A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1906 - hiteles kiadás (Bécs, 1906)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
28 XV. Clés. véleménykülönbség van közöttünk, — mondom, az osztrák kereskedelemügyi minister ur saját kijelentése szerint, melyet a delegatióban tett, 1904 óta a munkabérek beszámíttattak az osztrák ipari quotába és miután azon a tárgyaláson is, a melyet a hadügyministeriumban folytattunk, a hadiigyministeriuin képviselője az eddigi gyakorlatra hivatkozott, mi abban a feltevésben voltunk és vagyunk, hogy az eddigi gyakorlat megfelel annak, hogy az illető állam területén kifizetett ipari munkabérek, a hadsereg-üzemek munkabérei, azon államnak ipari quotájába számíttatnak és ha most eltérés van utólag a felfogásokban, ennek az interpretatió- jához méltóztassék megengedni, hogy utaljak arra a körülményre, hogy mig a megállapodások egyéb részeikben teljesen perfectuálva vannak, ez megállapodáson kívüli pontja az egész anyagnak, és módjában lesz a magyar kormánynak ezt a kérdést a hadügyi igazgatással tisztázni, mely tisztázás iránt a szükséges intézkedéseket meg is tette. Ez a tényállás, melyet bátorkodom előterjeszteni, hozzátéve azt, hogy a magyar kormánynak meggyőződése, hogyha ezt a megállapodást kölcsönösen és őszintén hajtják végre, sem az egyik, sem a másik félnek károsodásáról nem lehet szó, a mint az más oldalról hangoztattatok és az a meggyőződésem, hogy ez a megállapodás az adott viszonyok közt a lehető leghelyesebben számolt minden tényezővel és annyival indokolatlanabb az a szemrehányás, hogy Magyarország itt jogtalan előnyöket élvezett, mert 1868 óta Magyarországnak mindig joga lett volna ahhoz a compensatióhoz, (Helyeslés.) de nem kapta meg. A magyar kormány nem récriminait a múltért, hogy ezért kárpótlást kapjon, holott talán erre is lett volna joga, (Élűnk helyeslés.) egyedül biztosítani kívánta a jövő megoldását, a jövő rendezését, és ez, azt hiszem, sikerült neki. És itt méltóztassék megengedni, t. országos bizottság, hogy befejezésül egy correctségi kötelességnek tegyek eleget, azon támadásokkal szemben, — talán nem is volnék illetékes rá, de kötelességemnek ismerem, ha már szerencsém van az országos bizottság színe előtt felszólalhatni melyeknek a volt hadügyminister ur és a tengerészet volt képviselője azért volt kitéve, hogy Magyarországgal egyoldalulag tárgyalt, és védelmembe vegyem őket, és kijelentsem, hogy meggyőződésem szerint a közös ministereknek. kik mint ilyenek, Magyarország ministerei is, kötelességük a két állam bármelyikének kormányával egyoldalulag is tárgyalni. De eltekintve ettől, a volt hadügyminister ur és a tengerészet volt vezetője, ugyanakkor, a mikor velünk tárgyalt fentartotta magának azt, hogy ezen tárgyalásokról értesíteni fogja az osztrák kormányt miután közös ügyről van szó, és ha az osztrák kormánynak azon megállapodások ellen észrevétele van, a két kormánynak a dolga, hogy ezen észrevételeket kiegyenlítse. Azt hiszem, ezen eljárásért megtámadás vagy szemrehányás a volt hadügyministert, és minthogy ebben a szemrehányásban burkoltan Mag yarország közjogi helyzete is érintve van, nem érheti, kötelességemnek tartottam ezt itt, erről a helyről kijelenteni. (Helyeslés.) Elnök : Miután napirend előtti vitának helye nincsen, kijelentem, hogy az országos bizottság tudomásul veszi Szterényi József államtitkár ur ő méltóságának a magyar kormány nevében adott felvilágosításait és ezzel áttérünk a napirendre, a mint már említettem, a hadügyi albizottság jelentésének a tárgyalására, ügy hiszem, ezen jelentést felolvasottnak tekinthetjük, megnyitom tehát az általános vitát és felkérem az előadó urat, hogy méltóztassék szólni. Okolicsányi László előadó : Tisztelt országos bizottság ! A hadügyi albizottság megbízásából van szerencsém a hadsereg 1907. évi rendes és rendkívüli szükségletének költségvetését elfogadásra ajánlani. A mikor ezt teszem, kötelességemnek tartom, hogy a hadügyi albizottság ezen javaslatát röviden indokoljam és ezen indokolásom kapcsán szóljak a hadügyi vezetőségről és a hadsereg állapotáról is, különös tekintettel azokra a gazdasági és politikai követelményekre, a melyeket mi a hadsereggel szemben támasztunk. (Halljuk! Halljuk!) Bizonyára nem fogok ellenmondással találkozni a t. országos bizottság részéről, ha kimondom és megállapítom azt a sajnálatos tényt, hogy a hadsereg nálunk egyike a legnépszerüt- lenebb intézményeknek. Az az intézmény, a mely a legkevésbbé bírja a nemzet rokonszenvét és bizalmát. Egy hang: Sajnos, úgy van ! Okolicsányi László előadó : Ez a tény különösen két jelenségben nyilvánul. Egyrészt abban, hogy ha a kormány részéről a közélet bármelyszükségletére követeltetnek tőlünk még súlyos áldozatok is, azokkal a nemzet közvéleménye mindig könnyebben képes megbarátkozni, mint azokkal az áldozatokkal, a melyeket a hadsereg czéljai kívánnak meg. Másrészt azt tapasztaljuk, hogy mig az állami igazgatás minden ágában, még a legszerényebb javadaluiazásu állásokra is, tömegesen tódulnak a hivatalba vágyó pályázók, annyira, hogy az állam azok nagyobb részét nem képes munkával és kenyérrel ellátni, addig a hadsereg az az intézmény, a hová ilyen tömegesen nem tódul a magyarság, sőt fájdalom, a statisztika azt bizonyítja, hogy úgy a tisztikarban, mint a továbbszolgáló altisztek között és még a katonai nevelőintézetekben is, még mindig igen kedvezőtlen arányban van képviselve a magyar faj, a mely pedig faji tulajdonságainál és ezeresztendős folytonos háborúskodásban eltöltött múltjának hagyományainál fogva is. kiválóan képesítve és hivatva volna a katonai pályára. Ezt a jelenséget, t. országos bizottság, alig lehet másnak tulajdonítani, mint a magyar
