A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
140 XIII. ÜLÉS. habár a discussio a legtágabb körű lesz is, ezen tanácskozásoknak 2— 3 nap alatt mégis vége lesz, én megvallom, hogy én 4 órai tanácskozást elégségesnek és a physicai erőhöz mértnek tartok ; de ha 5 órán át folytatnók a tanácskozást, ezt oly megerőltetésnek tartanám, mely a szellemi erőre is visszahatna. Ha tehát nekünk nincsen szükségünk arra, hogy ilyen megerőltetéshez folyamodjunk, nem látom át, miért legyen azon 5 órai tanácskozás? (Felkiáltások: Folytassuk!) Bánhidy Béla b.: T. országos bizottság! Hivatkozom magának a t. elnök urnák kijelentéseire, midőn a mai ülést megnyitotta; ő azt mondotta, hogy két óra után esetleg egy fél óráig fog tartani a mai ülés. (Ellenmondások.) Mesznil Viktor b.: {közbeszól): Az elnök 3 órát említett. Bánhidy Béla b. : Igen jól értettem a t. elnök urat. Talán az ellenmondó tiszt, tag urak nem voltak jelen. Én különben hivatkozom a képviselőház praxisára is, mely szerint azon képviselő, ki az utolsó negyed órában szólal fel, kívánhatja, hogy felszólalását más napra halaszthassa és én azért abbeli kérésemet ismétlem, hogy felszólalásomat holnapra halaszthassam. Elnök: Meglehet, hogy roszul fejeztem ki magamat, de én azt voltam bátor indítványozni, hogy tartsuk a mai ülést 3 óráig, vagy esetleg, ha az akkor szóló szónok még be nem végezné beszédét, egy negyed, vagy egy fél órával tovább is. {Helyeslés. Úgy van!) Különben azt hiszem, hogy talán nem méltányos megtagadni t. tagtársunk abbeli kívánságát, hogy felszólalását holnapra halaszthassa. {Helyeslés.) Azért kérem a t. országos bizottságot, mél- tóztassék ebben megnyugodni, kérem azonban egyúttal azt, hogy ha nem méltóztatnak beleegyezni abba, hogy a holnapi ülés d. u. 4 óráig tartassék, méltóztassanak elhatározni — nehogy ismét félreértessem — azt, hogy ha valaki fél háromkor akar szólani, ne méltóztassanak az ülés berekesztését indítványozni, hanem méltóztassanak a mai megállapodást lígy értelmezni, hogy ha még valaki szólásra netalán SA3 órakor fel van jegyezve, szólhasson még esetleg három órán túl is. (Helyeslés.) Az ülést bezárom. A holnapi ülés d. e. 11 órakor lesz. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 55 perczkor.)