A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

182 XV. ÜLÉS. túlnyomólag szláv népességű országok és tarto­mányok az oroszok fegyveres proteetiója alatt saját területet, illetőleg területi nagyobbodást nyertek : addig a latin fajhoz tartozó Rumániát, daczára azon mélyen sajnálandó szolgálatoknak, melyeket az utóbbi hadjárat alkalmával Orosz­országnak tett, s melyekkel az orosz fegyverek becsületét a legválságosabb perczben megmen­tette, — Rumániát, mondom, kiforgatták azon jelentékeny positióból, melynek megőrzésével az európai egyensúly érdekében a párisi szerződés által a Dunánál megbízva volt. és elvett terüle­téért kárpótlásul, vagy — a hogy mondják — cse­rében oly területtel ajándékozták meg, mely a mellett, hogy szervezése és civilizálása sok pénzébe fog kerülni Romániának, úgy áll min­denképen az új Romániához, hogy ez csak isme­retes szabadelvű intézményeinek köszönheti majd. ha azt az orosz és bolgár fondorlatokkal szem­ben állandóan megtarthatja. Nem szükséges ezekhez bővebb oommentárt fűzni, csak a tényekre kell egyszerűen rámutatni, és mindenki beláthatja, hogy Oroszország keleten pánszláv politikát űz ; hogy a néhai török biro­dalom szláv népeinek felszabadítása által ezeket maga irányában örök hálára akarja lekötelezni; hogy tehát ily módon hatalmát és döntő befolyá­sát a keleten biztosítani igyekszik, és azon hely­zetbe kíván jutni, hogy erőhatalmánál fogva képes legyen nemcsak fenntartani saját tartomá­nyaiban a minden szabadságot kizáró absolutis- most, és elnyomni az annak megtörésére saját kebelében képződött erőket és törekvéseket: hanem esetleg szembeszállni a többi európai hatal­mak érdekeivel is, ha ezt saját érdekei meg­kívánj ák. S vájjon hasznos-e, vájjon kivánatos-e mon­archiánkra nézve Oroszországnak ezen hatalmi túlterjeszkedése ? Ez iránt — úgy hiszem — mindnyájan egyetértünk ; az unisono felelet erre nem lehet más, mint az, hogy miután Orosz­ország a szabadságnak és alkotmányosságnak határozott ellensége és óriási birodalmát csakis absolutisticus kormányzattal képes összetartani, e mellett pedig a pánszláv törekvéseknek fő gyú- pontja, annak hatalmi túlterjeszkedése hazánkra, monarchiánkra nézve bármi körülmények közt. csak veszedelmes lehet, melytől tehát a szabad­ság minden barátjának csak borzadnia kel'. Oly bevégzett tényekkel állunk most szem­ben keleten, melyek egészen fölöslegessé teszik az a feletti vitatkozást, hogy vájjon külügyi kor­mányunknak mit kellett volna tennie annak idején» hogy Oroszország gazdálkodásának — jobban mondva — garázdálkodásának a török tartomá­nyokban elejét vegye ; a bevégzett tények, melyeken változtatni már alig lehet, egész figyel­münket nem többé az azelőtti cselekményekre vagy mulasztásokra, hanem arra hívja föl, a mit a jövőben kell tennünk, hogy a létező viszonyok­kal és a további fejlődésekkel szemben mon­archiánk érdekeit megóvhassuk s hatalmi állásun­kat biztosíthassuk. A nagy keleti kérdés, mely sok tekintetben reánk nézve legfontosabb, a létrejött berlini szer­ződés által még nincsen végleg megoldva, s nem is lesz az megoldva mindaddig, mig fennáll Európában a török uralom, mely a civilisatio igényeinek megfelelő belreformokat nem képes birodalmában életbeléptetni. A berlini egyezmény szerintem csak egy bizonytalan időre kötött , fegyverszünetet tartalmaz, mely addig fog tartani, mig a harczban kifáradt felek magokat új küz­delemre összeszedhetik. Szintúgy az ott megálla­pított határigazitásokat én csak ideiglenes demar- cationalis vonalaknak tekintem, melyek közt a hadviselő felek időközben mozoghatnak, de a melyek a harcz megújulása folytán változásoknak lesznek kitéve. Az ugyan nagyon is kívánatos lenne, hogy a közvetítő hatalmaknak sikerüljön az új con­flagratio kitörését ho-szú, igen hosszú időre meg­akadályozni ; de mint közvetlen szomszédnak, mindenesetre monarchiánknak érdekében fekszik a bekövetkezhető eseményekre előkészülni, azokkal szemben saját érdekeinek megfelelő állást foglalni és azt magának minden eshetőségre biztosítani. Oroszországnak egyelőre nem sikerült az általa oly szépen kidolgozott tervhez képest egy nagy Bulgáriát létrehozni, értem azt a nagy szláv Bulgáriát, mely leginkább lenne hivatva az euró­pai Törökország örökségét átvenni és egy jó alkalommal határait a Dunán innen, legyen bár Rumánia bekeblezésével, közvetlenül Oroszországig kiterjeszteni; de ki állhat jót arról, hogy a mi

Next

/
Thumbnails
Contents