A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
rütlen a dolog természeténél fogva ? Igaz-e Magyarországon, hogy a honvédség népszerűtlen ? Különösen igaz volt-e Magyarországon az, hogy a honvédség népszerűtlen egészen a legutóbbi válságig, a mig a Nyíriek és Fabri- cziusok nem kerültek a honvédség kebelébe? A magyar honvédség teljes szeretetben és rokonszenvben részesült az ország minden rétege részéről. (Mozgás.) Elütni a dolgot azzal, hogy minden hadsereg népszerűtlen, nem lehet, mert a tétel a maga egész teljességében hamis. Elismerem, hogy vannak külföldön is elemek, a melyeknél a hadsereg mint hadsereg népszerűtlen, de senki sem fogja a magyar társadalmat, különösen a független érzelmű magyarságot egy színvonalra helyezni azokkal a félőrült anti- militaristákkal, Hervével és társaival, a socia- listákkal, a nemzetközi socialdemocratákkal. A mi katonagyülöletünket, ha igaz, hogy létezik, a mi ellenszenvünket, senki sem fogja oly okokra visszavezetni, mint a mely okokból ezen elemek katonagyülölete származik. Mi igenis akarjuk a hadsereget, akarunk erős hadsereget, népszerű hadsereget, de ennek az útja csak egy, csak az, hogy a magyar nemzet szivéhez tud hozzáférkőzni a hadsereg és azt hiszem, hogy más hadsereg, mint saját nemzeti hadseregünk, a magyar nemzet szivéhez hozzáférkőzni sohasem fog és idegen hadsereg mindig nélkülözni fogja az óriási támaszt, a melynek rendkívül nagy becse van, a mely a nemzet millióinak rokonszenvében rejlik. Még az eddigi felszólalásokban, a melyek kapcsolatban voltak Kakovszky István t. bizottsági tagnak a hadsereg iránti érzületről mondott szavaival, nem történt utalás arra, hogy igenis van még valami más is, a mi azt a hadsereget Magyarországon a magyar társadalom előtt nem teszi valami nagyon rokonszenvessé, és ez az, hogy a hadsereg nemcsak nemzeti érzülete szerint idegen, de idegen egész életfelfogása és gondolkozása szerint, annálfogva, mert a nevelése egészen más, mint a polgári társadalomé. A katonai nevelés hozzáillesztése, a polgári társadalom nevelésének elvei szerint való berendezése, hozzá- idomulása a katonai nevelésnek a polgári tanintézetek nevelési rendszeréhez, az volna egyik fontos tényező ahhoz, hogy a hadsereg a távolságot, a mely közte és a magyar társadalom között van, valamennyire leküzdhesse. Van azután a katonai nevelés következtében számos félszegség a mi hadseregünkben, — mindig a tisztikart értem, mert a legénység e tekintetben nem tényező, — és itt van a polgári társadalom lenézése. Tagadható-e, hogy a mi tisztikarunkban meglehetősen nagy fokban, sokkal nagyobb fokban, mint a diadalmas porosz hadsereg tisztikarában, de még sokkal nagyobb fokban, mint a franczia hadsereg tisztikarában, megvan a polgári társadalom kicsinylése és lenézése? A kérdésnek ezt az oldalát a hadsereg állapota tekintetében különösen bátor vagyok a t. közös hadügyminister ur ügyeimébe ajánlani. Az ok nélkül való lenézéséből a polgári társadalomnak származnak azok a conflictusok, a melyek fölzavarják a közvélemény nyugalmát, a katonai botrányok, a melyek az ellenszenvet sokszor valóságos gyűlöletté képesek fokozni. A katonai becsület kérdése, gondolom, az albizottságban szóba került. Teljesen elavult és tarthatatlan felfogás hadseregünkben, a mely, sajnos, még megvan. E tekintetben a mi hadseregünk nem egyedül álló, megvan különösen a porosz, illetve a német birodalmi hadseregben is a külön katonai becsületnek ez a fogalma. Mivel indokolja a hadsereg, hogy neki külön becsülete van? Mivel indokolja azt, hogy becsületére érzékenyebb mint a polgár? Hogy őt becsületében kevésbbé szabad megsérteni, ha őt megsértik, sokkal több és másféle elégtétel jár ki, mint a polgárnak? A katonai külön becsületről való felfogással fel kell hagyni ; az általános, egyforma polgári becsület az, a mely a katonatisztnek is becsülete. Sokat le fog rontani a hadsereg iránti ellenszenvből az, ha e tekintetben a régi kornak ma már tarthatatlan hagyományaival felhagyunk. Talán itt van helyén megemlíteni, hogy Magyarország számos törvényhatósága felirt a kormányhoz egyes úgynevezett katonai botrányok alkalmából a szolgálaton kívül fegyver- viselés megtiltása iránt. E kívánságot teljesen értem, méltánylom és helyeslem. Szolgálatban van szüksége a katonának a fegyverre ; a békés polgári társadalommal való érintkezésében nincs. Hova vezetne, ha a magyar társadalom is kezdene fegyverkezni ? Mert hiszen nálunk nincs fegyverviselési tilalom. Hova vezetne tehát, ha a hadsereg irányában fennálló ellenszenv mellett, a polgári társadalom is kezdene fegyverviselési jogával élni? Ugyebár, tarthatatlan állapotokhoz jutnának? Mivel tehát a katonai szolgálat, a katonaság tekintélye, a katonai érdekek egyáltalán nem kívánják, hogy szolgálaton kívül a katonatisztek oldalfegyverrel járjanak, megfontolás tárgyává volna teendő a t. közös hadügyminister részéről, hogy nem kellene-e kezdeményező lépéseket tenni a szolgálaton kívül való fegyverviselésnek eltiltására, illetőleg a divatból való kihozására. Ha nem csalódom, a külföldön erre nézve máris vannak példák. Nem vagyok teljesen biztos benne, de azt hiszem, a franczia hadsereg tisztjeinek legalább is nem kötelessége a szolgálaton kívüli fegyverviselés, holott nálunk ez nemcsak joga, hanem egyenesen szabályzatban meghatározott kötelezettsége a katonatiszteknek. Addig legalább tehát, a mig jobb állapotokra térünk át a hadsereg tekintetében, a mig a polgári társadalom nemzeti érzülettől mindinkább áthatott hadsereggel fog találkozni, legalább ezen átmeneti időre kívánatos volna, hogy 11 Az 1900. évi budapesti delegetio naplója.
