A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1908 - hiteles kiadás (Bécs, 1908)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
IV. ÜLÉS. azután az egyik vagy másik tiszt az ő privát nézetének adjon kifejezést az előadásokon, a mi azután esetleg rosszabb volna a semminél. A ki az emberek gondolkodásmódján gyökeresen akar segíteni, az kell, hogy első sorban az iskolára tegye reá a kezét. Ezért nekünk is, úgy vélem, a reformokat a katonai iskolákban kell kezdenünk. A katonai iskoláknak első és főhibája szerintem az, a mi a jelenkornak általános hibája a paedagogia, illetőleg az iskola terén, az t. i., hogy azt hiszik, hogy az iskola feladata csak a tanítás és nem törődnek a neveléssel. Ha mégis megtörténik olykor a katonai iskolákban, hogy ez nem igy van, ez csak egyes tisztek ügy- buzgóságának, lelkesedésének és jobb érzésének köszönhető, mert a katonai iskolákban a tantervek még mindig azon Herbart-féle irányelvek szerint vannak készitve, hogy az ifjúságnak meg kell magyarázni a jót és a rosszat és az akarat azután majd önmagától fog fejlődni s hajolni a jó felé. Már pedig ez nagyon is hibás tanítási elv. Kimutatta ezt az újabb paedagogia, a melynek elvei azonban, úgy látszik, még nem hatoltak be a katonai iskolákba, nem pedig azért, mert ott, t. i. katonáéknál, a tanárképzésről úgyszólván szó sem lehet. Miért ? A csapattiszt jelentkezik, ugy-e bár, tanárnak és őt alkalmazzák. Legújabban a polgári középiskolákba vezényelték őket és egy évig hallgatták ott a tantárgyakat s a praktikus paedagogiát sajátították el. Azután egyszerűen alkalmazták valamely katonai iskolában. Ha összehasonlítjuk ezt azzal a gondos, majdnem a tulságig vitt tanítási és oktatási képzéssel, a melyben a polgári állam részesíti az ő tanárait, látjuk, hogy az, a mi a katonaságnál történik, elenyészően csekély. Ennek tulajdonítom, hogy a hadapród- valamint a katonai reáliskolák utolsó évfolyamából érettségi vizsgálatra jelentkezett növendékeknek 60—70°,o-a megbukik. E hibán okvetlenül segíteni kell, még pedig oly képen, hogy szerezze meg magának az illető tanárnak készülő egyén magánúton a kellő ismereteket és mikor a tiszti tanárságra pályázik, vesse magát előbb alá egy szakvizsgának. Azután vezényeljék őt be egy polgári középiskolába; ott sajátítsa el a praktikus paedagogiát és egyben készüljön, magánúton, a neveléstan elméletéből is, a melyből az év leteltével tegyen vizsgát. Ekkor aztán töltsön egy próbaévet valamely katonai iskolánál; ha itt megfelel, alkalmazzák véglegesen, ha nem felel meg, mozdítsák el. Ilyen eljárásnál biztosak lehetünk abban, hogy a katonai tanárok megfelelnek majd a hozzájuk fűzött kivánalmaknak és nem történik meg az, a mi most gyakran történik, hogy alkalmazzák őket, rövid idő múlva pedig elmozdittatnak, mert nem felelnek meg a várakozásnak. Természetes, hogy olyan kemény feltételek mellett, a minőket eddig jeleztem, ‘"gyen senki sem fog jelentkezni a tanárságra. A vizsga nehéz, erős előtanulmányokat igényel, ép ezért állandósítsa az állam tanártisztjeit, hogy ne fordulhasson elő az, hogy szóbeszéd nélkül, egyszerűen elmozdíthassák a tiszttanárokat, úgy, mint most. Adjanak nekik jobb fizetést, tegyék jobbá előmenetelüket, az által, hogy képezzenek külön keretet s abban maguk között haladjanak előre. De van egy nehézség, a melyet el kell távolítani. Tapasztalati tény, hogy a csapattól soká távollevő tisztek elidegenednek a hadseregtől, mert a közben beállott különböző újításokat, változásokat nem ismerik. Ezért a tanárokat minden harmadik, negyedik évben visszahelyezik a csapathoz. Ez végtelenül hátrányos a tanításra, nevelésre, szóval az iskolára, mert egészen szakképzett embernek, tanárnak is szüksége van két-három esztendőre, mig beleszokik és könnyen mozog kathedráján, a mai viszonyok mellett azonban, mikor a kathedrán való köny- nyebb mozgás megtörténhetnék, visszahelyezik a tanártisztet a hadsereghez. Legegyszerűbb volna, ha minden tanár, de csakis a kapitánytól felfelé, minden második évben a hadgyakorlatok alatt a csapatokhoz vezényeltetnék ki. Ezen idő alatt belejönne megint a csapatszolgálatba, megtanulná az újításokat. így elmaradna a sok hátrányos változtatása a tanár-tiszteknek, és azok szívesen lennének tanárok, mig manapság, ha valamely tanár, úgy bizonyára a tiszt-tanárok sóhajthatnak föl, hogy »quem Dii odere, paedagogum facere!« T. bizottság, minden reform előfeltétele, bogy hozzáértők hajtsák azt végre, ez most nincs meg. Budapesten is, Bécsben is, kevés kivétellel, öreg, pensionált tisztek ülnek az oktatásügyi osztályokban, kik nagyon csekély kivétellel nem értenek az oktatásügyhöz, maguk soha tanárok nem voltak, sem tanügygyel nem foglalkoztak. Ezért szükségesnek tartanám, hogy a hadseregnél egy miniatür-kultuszministerium alkottassék, helyesebben egy testület szereztessék, a mely katonai tanár-szakférfiakból áll- ván, a hadügyminister további fenhatósága alatt, vezetné az iskolaügyet. Minden nevelő- és tanitóintézet működésének alapja a tanrend. Ha az jó, akkor minden jó, ha pedig nem jó, mint a most divatban levő Herbart-féle, akkor semmi sem jó. Ennek megváltoztatására volna tehát szükség. Arra kérem továbbá a hadügyi vezetőséget, ne vegyen fel mindenkit válogatás nélkül a katonaintézetekbe. A katonai pálya nem nyerészkedő, nem kenyérkereső pálya. Három-négy évig kell kadeteskedni, hét- nyolcz esztendeig hadnagyok 70 írttal. 15 évig főhadnagyok 80 írttal, és csak 20—25 év után lesznek századosok, a hol 15 esztendőt töltenek el, mig őrnagyokká lesznek. Arra alig lehet valamelyiknek számítania, hogy hadi iskolába 63
