A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1907 - hiteles kiadás (Bécs, 1907)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
124 X. ULES. félgyártmány azon ország terhére írandó, a melyben be lettek szerezve. Arról, hogy a magán- gvárosok által történt beszerzések, mint a gyapjúnál történik, a származási hely szerint az illető ország terhére írandók, a megállapodás semmit sem tartalmaz. A gyapjúra nézve 1907-ben még helytelenül a megállapodás ellenére akarják a beszámítást eszközölni és kértem a hadügyministert, hogy ezeket a tételeket rectifikálja a helyes mérleg érdekében, hadd lássa Magyarország, hogy valóban mit kapott 1907-ben á hadseregszá tiltásokból, miben károsodott, miben lett megtartva a megállapodás, miben nem. Erre pedig az igen t. altábornagy ur csak annyiban reflectált, hogy azt mondotta, hogy ha majd az 1907-iki kimutatások előttünk lesznek, megnézzük, hogy a megállapodásnak vannak-e Magyarországra nézve sérelmes oldalai vagy nincsenek. A megállapodást meglehetősen jól ismerem. Mint minden megállapodásnak, lehetnek ennek magának is hézagai, de én azt hiszem, hogy a hézagok inkább az értelmezésben és a végrehajtásban lesznek. A megállapodás végczélja az, hogy abban Magyarország az ipari beszerzésekből megkapja hiánytalanul egész quotáját. A hadsereg s hadi- tengerészet ipari beszerzései egységesen veendők tekintetbe. A hadsereg és a flotta tekintetében Magyarországnak 1907-re meg kell kapnia a 34 4 százalékot, 1908-ra már a 36 4 százalékot. így kell a megállapodást értelmezni, igy kell ezt végrehajtani. De ez meg nem történt ; biztos tudomásom van róla, mert a dolgokat alapos tanulmány tárgyává tettük. Az igen t. altábornagy ur meg lehet arról győződve, hogy a hadseregnél és a tengerészeinél Magyarország károsodása 1907-re nézve épen úgy fennállt, mint fennállott 1905-re nézve, hogy 1907-re nézve a gyapjú és a nyersvasra nézve ép oly helytelenül történt a beszámítás, mint előbb. Azonban a legfontosabb része az igen t. altábornagy ur nyilatkozatának az, hogy osztrák részről is panaszkodnak, hogy 53 millió erejéig károsodást szenvedtek. Előttünk feküsznek a kimutatások. Kétségtelen dolog az, hogy Ausztria sokkal többet kapott annál, mint a mi quotaszerüleg megilletné. Az 1905-iki kiadások nem csupán az ipari beszerzésekről, hanem a mezőgazdasági és ipari beszerzésekről együtt szólnak. Ezek a kimutatások tehát azt igazolják, hogy évenkint mit kapott meg Magyarország együttvéve mezőgazdasági és ipari beszerzésekből befizetett quotája ellenértékeképen és mi nem térült meg. Ezen számadatok szerint, a mint az igen t. altábornagy ur is szives volt elismerni, Magyar- ország károsodása összesen 74 millió korona. Mit akar tehát Ausztria ? Többet akar még, mint a mennyit eddig kapott. Rá akarok arra térni röviden, hogy Ausztria miből akar magának sérelmet kovácsolni. Az osztrákok utaltak azokra a mezőgazda- sági czikkekre és nyerstcrményekre, a melyeket a közös hadsereg Ausztriában elhelyezett csapatai állítólag fogyasztanak. Hogy áll a dolog ? Tekintsük e kérdést közelről. Van-e ebben sérelem ? Van-e ebben az ellenvetésben egy mákszemnyi igazság ? A közös hadsereg Ausztriában elhelyezett csapatai a dolog természetéből kifolyólag agrár szükségleteiket elsősorban ott szerzik be, a hol el vannak helyezve, mert ott olcsóbban is kaphatják ; hiszen a magyar mezőgazdasági termény a Prágába, Brünnbe, Galicziába való szállítás által megdrágul a viteldijjal, a mely épen a mezőgazdasági czikkek árát óriási mértékben terheli. Ha tehát az Ausztriában elhelyezett csapatok nem tudják mind Ausztriában beszerezni mezőgazdasági szükségleteiket és kénytelenek .Magyarországban beszerezni, miért teszik ezt ? Mert ott nem fedezhetik egész szükségletüket, mivel köztudomás szerint Ausztria lakossága jelentékeny mérvben ipari lakosság lévén, mint ilyen jobban is táplálkozik, mint a magyar lakosság, mezőgazdasági czikkekben tehát fogyasztóképessége nagyobb bevitelre szorul. Különben is keresztülvihetetlen s Ausztria szempontjából értéktelen az az osztrák álláspont, hogy a közös hadsereg Ausztriában elhelyezett csapatai részére szállított mezőgazdasági czikkek a magyar quotába tudassanak be. Ausztria helyzete egy mákszemnyivel sem javult ezáltal. Ausztria rászorult bizonyos mennyiségű búzára, rozsra s más agrár czikkekre, mert a maga lakosságát saját maga ellátni nem képes és ha csak osztrák mezőgazdasági czikkeket szállítanának a csapatoknak, ez eltolódás volna csak, mert akkor a polgári lakosság fogyasztaná a magyar terméket. Hogy ez igy van, arra nézve szabadjon egy példára hivatkoznom. Galicziában, mely tudvalevőleg agrár tartomány, köztudomás szerint három hadtest van elhelyezve. Tudomásom van róla, hogy Galiczia addig, a mig az autonom vámtarifa életbe nem lépett, három hadteste zab- és rozsszükségletének egv részét Oroszországban elégítette ki. Életbe lépvén a magasabb vámvédelem, Galiczia hadtestei azt a szükségletet, a melyet ott nem tudnak beszerezni, Magyarországon szerzik be. Erre reászorulnak. Ezt nem azért teszik, hogy Magvarországnak szívességet tegyenek, hanem mert a közös vámterülettel meg lévén védve Ausztria ipara és Magyarország mezőgazdasága. Ausztria kénytelen mezőgazdasági szükségletét Magyarországon beszerezni. Hiszen, t. hadiigy- minister ur és altábornagy ur, ez az egyetlen előnye a közös vámterületnek, avval a roppant károsodással szemben, a melyet külömben előidéz. Ausztria a közös vámterületnél fogva bedob Magyar- országba ezer millió koronányi iparczikket, Magyar- ország pedig kivisz nyolczszáz millió koronányi nyersterményt s félgyártmányt. Méltóztatnak tudni, minő külömbség van a kettő között munkabérben s vállalkozói haszonban, valamint azt is, hogy az aránytalan gazdasági viszony épen abból a szerencsétlen helyzetből keletkezik, hogy Magyar- ország a közös vámterület mellett nem képes iparát úgy fejleszteni, a mennyire a gazdasági, társadalmi, de állami érdekei is megkövetelnék. (Igaz ! Úgy van !) Úgy érvelni, hogy ezt az előnyt
