A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1882 - hiteles kiadás (Bécs, 1882)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
30 IV. ÜLÉS. a közös kormány az időt arra, hogy a véderő Boszniában szervezhessék. Akkor, szemben azokkal az aggodalmakkal, melyeket mi kifejeztünk, a kik azt nemcsak törvénytelen, de politikailag eszélytelen lépésnek is tartottuk, sokféle okot hallottunk. Azt mondották : monarchiánk erejének egy része le van kötve a megszállott tartományokban, kell az erőt pótolni valahonnan, hogy a monarchia ereje küllőié abban a rendelkezhető állapotban legyen, a melyben a megszállás nélkül volt; azután azt mondották : természetes az, hogy a közös védelem kapcsában vegyenek részt azok, kiket új polgártársainkká akarunk előkészíteni; sőt kifejtették előttünk azt is, és remélték ettől a rendszabálytól azt, hog}r ezen intézmény behozatala erősíteni fogja a kapcsokat a monarchia és ezen tartományok közt. És mi történt t. országos bizottság ? Egyetlen egy érdeme van ezen intézmény behozatala kísérletének és ez az érdem az, hogy ez alkalommal lehullott a közös kormány szeméről az a fátyol, a mely őt ezen megszállott tartományok állapotainak felismerésére nézve fedte. Igaz ugyan, hogy nem egyszerre hullott le. A közös kormány felfogása sok változáson ment keresztül. Eleinte azt hitte, hogy talán nem is lesz ellenszegülés; azután azt hitte, hogy csak helyi ellenszegülés lesz ; később maga bevallja, hogy oly dimensiókat öltött a mozgalom, és meg kell vallanom, hogy a napról napra érkező távirati tudósítások ezt csak megerősítik, a melyek arra mutatnak, hogy közel állunk ahhoz, hogy e tartományt másodszor kelljen újra elfoglalnunk. Szemben e helyzettel én t. országos bizottság, természetesnek tartom azt, hogy az az összeg, melylyel e mozgalom elnyomatik, senki által meg nem tagadtatik ; hogy mint első politikai kötelességet ismerjük föl nemcsak magunk, de Európa irányában, a melynek mandátumát átvettük, mi, kik annak nevében mentünk oda be, mert a török nem tud ott rendet csinálni és a rendet fentartani, hogy mi megadjuk a közös kormánynak az eszközt, hogy ennek az európai kötelességnek is eleget tegyen. Hanem ehhez azután kettőt kell fűzni. Az egyik : nyílt felderítése azon okoknak, a melyekből a mozgalom eredt, még pedig nemcsak felelősség szempontjából, a melyre a múlt alkalommal itt ezélzás történt, de abból a szempontból is, hogy csak az okok nyílt felismerése kiméi meg bennünket egy új illusiótól és csak az okok felismerése fogja az ottani állapotokat és azt, hogy minő feladat nyom bennünket, teljes valószínében az ország és a monarchia előtt feltüntetni. Ehhez azután csatolni kell még egyet és ez altban áll, hogy nyíltan megmondjuk — a menynyire ezen testület tagjainak lehetséges — hogy ily állapot visszatérése ellenében, a mennyiben t. i. tőlünk függ, annak meggátlására minő irányú politikát — de azután valóságos politikát — kívánunk, hogy a közös kormány kövessen. A mi magát az összeget illeti t. orsz. bizottság ! ehhez én nekem csak két észrevételem van. Az egyik az, hogy senki se éljen abban az illusió- ban — és nem szabad a monarchia egyik államának sem abban az illusióban élnie — hogy midőn ez összeg megszavaztatik, tulajdonkép csak 8 millióról van szó, mert már maga a jelentés tartalmaz egy helyet, a hol igen helyesen hivatkozva a hadügyminister úr nyilatkozatára és különösen arra, hogy a hadi pótlék czímén fizetendő összegek, valamint a szerelvények pótlását illető összegek teljes mértékben nem foglaltatnak benn ez összegben, úgy mint a hadügy- minister kilátásba helyezte, kilátásba helyezi a jelentés is azt, hogy egész bizonyossággal, ha a mozgalom egy nappal sem tart tovább, mint a meddig ezen költségvetés ki van vetve, azon 8 millió jelentékenyen emelkedni fog. Én ugyan nyíltan megmondom t. orsz. bizottság, hogy én helyesebbnek tartottam volna és tartanám azt, ha az előre látható és előirányozható összeg nyíltan kéretnék és hogy azon ürügy alatt, mert bizonyos kiadások összegét biztosan előre látni nem lehet, nem tartatik fenn latitude egy oly kiadás emelkedésre, a mely egy milliót mindenesetre felülhalad és talán a két milliót is megüti. És súlyt helyezek erre azért, mert tudomásul vettük és fentartjuk a közös pénzügyministernek jóhiszemüleg adott és jó- hiszemben elfogadott azon nyilatkozatát, — melyet ő is fentart — hogy ha az itt megszavazott összegen felül az ottani mozgalom elnyomására más összegek is szükségesek volnának, a