A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1878 - hiteles kiadás (Bécs, 1878)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
XXXII. SZÁM. 207 Lehető rövidséggel fogom jelölni azon állást, melyet a kérdés fömozzanataiban elfoglaltunk. A jövendő' események első' hírnöke a mon- tenegroiak és törökök összekoczczanása volt Pod- goricza és Kolasin mellett. Alidon e mozgalom keletkezett, mi a montenegroiak és törökök ki- békitése're törekedtünk. Mindkét esetben sikerült is azt elérnünk. Midőn késó'bb Herczegovinában, utóbb Boszniában kitört a lázadás, kerülni iparkodtunk minden beavatkozást és oly irányban haladtunk, hogy más hatalom is kerülje a beavatkozást. Midőn ez nem volt többé lehetséges, természetes, hogy idegen befolyásnak ott nem engedhettük át kizárólagosan a tért. Nekünk is gyakorolnunk kellett a minket megillető befolyást. Mily irányban a gyakoroltuk azt? Élesíteni igyekeztünk-e az ellentéteket? Szítottuk-e az összeütközést? Az volt-e tendentiánk, hogy gyökeres, radikális megoldás váljék szükségessé? Mondottuk-e, hogy Törökország képtelen a kérdést megoldani ? Nem. Arra törekedtünk, hogy európai conflictus ne keletkezzék, hogy e tartományoknak Törökországtól való elszakadása meggátoltassék. Arra törekedtünk, hogy Európa segélyével oly megoldást találjunk, mely egyetlen lehető módnak tekintetett, Boszniában és Herczegoviuában a török uralmat fentartani. Javasoltuk az úgynevezett reformjegyzéket. Európa ajánlta a portának, a porta elvben el is fogadta. Mindenki meg volt győződve, hogy e reformok végrehajtása az egyetlen alkalmas eszköz Törökország integritásának fentar- tására. E reformokat a fölkelők is elfogadták, de biztosítékokat kívántak azok végrehajtására. Mi e kívánságot alaptalannak mondottuk s minden befolyásunkat fölhasználtuk, hogy a porta föltételeit elfogadják. Fölhasználtuk a rábeszélés minden nemét. Kényszeríteni rá nem volt módunk azon egyszerű okból, mert ők mások hatalmi köréhez közelebb állottak, mint a miénkhez. A Sumarokoff-féle küldetéssel szemben követett magunktartása ismeretes. Oroszország azt ajánlta, hogy a reformok végrehajtásának biztosítéka gyanánt Boszniát foglaljuk el mi, a mig az ő seregei Bulgáriát fognák megszállani. Daczára e szomszéd hatalomhoz való jó viszonyunknak, melyre az európai béke föntartásáuak szempontjából nagy súlyt kellett fektetnünk, ez ajánlatot, mely hadainkat Boszniába vitte volna, visszautasítottuk. A konstantinápolyi conferentiában elfoglalt állásunkat megmutatja a vörös könyv. Ennek adatait csak azzal akarom kiegészíteni, hogy senki előtt nem titkoltam, miszerint a conferentia javaslatait mindig nagyon messze menőknek találtam. Hogy meghatalmazottjaink mégis utasítva voltak a közmegállapodásokhoz csatlakozni, azért történt, mert egyetlen egy hatalom különválása a portát oly ellenszegülésre bátoríthatta, mely háborúra vezethetett volna, s mert ezen esetben a háború kitörésének felelőssége ránk háramlott volna. Következett a londoni protocollum. Ezzel szemben, miután a hatalmak egyhangú föllépésének sem volt eredménye, könnyebb volt a kormány állása. Sikeresen védelmeztük azt a felfogást, hogy a portától ne a conferentia prn- grammját, hanem csak azon pontjait követeljék a hatalmak, melyeknek keresztülvitelére maga vállalkozott. Midőn mindezek daczára a porta a pro- toeollumot visszautasítani készült s az orosz hadüzenet már úton volt, mi voltunk azok, kik — mint a vörös könyv bizonyítja, — még az utolsó perczben tettünk egy végkisérletet a béke megmentésére. Itt legyen szabad — ígéretem ellenére — két igen rövid, de határozó sürgönynek szavait a vörös könyvből idéznem. A döntő perczben a következőket táviratoztam Herbert bárónak Konstautinápolyba : pGr. Andrássy br. Herbertnek. Bács, ápr. 6-án, 1877. Jelentse ki, hogy a protocollumban nem látunk semmi megalázót vagy veszedelmest a portára nézve, s hogy annak visszautasítását — egész Európával együtt — az európai béke oly veszélyeztetése gyauáut tekiutenök, melyért a portára kellene hárítanunk a felelősséget. Emelje ki, hogy fölfogásunkat sem szerzői hiúság nem sugallja — minthogy a protocollum szerkesztéséhez nem járultunk, sem a jövendő eseményektől való félelem, minthogy török-orosz háború esetén mindig képesek leszünk saját érdekeinket minden irányban sértetlenül megóvni, hogy tehát senki masnak, mint Törökországnak érdekében, határozottan ezt kell tanácsolnunk ...............“
