A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1887 - hiteles kiadás (Bécs, 1887)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
V. ÜLÉS. 43 és végre, nézetein szerint, sérti magának a hadseregnek és a monarchiának érdekeit is. Hogy önérzetünket sérti, az nagyon természetes. Képzelhető-e oly nemzet, melyben a nemzeti önérzet és a nemzeti érzület annyira eltompult legyen, hogy közönyösen viselhetné el azt, hogy az ő saját állama kormányzatának egyik tényezője teljesen ignorálja azt, hogy őneki külön nemzeti és állami individualitása van? De kétségtelen, hogy sérti jogainkat is. Mi közoktatási rendszerünket a fennálló közjogi törvények alapján szerveztük önállóan, mint állam. Ennélfogva tehát a mi állami individualitásunknak egyik kiegészítő, egyik alkotó része az a közoktatási rendszer, a melyet mi megalkottunk ; ez a mi nemzeti individualitásunknak egyik megtestesülése és kifejezése. Igen természetes, hogyha az államban lehet tényező, a mely ezt teljesen ignorálja és figyelmen kívül hagyja, akkor az, a mit ennél megkezdett, folytathatja másnál is, az állami és nemzeti élet mindazon ágában, a melyekről mi azt hisszük, hogy a mieink, hogy souverain hatalommal rendelkezünk felettök. És igy igen természetes, hogy ez az állapot, melyet a katonai tanintézeteknél tapasztalunk, egyenesen a közjogi kiegyezés által biztosított jogainkba ütközik. (Helyeslések.) De sérti ez állapot érdekeinket is. Sérti azért, mert a mi érdekünk az, hogy fiatalságunk elfoglalja a hadseregben azt az állást, mely katona tulajdonságainak, képzettségének, műveltségének számának megfelel. Már most, ha a mi fiatalságunk ily módon a katonai pályáról le van szoritva az által, hogy a katonai akadémia tanterve olyan, hogy a magyar ifjú csak kivételesen juthat a felsőbb katonai kiképzés jótéteményeihez, akkor igen természetes, hogy mindig arra leszünk kárhoztatva, hogy a magyar elem csak igen csekély számmal legyen képviselve a hadsereg, tisztikarában, ennélfogva tehát a mi súlyunk befolyásunk, tekintélyünk a hadseregben szükségkép csökken és teljességgel nem áll arányban azzal a közjogi állással, melyet mi az osztrák- magyar monarchiában elfoglalunk. De végre, t. bizotlság, megvagyok győződve arról, hogy ez állapot nem felel meg a hadsereg és a monarchia érdekeinek sem. A magyar elem, — azt hiszem, minden túlzás nélkül mondhatom — egyike a legmegbizhatóbbaknak, leg- húbbeknek mindazon elemek közt, melyeket az osztrák-magyar monarchia területén találunk. Nincsen oka másfelé gravitálni, léte, érdekei hozzá vannak kötve az osztrák-magyar monarchia fennállásához. Igen természetes tehát, hogy nem képzelhető oly lélektani indok, mely a magyar embert arra indítaná, hogy talán lanyhábban végezze a katonai szolgálatot, vagy éppen talán az ellenségnek kedvezzen, de ellenkezőleg minden arra utalja, hogy hű tagja legyen azon hadseregnek, a mely az osztrák-magyar monarchiának és igy közvetlenül Magyarország jövőjének biztosítására is hivatva van. De ha a hadügyi kormányzat aképen szervezi a katonai oktatást, hogy e legmegbízhatóbb elem ki legyen onnan zárva, azt hiszem, hogy ez által magát a hadsereget gyen giti. És a ki a hadsereget gyengíti, az nem használ sem a dynastiának, sem a monarchiának. T. országos bizottság ! Mondom, a baj jelentékeny, azt meg kell szüntetni. Itt egy nagy hézag tátong a katonai tanintézetek tanterve és a Magyarországon törvényesen fennálló tanrendszer között. Ezt elrejteni egy kimutatással lehetetlen. E kérdéssel komolyan kell foglalkoznunk, mert minél előbb oldjuk meg, annál nagyobb szolgálatot teszünk vele a hadseregnek és az osztrák-magyar monarchiának. De csak két mód van a két tényező összhangba hozására. Vagy mi alkalmazkodunk, t i. egész tanrendszerünkkel a katonai akadémiákhoz és tanintézetekhez — de azt hiszem, az teljes lehetetlenség, hogy mi azért, mert a katonai tanintézetek felett levő közegek nem akarnak engedményeket tenni a magyar rendszernek, hogy mi azért a német tanrendszert léptessük életbe. De ha ez lehetetlen, akkor csak a másik mód marad: az, hogy a katonai intézeteknek kell alkalmazkodniok Magyarország tanrendszeréhez. Ezen hézagot többé nyitva hagyni nem lehet. Ennélfogva én két fő szempontot tartok szem előtt. Az egyik az, hogy tehát meg kell történnie annak, hogy a katonai tanintézetek alkalmazkodjanak a magyar tanrendszerhez, hogy ez által meg legyen köny- nyitve a magyar ifjúság belépése a tisztikarba s lehetővé legyen téve a magyar ifjúságnak, hogy a magasabb tiszti képzésben részesüljön. De azt hiszem, hogy ez megtörténhetik a nélkül, hogy annak a hadsereg egységére legkisebb káros hatása is lenne. A másik, a mi lényeges, a mi mellőzhetlen, az: hogy mivel a hadsereg szolgálati nyelve b* a
