A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
138 XIII. ÜLÉS. ték, hogy fiaik egy többé-kevésbbé rendőri természetű és békés feladatot teljesítenek s egyszerre a hadi veszélynek látták őket kitéve, természetes, hogy feltámadt a nép érzelmeiben ama fölháboro- dás, mely kétségkívül sem a kormánynak, sem az ügy kivitelének nem használt. (Helyeslések.) Hosszasan szólottám, t. országos bizottság! (Halljuk! Halljuk!) és bátorkodtam criticai megjegyzéseket tenni. A magam részéről már más alkalommal volt szerencsém mondani, hogy én nem találom egészen igazolva azon kívánságot, — s leginkább külpolitikai kérdésekben nem — hogy az, a ki a kormány vezénylete ellen észrevételeket felhoz, egyszersmind a maga részéről pro- grammot is adjon. Vannak bizonyos feltételek, melyek azt mintegy lehetetlenné tennék, s ezen kívánság az alkotmányos critica lehetőségét mintegy kizárná. Nem programmképen tehát, — mert erre én magamat hivatva nem érzem — hanem pusztán egyéni vélemény kijelentéseképen, hogy bizonyságát adjam annak, hogy számot vetettem magammal, hogy mily értelemben képzeltem én, hogy ezen dologban miként kell eljárni, talán nem fogják szerénytelenségnek tekinteni a t. érsz. bizottság tagjai, (Halljuk !) ha nézeteimet erre nézve is röviden előadni kívánom. (Halljuk!) Ha az lett volna meggyőződésem — a mint nem tagadom, hogy ezen meggyőződéshez sok tekintetben közel állok — hogy a török birodalom szétbomlásának esetén Bosznia és Hercze- govina megszállása és esetleges anuectálása az első esetben hatalmi actio érvényesítésének egyik lényeges feltétele, a második esetben pedig a katonai és stratégiai biztonlétnek egyik nagy kelléke, — én európai megbízást sem nem kértem, sem nem vállaltam volna. Abban a pillanatban, midőn a dolgok a keleten azon fejlődésnek mentek eléje, melynek végeredményeivel szemben állunk, kinyilatkoztattam volna, hogy en békés szomszédomnak a nemzetközi szerződések áltál biztosított területi épségét a magam részéről megtámadni semmi áron nem fogom, de ha az események folyama által — legyen az népmozgalom és forradalom, vagy legyen az háború — valójában az ő hatalma nem bizonyos feltevések szerint, hanem tényleg megszűnnék, akkor én tudattam volna az európai hatalmakkal, hogy az osztrák-magyar monarchia biztonlétének érdekében ezen tartományokat elfoglalom és addig maradok ott, mig azt a monarchia érdekei kívánják. (Mozgás. Halljuk!) Hozzá tettem volna a magam részéről azt, hogy azon kérdést, mi lesz ezen tartományok sorsa, az alkotmányos testületnek törvényszerű hozzájárulásától és beleegyezésétől feltételezem. (Hlyeslés.) Es ha e tekintetben az alkotmányos testületek eltérő irányban nyilatkoztak volna, egy elvet jeleztem volna teljes határozottsággal, azt t. i., hogy ezen tartományok sorsát az én kezdeményezésem és az én beleegyezésem nélkül senki sem fogja intézni. (Helyeslések.) Merem hinni azt, hogy azon európai hatalmak, melyek a megbizást oly készséggel megadták, beleegyezésöket alig tagadták volna meg ; s azon kisebb államok részéről — melyeknek ellensúlyozása szükségesnek állittatik, — sem Szerbia, sem Montenegro részéről ily nyilatkozat után támadás nem kiséreltetett volna meg, s meg vagyok győződve, hogy ily nyílt és határozott szó visszhangra talált volna a monarchia másik részében is, a hol mind az, a mi a monarchia régi hatalmi traditióival összefüggésben áll, mindig rokonszenvre számíthat, és visszhangra talált volna főleg nálunk, mert az őszinte, öntudatos, büszke szót a magyar mindig megérti. (Tetszés.) Mindezek azonban nem merítik ki azt a feladatot, mely mindenkinek nemcsak felszólalásában, hanem szavazásában is eléje van tűzve. Akár helyeseljük az előbb követett politikát, akár nem ; akár beleegyezünk Bosznia occupatió- jába, akár ellenvetéseinket hozzuk elő, tagadhatatlan, hogy egy adott situatio előtt állunk. Ezen adott situatio, a mint azt már más alkalommal mondottam, hazánkban nem mindig a kellő szempontból ítéltetett meg. Legelőször, ha bebizonyítani lehetne, hogy bizonyos lépés a monarchiának biztossága szempontjából mellőzhetleniil szükséges, épen ez által, ezen lépések egyszersmind magyar érdekű lépések lennének. Magyarországnak a külföld irányábani biztossága egyértelmű és feltételezve van az összmonarchia biztosságától, és én nem hiszem, hogy tévedek, ha kijelentem, hogy a kiegyezési törvények szándékának, értelmének épen ezen felfogás szolgál egyik
