A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
XIII. ÜLÉS. 137 iának előidézése ezt kívánni látszik. (Helyeslések.) Bocsánatot kérek, hogy már hosszabb ideig vettem igénybe a t. bizottság türelmét, {Halljuk!) de mellőzve most e fontos kérdésnek elvi és nemzetközi alapjait, legyen szabad annak gyakorlati kiviteléről nyilatkoznom. Őszintén megvallom, hogy feladatom nehéz, mert mindig kellemetlen reám nézve : megtámadni olyanokat, kiknek irányában másként személyes rokonszenwel viseltetem. De a magam részéről ki kell jelentenem, hogy az occupatio keresztülvitele, felfogásom szerint, mind az időpontra, mind a módozatokra nézve elhibázott, és pedig veszélyesen elhibázott lépés volt. {Halljuk!) A mi az időt illeti, ha mi az occupatiót akkor vittük volna keresztül, mikor tényekre hivatkozhattunk annak bebizonyítására, hogy Törökország ottan többé, mint életreképes hatalom nem létezik, akkor egészen máskép állana a dolog, és én azt hiszem, hogy nagy hiba volt az occupatiót akkor vinni keresztül, mikor minden jelentés az izgalomnak és felkelésnek némi enyhülését mutatta, s midőn azon állítás, hogy Törökország ottan többé nem képes hatalmát fenntartani, semmi másra nem volt alapítható, mint a mi, és a többi hatalmak suppositióira. {Helyeslések.) Az első esetben tény állott volna mellettünk, mig az utóbbi esetben semmi más, mint vélemények, melyek helyes vagy helytelen voltát a jövő ugyan kimutathatja, de a melyek azon pillanatban teljes érvénynyel nem bírtak. {Elénk helyeslés.) Részemről nagy tisztelettel viseltetem azon államférfiak iránt, kik a berlini congressusban részt vettek, jelesen az angol államférfiak közül lord Beaconsfieldet kiválóan tisztelem {Helyeslés) ; mert azt hiszem, hogy mind hazája, mind Európa érdekében véghetetlen érdemeket szerzett az által, hogy Angliát azon tespedéséből kiragadta, melynél fogva az ő súlyát addig az európai mérleg serpenyőjében oly annyira nélkülöztük. {Elénk helyeslés.) De ezen tisztelet nem megy annyira, hogy minden tekintetben meghajoljak az ő állításai előtt; és ha újabb időben a discussiók alkalmával tett ellenzések ellenében arra figyelmeztettek bennünket, hogy mégis némileg merész kísérlet Európa legnagyobb államférfiai ellenében A közüsügyi országos bizottság naplója 1878. nyilatkozni, én a magam részéről egész szerénységgel kijelentem, hogy a korlátolt alattvalói ész ezen új és bővebb kiadását elfogadni kész nem vagyok. {Élénk tetszés az ellenzéki tagok részéről.) A t. külügymiuister ur az előttünk levő közlésben kijelentette, hogy a boszniai occupatio pénzügyi nehézségeire nézve csalatkozott és megemlítette azon okokat, melyek e tévedésnek némi igazolásául szolgálnak. Én nem vonom kétségbe a t. minister ur okainak őszinteségét, de engedje meg, hogy kimondjam, hogy ha volt eset, mikor csalódnia nem volt szabad, akkor Bosznia occu- patiója volt ezen eset. Nem azért, mert ellenállás keletkezett ott ; ez talán az emberi előrelátást kikerülhette s a t. minister ur hatalmi körén is kiviil esik ; de az meg nem engedhető, — s ebben látom én a csalódást, — hogy még az ellenállás lehetősége sem vétetett tekintetbe. A kormánynak kötelessége volt a boszniai occupatio keresztülvitelénél miudig a legrosszabb és legkedvezőtlenebb lehetőségek föltevéséből indulni ki, mert csak az, ki ezekből indul ki, óvja meg magát és az országot azon veszélytől, mely ezen lehetőség figyelembe nem vételéből támad. Azmondatik, hogy a pénzügyi tekintetek voltak e kérdésben a döntők. Igen tisztelem azon takarékosságot és ezen előrelátást, melylyel a pénzbeli kiadások minden módon a lehető szűk határok közt kivántattak tartatni; de azt hiszem, miután később ezen pénzbeli kiadások nagyobb mérvben mégis szükségesekké váltak, nem történt volna vétség a helyes financia ellen az által, ha előbb az emlitett lehetőség kellőleg tekintetbe vétetik. {Helyeslés.) Erre azért fektetek súlyt, mert ha csalódni nem akarunk, őszintén meg kell vallanunk, hogy a boszniai hadjárat — vagy nevezzük azt occu- patiónak — a népekre nézve, épen mert talán kiválólag messzire terjedő politikai czélzata van, nem oly könnyen megérthető, mint egy védelmi háború, vagy oly összeütközés, mint azok voltak, melyek az utolsó 20 esztendőben a monarchiát ismételve fenyegették. S épen azért előre el kellett volna készíteni a népet, hogy itt nehézségek forognak fenn, s kétségkívül azon 766 harczos eleste, kik Bosznia földjén maradtak, nem tett volna a népben oly sajnos és mély benyomást, ha meg lett volna győződve arról, hogy a csapatok háborúnak mennek eléje. De midőn azt bitis
