A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XV. ÜLÉS. kell lenni, melyet én megérteni nem tmlok, s e véleményt megerősíti az, hogy teljesen találkozik a tényekkel. A küliigyminister ur politikáját minden oldalról úgy fogták fel... . Andrássy Gyula gróf külügyuiinister (iközbeszól) : Nem mondhatnám ! Szilágyi Dezső: . . .úgy fogatott fel, a mint most mondani fogom, úgy t. i., hogy annak czélja Oroszország terjeszkedésének, keleten és délen hatalmi növekedésének meggátlása ; és ezen czél nem sikerült ; mert hogy Oroszország hatalmi befolyása ott van, a hol a háború előtt nem létezett, ez tény ; — igaz, hogy a mi hatalmi befolyásunk is ott van, a hol a háború előtt nem volt, tehát mindketten terjesztettük hatalmi befolyásunkat a balkánfélszigeten; és ha ez nem parallel terjeszkedés, vagy nem osztozkodás, akkor valóban nem tudom, mit jelentsen e szó. f Es most engedje meg a t. bizottság, hogy áttérjek azon nyilatkozatokra, melyeket részint mai beszédében, részint korábbi előterjesztéseiben azon czélból tett, hogy az occupatio szükségességét és kikerülhetlenségét igazolja. Megvallom, hogy ha a külügyminister ur nyilatkozataiban azt találom, hogy neki soha sem volt czélja ezen két tartomány megszállása, s csak is mint kénytelenséget, — nem ugyan az ő szavai, de szavainak értelme oda megy ki, — mint szomorú kénytelenséget fogadja el, mert azt mondja: tudta, hogy a monarchia elég nagy arra, hogy nagyobbodásra ne szoruljon, hogy a monarchia belalkatánál fogva minden annexio sztikségkép jelentékeny nehézséggel jár, tehát mint kénytelenséget, fogadta el ; akkor egy irányban homályban hagyott bennünket, s ez az egy az, hogy mi volt hát tulaj- i donképen czélja külügyi politikájának ? Mert azon ezélt, hogy Boszniát elfoglalja, tagadja. Azt a czélt'pedig, melyet bevall, hogy ne jöjjünk abba a kénytelenségbe, hogy e tartományra hatalmi körünket kiterjesztenünk kelljen, nem érte el, ezen kívül kellett még más czéljának is lenni, s ha nem volt: akkor ez nyílt bevallása volna annak, hogy a politika egyetlen czélja teljesen meghiúsult. Különben nagy figyelemmel olvastam előterjesztését, de azon állítását, hogy mindent megtettünk, hogy a h '.ború ki ne törjön, A kozüsü^yi országot, bizottság naplója 1878. hogy a terjeszkedés szüksége reánk nézve elő ne álljon, igazolva nem találom. A mit tett, azon mind merő platonicus cselekmények, jó tanácsok, közbenjárások, collectiv actióra való ráállás, azt jóformán mind megtette az orosz is, és ha ennél több nem állott hatalmunkban, akkor csodálom, hogy azt bizonyítékul hozza fel arra nézve, hogy nem törekedett terjeszkedésre. Állítom, hogy mindezt meg lehetett tenni azzal az erős szándékkal, hogy e válságos osztozásra használja föl, mert csak nem élt abban a csodás csalódásban, hogy mind e lépések hatályos eszközök voltak a béke megőrzésére? Sőt előterjesztésében bevallását látom annak, hogy a hol valóban tehetett volna valamit és pedig olyat, a mi hathatott volna : önmaga vonult vissza, s átengedte a tért annak, a ki a béke megbontására egyenesen törekedett. Mert egyetlen egy pontot találok, hol maga az előterjesztés szerint az van mondva, hogy a bos- nyák felkelőknek oly reformok ajánltattak, melyeket Európa elegendőnek Ítélt, a porta elfogadott, a felkelők is elfogadtak, de ők külön garantiákat kívántak. Mi e kivánságott, úgymond a minister ur beszédében, helytelennek tartottuk, felhasználtuk a rábeszélés minden nemét, kényszer nem volt módunkban azon egyszerű okból, mert mások hatalmi köréhez közelebb állottak, mint a mienkhez. Itt kettős vallomás foglaltatik : egyik az, hogy egy maroknyi felkelő csapatnak sikerült az összes keleti válság kitörésének meggátolását lehetetlenné tenné, és hogy azon bos- nyák felkelők irányában, mert azok más hatalom körében tartattak, nekünk kényszerhatalmunk nem volt. De ki az a más, a kinek hatalmában tartattak ; ki az a más, ki miatt a boszniai fel- I kelőket nem lehetett kényszeríteni, hogy Európa nyugalma veszélyeztetésének vége szakadjon ? Az a másik a porta nem lehetett, annak a másnak tehát olyannak kellett lennie, a kivel szembeszállni nem mertünk, és mert vele szembeszállni nem mertünk, szabad folyást engedtünk az eseményeknek. Nem az a kérdés tehát, mit tett Konstantinápolyban, a honnan a béke fenyegetve nem volt : hanem az, hogy mit tett Pétervárott, a hol a bonyodalom fészke volt, mit tett úgynevezett szövetségesé.íél ? Ez az, a mire felvilágosítást 209
