A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XIII. ÜLÉS. 139 alapjául. Másrészről, mint már máskor megjegyeztem, értem a nemzeti féltékenységet és tisztelem a nemzet aggodalmát, értem, ha ezen aggodalmak arra szolgálnak, hogy a felmerülő veszély alkalmával hősies bátorságának alapját képezik; de mindazonáltal azt hiszem, hogy nagy politikai bonyodalmat kizárólag és kiválólag nemzetiségi szempontokból Ítélni meg, mellőzve mindazon gyakorlati tekinteteket, melyektől épen a nemzetiségi érdekek biztositása oly gyakran függ, a feladat magasságának nem felel meg, és könnyen tévútra és hamis Ítéletekre vezethet, [Helyeslés.) Akár helyeseljük a berlini szerződés tartalmát — és itt nem szólok közjogi helyeslésről, hanem egyéni véleményről, — akár nem, a jelen pillanatban egy nagy európai transactio áll előttünk. Azok, kik a szerződési jognak hívei, kétségkívül kötelesek mindenekelőtt ezen szerződésnek érvényét tenni ítéletük kiindulási pontjául. Hogy az ezen szerződés által teremtett állapotok még nem szilárdultak meg, hogy azok fejlesztése még sok nehézségen és változáson mehet keresztül ; hogy azon megoldások, melyek hivatvák a békét biztosítani, meglehet, még új bonyodalmaknak lehetnek kiindulási pontjai : ez iránt gondolom, a külügyek vezetésén kivül állók sem titkolhatják el aggodalmaikat. De ép ezért kötelességünk azon ponton, a melyben ezen kérdéseknek természetes fejleménye áll be, az egyes kérdéseket nem praeoccupálni, hanem a létező viszonyokat, a mint vannak, a maguk természetében és természetes következményeiben elfogadni. Ezen szempontból kiindulva, hosszas előadásomat azon némileg módosított szavakkal vagyok bátor végezni, melyeket egy tiszt, barátom, lord Granville az utolsó napokban az afghán háborút illető vita alatt az angol felsőházban mondott : „Bármilyenek legyenek ellenvetéseink azon politika iránt, a mely a kormány által követtetik, feladatomnak tekinteném felhívni ezen bizottságot — lia szükséges lenne, de itt a felhivás szüksége teljesen elesik, — hogy mindenesetre gondoskodjunk, a mint szándékukban áll, azon hősies seregről, mely iránt mindnyájan egyenlő rokonszenvvel viseltetünk“ ; — s hozzáadnám — felszólítom a kormányt, hogy mindenekelőtt a kellő óvatosság határain belül, előkerülő alkalommal lehetőleg nyűt és őszinte legyen a törvényhozó testületek irányában (Helyeslés.) és igy nyerje meg és fejleszsze azon bizalmat, melyekre utalva van, ha biztosan eljárni akar ; felhívnám, hogy mindenekelőtt kellő tekintetbe vétessék a pénzügyi helyzet, mert bár egyedül pénzügyi szempontból nagy kérdéseket bonyodalmak esetében megítélni nem lehet, kétségkívül a népek akkor készek e tekintettől leginkább eltérni, midőn azon biztosítás nyujtatik, hogy a pénzügyi tekintetek kellő időben komoly megfontolás tárgyát képezték. Végül azon óhajtást fűzném hozzá, hogy a kormány actiójának pénzügyi oldalát kellőleg mérlegelje s előirányzataiban egy bizonyos optimismustól óvakodjék, melynek*később az események meg nem felelnek, s mely ép azért a jövőre nézve magában még elegendő megnyugvást kelteni nem képes. Ezen értelemben a magam részéről kész vagyok a 20 milliót megszavazni. (Élénk helyeslés.) Bánliidy Béla b. : T. bizottság! (.Halljuk! Felkiáltások : Holnap ! Ma ! Nagy zaj.) Arra akarom a t. bizottságot kérni, hogy beszédemet holnapra halaszthassam. (Helyeslések.) Elnök: Én hódolok a t. bizottság kivána- tának, csak arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy a szónokoknak még hosszú sora vau feljegyezve; kívánatos, azt hiszem, hogy két-három nap alatt elvégezzük a tárgyalást ; méltóztassék azért választani a kettő közül : vagy egy búzámban tovább ül a t. bizottság, vagy két ülést tart egy napon. A képviselőház rendesen 10 órától délutáni 2 óráig tart ülést, azaz 4 órán át, bizonyos körülmények közt azonban, mikor sürgősek a teendők, délelőtti 10 órától délután 3 óráig tart ülést. Mi ma csak 11 órakor kezdtük, és most még 3 óra sincsen. Én engedelmeskedem, méltóztassanak velem parancsolni, csak azt vagyok bátor kérni, hogy ha holnap 11 órakor kezdjük az ülést, azt 4 óráig lógjuk tartani. Azt hiszem, hogy ebben méltóztatnak megnyugodni. Szilágyi Dezső: Tiszt, országos bizottság! Én nagyra becsülöm azok buzgalmát, kik talán éjjel is akarnák folytatni a tanácskozást, sőt magam is kész lennék a megerőltetésre, ha annak észszerű alapját látnám . . . (Ellenmondások) . . . igenis ! ha annak észszerű alapját látnám ; de midőn ennek szüksége nem forog fenn, sót mindenkinek jóhiszemiileg be kell vallania, hogy 18*