A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XV. ÜLÉS. 503 fásáról vau szó, és ere a hasonlatra, a ni 1 y et az igen tiszt, kiilügymiuister ur akkor mondott, ugyanoly hasonlattal felelhetnék s mondhatnám, hogy az, a ki a völgyben van, talán mégis jobban tudja megítélni, hogy mi van ott, mint az, a ki oly magaslaton áll, hogy nem láthatja és nem képes megkülönböztetni, vájjon terebélyes fák vagy alacsony bokrok-e azok, a melyek lenn a völgyben zöldellenek. (Helyeslések.) De én nem hivatkozom saját tapasztalásomra, hanem hivatkozom az occupatio egész történetére és a vezérekre, a kik ott mindenütt a felkelés élén állottak. Andrássy Gyula gróf kiilügyminister (közbeszól) : Hadzsi Lójára ? Pulszky Ágost: Hivatkozom a főurakra, hivatkozom a Bihácsnál, Livnonál, Jajcza-, Trav- uyiknál történtekre, hivatkozom a bégekre, a kik a mozgalmat vezették. Andrássy Gyula gróf kiilügy minister (,közbeszól) : Itt vannak a karzaton. Pulszky Ágost: Hogy itt vaunak, az még nem bizonyítja, hogy ott nem voltak, {Derültség.) és hivatkozom magára a Serajevo ostrománál történtekre, a hol, ha Hadzsi Lóját előre tolták is, de az ottan történtek bizonyítják, hogy mások is, és kik voltak azok, a kik a mozgalmat vezették, s ha maga Hadzsi Lója lett volna is a mozgalom vezetője, semmi esetre sem adott volna ez is demagog szint a mozgalomnak. Elismerem egyébiránt, hogy politikánk érdekében állhat az, hogy túlságosan ne kutassuk most. ki okozta a felkelést, és hogy a feledés fátyolát borítsuk azon eseményekre, oly czélból, hogy ott egyik vagy másik osztályra, mint megbízhatóra, fektessék az uralmat. De azon esetben nem szabad a tényezők egyik vagy másik részének nagyobb vagy kisebb szerepléséből arra következtetni, hogy jövőben ez vagy amaz tényezőre fogjuk uralmunkat fektetni, és hogy ez uralmunknak biztos alapul fog szolgálhatni. Ennyit az egyik kérdésre. A mi a másik megjegyzést a ténykérdés körül illeti, a melyet a t. kiilügymiuister ur tett, ez átalánosabb természetű és egész okoskodásának igen sajátszerű menetéből foly. {Halljuk!) Ha a t. külügyminÍ8ter ur azt mondja, hogy neki nehéz helyzete van, saját védelmében velünk szemközt, mert mint küliigyminister sokat nem mondhat meg, akkor be kell vallania a t. küliigyminister urnák, hogy azon módszerével az ellentámadásnak, melylyel ő él, bennünket kétszeresen nehéz helyzetbe juttat. Mert mit tesz argumentatiójában a t. külügyminister ur? Ellenünk mindig az ostensibilis felszínen levő tényeket idézte, midőn pedig a maga eljárásának indokolásáról volt szó, mindig azon intentiókat, azon tényezőket idézte, melyeket mi nem ismerünk, nem ismerhetünk. Tette ezt akkor, midőn pl. arra vonatkozólag, a mit a hatalmasságoknak a congressuson való magatartásáról mondottam, ellenében idézi a congressus jegyzőkönyvét s mint a különféle hatalmak intentióinak, czélzatai- nak bizonyítékait hozta elő. Már t. bizottság, a történelem sokat elfogad és sokat hajlandó őszintének tekinteni, a mit tán a contemporaneusok nem hajlandók mindig annak tekinteni, de hogy a diplomaták nyilatkozatai egy congressusou nem az illető államok pillanatnyi körülményekhez alkalmazkodó meggyőződésének lennének kifejezései, hanem kifejezései legyenek azon államok átalá- nos belső intentióinak és érdekkörei átalános felfogásának, és hogy ezekkel szemben ne lehetne a dolgok természetében levő tényekre és az események folyamatára utalni, mint iparkodtunk és iparkodunk tenni mi, ezt részemről egyátalában el nem fogadhatom. {Helyeslések.) És ezen okoskodás menete ugyanaz, melyet applicál, ha azt mondja, miért nem látjuk mi többé azon veszélyeket, melyek bekövetkeztek volna, ha a mi, illetőleg, ha az övétől eltérő politika alkalmaztatott volna; hiszen azokat megláthatjuk, csak vonjuk ki a csapatokat Boszniából és a veszélyeket, melyeket elkészítünk, látni fogjuk. Fogjuk látni a veszélyeket elismerem ; elismerem azt is, hogy nincs, ki ezt itt kívánná, hogy a csapatok Boszniából kivonassanak ; de nem a régi veszélyeket látnék, hanem az újakat, azokat, a melyeket felidéztünk azzal, hogy a régi állapotot ott és másutt tényleg lerombolni elősegítettük. {Helyeslések.) S valóban, midőn a kiilügymiuister ur ezen okoskodásai előttem fekiisznek, lehetetlen, hogy ne reflectáljak azon franczia példabeszédre, melynek értelmében törekszik a küliigyminister ur „réunir le plaisir du vice avec les honneurs de la vertu.“ 26*
