A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1870 - hiteles kiadás (Bécs, 1870)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság irományai
VT. SZÁM. 11 ed diff évenkint emelkedett, az előirányzott összeget rendesen jóval fölüllialadta ; — az albizottság az ez évre 12.199,700 írttal előirányzott vámjövedelmet ez évben is feljebb emelhetni óhajtotta volna ugyan, azonban beható megfontolás után meggyőződött arról, hogy habár a folyó év első fele a jövedelem nagyobbodására kecsegtető kilátásokat nyújtott, ezek a folyó év második felében beállott háborús viszonyok folytán csökkentek ; sőt a ki- és beviteli vámoknak a béke helyreálltával remélhető emelkedéséből várandó nagyobb jövedelem a közös vámvonalon átvitt tárgyak után nagyobb mérvben fizetendő adó- visszatéritések által hihetőleg többnyire ki fog merittetni; miért is e fedezeti tétel beállítása iránt, következő határozat elfogadása ajánltatik: ,,A határvámjövedék tiszta jövedelme, a fogyasztási adóvisszatéritések levonása után, 12.199,700 írttal, az 1871. évi közös előirányzatba beállitandó.“ 11. Czim. A közös pénzügyminisztérium előterjesztése az 1870. évre kért átruházási jog iránt. Miután a közös pénzügyminiszter kimutatta, hogy a közös pénzügyminisztérium múlt évi rendes szükségleteiben a központi vezetés személyes illetményeinél 14,000 frtnvi összeg lett megtakarítva, és hogy a közös pénzügyminisztériumi épület fedelének lialaszthatlan kijavítására ugyanannyi kívántatik, az albizottság következő határozat elfogadását ajánlja: Határozat. « A közös pénzügyminiszternek megengedtetik, hogy a közös pénzügyminisztérium 1870. évi rendes szükségletében a központi vezetés személyes illetményeinél megtakarított összegek „az épületek fen tartása“ alatti tételre használtassanak fel. IV. fejezet. Számellenörség (közös foszámszék). A közös főszámszékre előirányzott 104,095 frtnyi költség a múlt évivel teljesen megegyezik. Tekintetbe véve azon körülményt, hogy e czímnél a be nem töltött elnöki állás folytán egyrészt megtakarítások történtek, másfelől a főszámszék teljes szervezésére még egy osztály felállítása szükségeltetik, az előirányzott összegből intercalarék czímén két száztóli ajánltatik levonatni; mely levonás után összesen még 102,000 frt igényeltetvén, ezen összegnek a rendes szükséglet rovatába való fölvétele ajánlatba hozatik. Az átruházási jogot az albizottság utólagosan 1870. évre a pénzügyminiszteri előterjesztés folytán, az I. czím 1, 2, 4—12-ig tételei közt, 1871-ik évre pedig a személyes illetményeken kívül, az egyes czímek keretén belül, megadandónak véli. ad B. Válaszok azon kivánatokra, melyeket a magyar országgyűlés bizottsága az 18/ O. évi közösügyi költségvetés alkotmányos tárgyalásakor hozott határozataiban a közös pénzügyminisztérium irányában nyilvánított. 1. Az albizottság tárgyalván az 1867. évi pénztári készlet leszámolása és felosztása iránt a közös jénzügyminiszter által adott választ; miután ez abban oda nyilatkozik, hogy az 1871. é\i deczember 31. ‘2*