy- hordeiejii ez a kezdeményezés, mely egyelőre csak szűk területen érvényesül, de a mely azt tartalmazza, hogy legalább ezen a téren minden állam előre aláveti igényeit ezen bíróság judicaturájának és csak óhajtást fejezhetek ki, hogy a kormányok minél előbb foglalkoztassák a törvényhozásokat ezen convent iónak beczikkelyezésével, (Helyeslés.) külügyi hivatalunk pedig járuljon hozzá a maga súlyával a ratificatiónak mentül hamarabb való kicseréléséhez. (Helyeslés.)

Ezzel kapcsolatban nem tehetem, hogy egynéhány szóval meg ne emlékezzem a béke intézményes biztosítékainak növelése terén az utolsó időkben elért eredményekről. (Halljuk ') Azt halljuk a viták során és megnyugvással halljuk, hogy az ö< z s uralkodók és kormányok — a népekről nem is szólva — el vannak telve a béke fentartá- sának szándékától. így is van, be is bizonyították, nagyon természetes, mert hiszen a háború mindenkor iszonyú csapás volt azokra a népekre, a melyeket érintett. A mai viszonyok közt azok a rengeteg hadseregek, melyeknek miként való megmozgatását, élelmezését nem is lehet elképzelni, melyek mint a sáskaraj fognák elpusztítani mindazokat a területeket, melyekre rálépnek, a háborús összeütközések a polgárosult államok között oly beláthatatlan catastrophára vezetnének, hogy majdnem azt lehet mondani, a baj tulsága magában rejti az orvosságot, mert mindenki kétszer, sót tízszer visszariad attól a rettenetes felelősségtől, mely a háború felidézésével jár. De ez a lélektani fejlődés kiegészítést nyerhet a béke fentartásának azon intézményes biztosítékaiban, melyeket lassan- lassan, de félreismerhete’tlen, fokozatos haladással eszközölt a nemzeteknek ösztöne, és egyformán növekedő egyetértése.

Az utolsó hágai békeconferentián két nagyon nevezetes dolog történt. Az egyik a hatalmak megegyezése a tekintetben, hogy külön alkalomszerü- ség nélkül, időszakonkint, ezen békeconferentiák ismétlődni fognak, hogy a nemzetközi jognak intézményes kiépítésén a hatalmak rendszeresen dolgozni akarnak ; a második pedig egy, még el nem ért eredmény, de az eredmény megközelítése, hogy t. i. a nemzetközi bíráskodás kötelező voltának kimondásához bizonyos esetekben a Hágában képviselt hatalmasságok túlnyomó többsége hozzájárult. Minthogy egy határozat létrehozatalához egyhangúság kell, ez a többség még nem érlelte meg a határozatot, de mégis reményt kelt arra, hogy a kérdés még jobban érlelődjék és a legközelebbi alkalommal ebből a többségből az egyhangúság fog lenni, mely az emberiségnek egy nagy vívmányát fogja létesíteni, mert habár megszorítva, bizonyos esetekre és kizárva bizonyos más eseteket, a czivilizált népek egyhangúlag ki fogják mondani azt az elvet, hogy legalább bizonyos összeütközések esetében kötelezik magukat nem az erőszakhoz, hanem a bírói eldöntéshez járulni. (Helyeslés.)

Nagyon kérem külügyi képviseletünket, hogy ezt a mozgalmat, hogy az ezen eredményhez való közeledést egész erkölcsi súlyával és befolyásával, szövetségeinket e tekintetben is érintve, mozdítsa elő, és remélem, hogy a legközelebbi hágai con- ferentián monarchiánk azon tényezők közt lesz, a kik szavazatukkal támogatólag létesíteni fogják a kötelező nemzetközi bíráskodás elvét. (Helyeslés.)

Ezekhez még csak azt akarom hozzátenni, hogy hála Istennek, elmúltak azok az idők, melyekben az olyanokat, a kik ezen eszmekörrel foglalkoztak, utopistikus álmodozóknak tekintették, ma a leggyakorlatibb, legreálisabb politikát követő államférfiak mindinkább felkarolják ezt a mozgalmat és annak eredményét félre nem ismerik. Mikor az ököljog uralkodott még az egyének közt, az emberiség őskorában, bizonyára utopistikus törekvésekkel vádolták azt az embert, a ki azt az eszmét hozta fel, hogy a szomszéd és szomszéd közti vita nem ököllel és buzogánynyal, hanem bíróság által döntessék el. Es évezredek kulturális fejlődése kellett ahhoz, hogy ilyen utópisták segítségével odáig jutottunk, hogy ma már senki el sem tud képzelni olyan állapotot, melyben az egyesek közti vitákat nem a bíróság, hanem az erőszak dönti el.