A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1876 - hiteles kiadás (Bécs, 1876)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
ës a monarchia véd- és harcz-képessége semmit nem csökken, el fogják fogadni Wahrmann indítványát. Uton-utfélen hangoztatják a takarékosság elvét, hogy végre az államháztartás rendezését lehetővé tegyük, a hadsereg költségeinek leszállítását. Itt van egy alkalom : be kell bizonyítani, hogy ezen szavakat nemcsak hangzatosság kedvéért mondjuk, hanem tettel is akarjuk érvényesíteni. Már 8 év óta várakozunk, hogy a delegatió e tekintetben tegyen valamit; itt az alkalom : ajánlom Wahrmann tagtársunk indítványát. (Helyeslések). Gr. Zichy Nándor: T. országos bizottság! Én a Wahrmann t. tagtársunk által ajánlott leszállítást egy átalános, nehány czikkekre terjedő leszállításnak s mint ilyet, egyszerű administrativ kérdésnek tekintem, mely a hadszervezetet s a honvédelmi rendszert átalában nem érinti. Szükségesnek tartom, ezen nézetemet mindjárt kezdetben jelezni, hogy egyszersmind válaszolhassak egy oly érvre, mely engem legkevésbé sem érinthet, melyet azonban visszatorlás nélkül hagynom nem lehet s ez az, hogy ezen javaslat által az állam védelme és védképességének érdeke mellékes és azzal nem egy színvonalon álló érdekeknek alárendeltetnék ; valamint az ellen is, hogy ebben azon méltánylatnak hiányát felismerni, melyeknek elismerése egy ily nagy érdekkel szemközt a törvényhozástól és annak egyes tagjaitól követelhető. Én részemről, — s ezt nem azért mondom, hogy érdemet követeljek magamnak e részben, ha egyik másik tagtársam méltóztatik visszaemlékezni ezen bizottság körébeni működésemre : mindenkor azok sorába tartoztam, kik a véd- képesség érdekében igényelt és szükségelt intézkedésekhez egész készséggel és odaadással járultam. Ez egyéni politikai irányom s azoké, kikkel egy irányzatot követhetni szerencsés vagyok. Azonban a védképesség mellett vannak még más érdekek, melyeket a politika körében szem elöl téveszteni nem lehet; ezek a financzialis és közgazdasági érdekek. A ki csak a védelmi képességet, csak a hatalom fejlesztését tekinti s az erőt nem mérlegeli, mely ezen hatalomnak egyedüli éltetője : az valóban a levegőben jár és A közösügyi országos bizottság naplója. lb7G. tarthatatlan czélokat vadász. Nem helye és nem ideje most a védrendszert megbeszélni, nem financzialis helyzetünket szellőztetni; ezek a t. tagtársak előtt bőven ismertek; azonban, midőn jelenleg, egy oly évben, mely megelőzi azon időt, midőn a rendszer iránti újabb intézkedéseket kell megvalósítani, egy ily administrativ intézkedéshez járulok : teszem ezt főleg azon imperativ indokok által késztetve, melyekkel pénzügyi helyzetünknek tartozni vélek. Én a Wahr- mann indítványát részemről pártolom és annak elfogadását melegen ajánlom. Márkus István : T. országos bizottság ! Tökéletesen érzem helyzetem nehézségét, midőn több oly kitűnő férfiú után vagyok kénytelen felszólalni, mint a kik az e czimre vonatkozólag beadott módositványt támogatták. Helyzetem annál nehezebb, mert azon kitűnő férfiak egyike előre meg is czáfolta már mindazon érveket, melyek a módositvány ellen felhozhatók volnának. De tán épen az a súly, melylyel az ö nyilatkozataik latba esnek, egy okkal több arra, hogy ne elégedjem meg tőlök eltérő meggyőződésem néma érvényesítésével, hanem igyekezzem annak indokait — természetesen a t. bizottság iránt köteles rövidséggel — előadni. Én nem fogok azon javaslathoz csatlakozni, melyet Wahrmann b. tag ur benyújtott. Nehéz szívvel teszem e nyilatkozatot; mert nem tartozom azon vérmes politikusok közé, kik az áltatok elvállalt terhek fedezését a jó szerencsétől várják; ellenkezőleg nagyon is ismerem az ország sanyarú helyzetét, melyet Wahrmann b. tag ur oly élénk színekkel ecsetelt és erős érzékem van ama kínos összefüggés iránt is, melyben a budget tételei az adózók zsebével állanak. Épen ezen okból, mióta csak politikával foglalkozom, mindig a legélénkebb érdeklődéssel kisértem ezen orsz. bizottság elődeinek — a viszonyok hatalmánál fogva, fájdalom! sikertelen törekvését a hadügyi budget terheinek könnyítésére. De be kell vallanom, s ez alkalommal egyszersmind kénytelen vagyok kijelenteni, — hogy az érvek három fajtája közül, melyeket Wahrmann b. tag ur, mint indítványa ellen felhozhatókat kijelölt és meg is czáfolt:én a legutolsóra, az actualis érvre fektetem a súlyt, __ s hogy tehát a delegatiók működésének íu