A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1886 - hiteles kiadás (Bécs, 1886)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

tiszteletben tartása a Balkán félszigeti államok \alodi függetlenségének megóvása, minden egyoldalú protectoratus kizárása: ezek voltak ezen progamm főbb pontjai.

Már most közelebb jutván az actualis helyzethez, az actualis eseményekhez, a külügyi albizottság jelentése helyesli azt, hogy addig, mig az ezen programmban benfoglalt bulgáriai függetlenség nem erőszakos tényekkel, hanem csupán fenyegetésekkel támadtatott meg és mig sem monarchiánk különleges érdeke, sem európai érdek megtámadva nincsen, politikánk a diplo- matiai és erkölcsi eszközök használatán túl ne menjen.

Továbbá a külügyi albizottság túlterjeszkedvén egy lépéssel a pillanati constellatio határain, kifejezést ad azon kivánságának, hogy a már is nagyon hosszasan tartott ideiglenes állapot végre-valahára véget érjen és e tekintetben Bulgária és Kelet-Rumélia uniója iránt teljes rokonszenvét fejezvén ki, legszerényebb alakban bár, de mégis azon óhajtásának ad kifejezést, hogy monarchiánk e kérdésre nézve a kezdeményezésnek terére lépjen.

Végül a külügyi albizottság jelentése némely biztosítást is tartalmaz, a mennyiben ráutal a Németországgal fennálló szövetséges viszonyunk teljes erejére, ráutal arra is, hogy politikánk irányzataira nézve más európai nagyhatalmakkal is egyetértésben vagyunk.

Ezekben a főpontokban reassummálható helyesen, a mit a külügyi albizottság jelentése tartalmaz.

Ámde, t. országos bizottság, ezen pontokból, igy tehát ezen jelentésből és azon korlátok közt, melyek közt ezen jelentés maradni akart, nézetem szerint, lehetetlen, hogy külpolitikánk megnyugtató vagy meg nem nyugtató volta iránt véleményt alkossunk magunknak; mert a külügyi albizottság kiindulási pontul elfogadta a jelenlegi helyzetet a Balkánfélszigeten, a mint az van és azon kérdést gondosan kerülte, kizárta kutatásainak es fejtegetéseinek köréből: hogy a helyzet miként, minő események nyomán alakult és a helyzet előidézésére nézve mennyi felelősség illeti netalán saját külügyi politikánknak akár hibáit, akár mulasztásait? Pedig a nélkül, hogy erre a kérdésre kiterjeszkednénk, appretiatiót mondani, az

országnak véleményt adni arra nézve, hogy megnyugvással nézheti-e az eddigi irányt, az eddigi politikai módszer folytatását, vagy nem: véleményem szerint, teljesen lehetetlen.

Ámde, t. országos bizottság, véleményem szerint, egy indirect ítélet igenis foglaltatik a külügyi albizottság jelentésében, erre a multat érintő részletre is. Mert midőn a külügyi albizottság szerény alakban bár, de mégis azt javasolja, hogy a kelet-ruméliai és bulgáriai unió kérdésében külügyi j hivatalunk ragadja magához a vezérszerepet, ezzel tán nemcsak a jövőre nézve akart óhajtást kifejezni de implicite — és, véleményem szerint, igen helyesen — kifejezte azt a gondolatot is, hogy ezt, a kérdés fejlődésének elejétől fogva is meg kellett volna tennie.

T. országos bizottság! Az én felfogásom szerint az albizottság jelentésének legnevezetesebb, legactualisabb, legfontosabb pontja az, mely épp e felszólítást tartalmazza, külügyi hivatalunkhoz.

Igaz ugyan az, a mit a t. előadó ur mondott, hogy külpolitikánk irányzatai és módszere felett végleges ítéletet mondani ma igen nehéz, sőt lehetetlen; mert hisz befejezetlen situatió- val állunk szemben és az alapos ítéletet minden esetre be fogja várni, miként alakul végleg a helyzet. De bátor vagyok arra figyelmeztetni, hogy ha vannak a mai helyzetnek oly részei, melyek még a fejlődésnek, hogy úgy mondjam, az erjedésnek stádiumában vaunak, tartalmaz az már eredményeket is, tartalmaz befejezett tényeket, még pedig olyanokat, melyeket örvendeteseknek, jóknak, a mi érdekeinkre nézve üdvöseknek semmi körülmény közt nem lehet mondani, hanem inkább az ellenkezőt kell rólok állítani. Hiszen az a hallatlan merénylet, melynek Bulgária színhelye volt s mely által Bulgária eddigi fejedelme trónjától megfosztatott és az az impunitas, melyet hatalmas pártfogások alatt e merényletek szerzői élveztek, véleményem szerint, oly erkölcsi kárt tartalmaz Európa jogrendjére nézve, mely ma már befejezett tény és melyet ezután elérendő, semmimiféle eredmények meg nem történtté nem tehetnek. (Úgy van!)

És, megvallom, t. országos bizottság, ezzel I szemben nekem visszatetsző az a folytonos hi-