A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1870 - hiteles kiadás (Bécs, 1870)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai

10 VI. SZÁM. Az egyes tételek ez évi különbüzete azon körülményben leli indokát, hogy az árvanyugpéu- zeknek tekintélyes része, mely előbb „nevelési járulék“ czíme alatt számoltatott el, ezen rovatból jelen­leg a nyugdijak rovatába helyeztetett át; mig másrészről az 1870. évre kegydijakra előirányzott szük­séglet a múlt évi deczember végéig utalványozott kegydijak fedezésére nem lévén elégséges, 17,000 frtnyi többlet kívántatik. Az összes szükséglet a múlt évre ugyan e czímen kért 1.190,000 frt irányában ez évre ösz- szesen 20,000 frtnyi többletet mutat ; mely tekintet nélkül az egyes tételeknél történt megtakarítások és kívánt többletekre, számítás utján állván elő, a közös nyugdijak szükséglete fedezésére összesen 1.210,000 frt a rendes szükséglet rovatába tétetni ajánltatik. 6. Czím. A tengerészeti nyugdijak. Ezek a múlt évre 9259 írttal, ez évre pedig 13,459 írttal lévén előirányozva, 4200 írttal több szükségeltetik. Nyűg-pénzekre a múlt évben 1180 frt. ez évre 1881 frt igényeltetvén, 701 írttal több. Nevelési járulékokra a múlt évre 2055 frt, ez évre csak 1183 frt, és igy 872 írttal kevesebb vétetik előirányzatba. Az összes előirányzat 22,500 frtot tévén, a múlt évinél (17,000 frt) 5500 írttal több; a mi főleg azon körülménynek tulajdonítandó, hogy a múlt évben a ,,Radetzky fregatton“ elveszettek özve­gyei és árváinak ellátási illetményei folytán kívántatik a fenkimutatott többlet. E tételek megszavazása és a rendes szükségletbe való helyezése ajánltatik. 7. Czím. Katonai központi számvevőség nyugpénzei. A múlt évre megszavazott 142,000 írthoz képest ez évre 139,200 frt igényeltetik, melynél 2800 frtnyi megtakarítás mutatkozván, az előirányzott összeg a rendes szükségletbe fölvétetni ajánltatik. 8. Czím. A közös pénzügyminisztériumi nyugpénzek. Ez évre egy hivatalszolgának 500 írttal történt nyugdíjaztatása folytán 1100 frt kívántatik, melynek megszavazása és a rendes szükséglet rovatába leendő helyezése ajánltatik. 9. Czím. A közös főszámszék nyugdíjazásai. A múlt évben 2600 írttal megszavazott összegnél egy udvari tanácsos nyugdíjazása folytán 4200 írttal több, — összesen 6800 frt igényeltetik ; mely összeg a rendes szükségletbe leendő felvétel mellett megszavazásra ajánltatik. 10. Czím. Határvám-jövedék. Az 1867. évi XII. t. ez. 64. §. és az 1867. XIV. t. ez. 3. §-ának intézkedése szerint a vá­mokból befolyó tiszta jövedelem a közös költségek összegéből levonandó lévén ;— miután ezen jövedelem

Next

/
Thumbnails
Contents