A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XVI ÜLÉS tassék most még megengedni, hogy közjogi álláspontunk tekintetében — bár e tekintetben mindenben csatlakozom Bakonyi t. bizottsági tag ur előadásához, — egy pár szempontot felhozzak. (Halljuk! Halljuk!) A mi felfogásunk az. hogy ezeket a kérdéseket, a melyek közül a nemzeti küzdelem megindult, csak együttesen lehet sikeresen megoldanunk. Én nem is gondolom, hogy ez a harcz valamikor bennünket szétoszolva és különböző táborokba terelve fog találni. De méltoztassék e részben egy-két körülményt figyelembe venni, azt t. i., hogy a hadiszervezet ma az állami organismus egy része. Az, nemcsak annál a szempontnál fogva, hogy az általános védkötelezettség mindenkire kiterjed, hanem azért is, mert nem képzelhető erőteljes hadviselés és erőteljes hadszervezet, ha az állami gépezet minden része annak segítségére nem megy. Ha tehát az a hadszervezet bele nem kapcsolódik az állami élet minden eresztékébe, erős és egészséges az a szervezet nem is lehet. Méltoztassék elképzelni, hogy ha pl. a hadseregnek operálnia kell és az állami gépezet többi részei működésökben ellenszenvvel viseltetnek iránta; ha a nagy vasúti szervezet, a postai szervezet, a közigazgatási administratio nem jön segítségére a hadszervezetnek, képzelhető-e, hogy az a kitűnő hadi készültség egymagában ki tudja fejteni azt a működést, a milyent az állam érdekében ki kellene fejtenie. Ennek következtében tehát bele kell a nemzet testébe illeszkednie, együtt kell vele éreznie, hogy a nemzet rokonszenvvel ölelje át, támogassa azt, különben nem lesz képes azt a nagy hivatást, a melyre Magyarország szempontjából különös súlyt kell fektetni, betölteni. És ne méltoztassék ezt a bizalmatlanság szempontjából kezelni Magyarországgal szemben. Egy régi álláspont volt az, hogy Magyar- országot katonai megszállással és elnyomással kell meghódítani. Ez teljesen keresztülvihetet- len és nekünk nem a miatt van szükségünk a hadi szervezetben állami jogaink érvényesítésére, hogy mi bármiféle evolutiós törekvéseket tá- maszszunk. Mindenkinek be kell látnia, hogy ha valamely nemzetnek nincsen terjeszkedni valója és nincsen módja kifelé expansiv politikát követnie, úgy egyedül Magyarország az. Nem látunk a körülöttünk élő néptörzsek közül egyetlen egyet sem, a mely annyira szilárdan volna elhelyezve, Európa ezen pontján, mint Magyar- ország nemzete és népe, a mely itt akar élni és a dynastia másik államával egy erős és tartós szövetségben akar maradni. Nem lehet ebbe, t. országos bizottság, a bizalmatlansági szempontokat belevinni és Magyarországnak ez nem is azért kell, — és ez is egy rendkívüli fontos szempont — hogy mi megerősítjük a magyar fajt a többi nemzetiségekkel szemben. Nem azért kell ez. Nekünk nincsen arra szükségünk, hogy erőszakos, drasticus eszközöket használjunk, Magyarország ezer éves históriája mutatja, hogy milyen türelmet tudott kifejteni a magyar nemzet más ajkú honfitársaival szemben. Itt soha senkinek a bántódása, vallásában vagy nyelvéhez való ragaszkodásában, be nem következett. Nem azért kell tehát nekünk ez. De nekünk szükségünk van erre azért, mert körülöttünk mindazon államok, a melyekkel nemzetiségi lakóink környékezve vannak, mind önálló államiságot nyertek, önálló souverianitásba mentek át. Ennek következtében Magyarországnak a saját területén szintén ki kell fejtenie állami souverianitásának teljességét, különben a többi államok politikája Magyarország élete ellen tör. A saját fentartási érdekünkből van tehát nekünk szükségünk arra, hogy állami jogaink a hadszervezetben érvényesüljenek. Nem törekszünk, t. országos bizottság, mi arra sem, hogy szétrobbantó és nem tudom miféle törekvéseket tápláljunk e téren. A ma fennálló hadszervezeti módot nem tartjuk helyesnek, nem pedig azért, mert az a két állam között csak örökös súrlódásokra vezet. Bécsben megtámadnak bennünket még tanácskozásaink közepette is, évenként hallható a panasz, hogy Magyarország kitartatja magát Ausztria által, hogy ők viselik Magyarország hadi költségének egy részét. Uk nem látják azt az áldást, a mely a közös szervek fentartásából a közös ministeriumok, az udvartartás, a hadi intézetek és egyéb szervekből, Ausztriára háramlik. Nem látják, hogy ez mind Ausztria javára esik, hanem mindig csak azt hangoztatják, hogy ők 66 és mi 34°/o-kal járulunk a közös költségekhez. Ez mind megszűnnék, ha mi rátérnénk arra a rendszerre, hogy Magyar- ország hadszervezetét a saját önálló erejéből tartja fenn. Nem volt a kölcsönös védelemnek ez a szerve 1867 előtt felállítva. Magyarországnak önálló hadi erejében mindig volt, a melylyel támogatására szolgáltunk a dynastiának. Milyen veszélyek idejében siettünk mi saját haderőnkkel a dynastia védelmére. A 67-iki megoldás ideiglenes expediens volt, csak bölcs expediens volt, mert a nemzetet nehéz időkből vezette ki. Deák Ferencznek és Andrássynak nagy alkotása volt, hogy a nemzetet annyi szenvedés után megnyugvásra vezette. De már ez a keret szűk a nemzet számára. Be kell látnunk, hogy e téren oly megoldásra van szükség, mely békét és nyugalmat teremt a két állam közt. Mert ezek az évről-évre való czivódások, évről-évre való delegat ionális tanácskozások, huza-vonák az állami méltóságnak rovására válnak. Állandó megoldásban kell a két állam védelmi erejét és kötelességét vezetni, hogy mind a két nemzet felfegyverkezve, a maga lelkesült- ségével, hadi készültségével siessen a közös nagy érdekeknek és a közös nagy czéloknak védelmére és előmozdítására. Nem áll az, hogy ha
