A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XV. ÜLÉS. 181 kívül a közös ministerium előterjesztései is bő tápanyagot nyújtanak. De sokan a vér- és pénzbeli áldozatoknál is nagyobb veszélyt látnak rejleni magában a megszállásban, illetőleg az abból fejlődhető viszonyokban ; oly veszélyt, mely a magyar államnak, mint ilyennek, existentiáját érintheti. E veszély: a szláv elemnek, ha nem is túlsúlyra vergődése, de mindenesetre gyarapodása monarchiánkban, még pedig esetleg oly mértékben, mely tekintve ezen elemnek ismeretes hajlamait és törekvéseit, nemcsak a magyar, de az összes nem szláv hazai nemzetiségek érdekeinek, és utóbb talán életfeltételeinek is háttérbe szorítását eredményezheti. Lehetetlen tehát, hogy ne constatáljam a közaggodalmat, melylyel hazánk népessége tekint mindazokra, a mik monarchiánk részéről, habár európai mandatum alapján, Boszniát és Herczego- vinát illetőleg, eddigelé történtek és a jövőre kilátásba helyezhetők. Hozzá járni azon körülmény is, hogy egyrészt az európai mandátumot kiállító hatalmak közül némelyeknek őszinte jó szándéka monarchiánk iránt itt-ott kétségbe vona- tik ; másrészt pedig az a meggyőződés jut érvényre, hogy ezen hatalmaknak egy másika, mely az európai egyeusúly érdekében mindig a legnagyobb áldozatokat hozta, jeleuleg nincs és még soká nem lesz azon helyzetben, hogy irá- , nyunkban ismeretes jó szándékait tényekben is nyilváníthassa ; s mindezeknek tekintetbe vételénél sokan attól tartanak, hogy a terhes feladat, melyre Boszniában és Herczegovinában vállalkoztunk, végre is mások javára, és nem monarchiánk számára fogja megérlelni gyümölcseit. En azonban, bár nagy részben osztozom is a jelzett aggodalmakban, azon éltető reményt táplálom keblemben, hogy a külügyi politika tisztázása folytán a közaggodalom mihamarább elfog oszolni, s ha még fennmarad is e részben némi kétely, az nem fog a nemzetben csiiggedést szülni és tetterőnkre nem fog zsibbasztólag hatni még j azon esetben sem, ha a megkezdett actio az eddigi irányban tovább is folytattatnék. E részbeni nézeteim fejtegetését abbeli meg győződésem kijelentésével kezdem meg : hogy Európában a török uralmat, mely századunkban csak mesterségesen tartatott fenn, sokáig fenntartani már nem lehet, még pedig azon szíik körben sem, melyre a legújabb nagyhatalmi megállapodások folytán szorítva lett. Ezt ugyan államérdekeink szempontjából sajnos körülménynek mondhatjuk ; de hogy be fog következni, az iránt többé egy perczig sem kételkedhetik az, a ki némi figyelemmel kisérte kezdetétől fogva a felbomlás processusát Törökországban, a ki ismeri az uralkodó muzulmán népnek a másokkali összeférhetést kizáró vallási fanatismusát, a ki behatóan tanulmányozta az újabb helyzetet, melyet a berlini egyezmény keleten már megteremtett, vagy — helyesebben szólva — sanctionált, s a ki végre számolva a tényezőkkel, azok erejével, illetőleg erőhiányával és egész működésük irányával, mindezekből és áta- lában az összes constellátiókból csak némileg is képes a jövő eshetőségeire helyes consequentiát vonni. Tudjuk mi mindnyájan, ki az, a ki siettette és még mindig sietteti a magában gyámoltalan Törökország felbomlását ; tudjuk azt is, mi érdeke van e részben a siettető hatalomnak, vagy ha ez iránt nem volnánk mindnyájan tisztában, tehát megmondom én nézetemet, mely szerint az illető hatalmasság érdeke abban áll : hogy a törökországi keresztyének védelmének és felszabadításának ürügye alatt szabadságellenes uralmát egész keletre kiterjeszsze. Ezen hatalom, mely ilyeténkép terjeszkedik és mind tovább kiván terjeszkedni : Oroszország i s ennek nagy részben sikerült is czélját elérni, a mennyiben az elhagyatott Törökországot már csaknem a szivéig feldúlta, feldarabolta, és ennek egyes alkatrészeiből a nagyhatalmak utólagos — meglehet önkénytelen beleegyezésével többé vagy kevésbé önálló államokat alkotott, illetőleg a meglevőket nagyobb területtel újból kikerekitette, a maga tulajdonképeni határait pedig a Dunáig kiterjesztette. (ügy van!) Ezen előlegezett feldarabolás, illetőleg új alkotás vagy kikerekités eredményeként ott látjuk már új alakjaikban a független Szerbiát és Montenegrót, ott látjuk Bulgáriát és Kelet-Kuméliát, ezeket ugyan látszólag még némi függésben a török uralomtól, de valóságban, mint nem sokára nagykorúságra előléptetendő államokat. Rumániát I nem is említem fel ezek sorában, mert mig í ;ua
