A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1869 - hiteles kiadás (Bécs, 1869)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

13(5 XII. ÜLÉS. (Augustus 27-én I860.) a mint az el van határozva, akkor természetes, hogy az egyéb tételeknél egészben nem nagy megtakarítás eszközölhető. íme vegyük a kórházi szolgálatokat, van 2.300 egyén, minden 4% betegre esik egv. Ez véleményem szerint — bár mindent megkell tenni, mit a kórházak jó álláspontban tartása megkiván — mégis kissé sok. Ezen kívül vannak más pontok. Az üzleti kiadásokra 14.500 frt. van felvéve, hogy e kiadások mire fordittatnak nem tudhatni. A gyógyszertárra nézve 79.000 frt. sat. Én tehát azon véleményben vagyok, hogy miután a 20.000 törlés csekély, javaslom, hogy e czimen 2,100.000 helyett 2.038.20 i —et szavaz­zunk meg. Ez által az is el lesz érve, hogy a biro­dalmi tanács delegatiójáva 1 egyformán törlünk. Kajner Pál tollvivő: Ugyanaz be van adva indít­ványban, mely következő (olvassa): „A XV. czimnél, mely a katonai egészségügyről szól. az albizottság! 2.100.000 frt. helyett szavazzon meg az országos bizottság csupán 2,038.201 Irtot. liiidnay István : Bátor vagyok arra figyelmez­tetni a tisztelt bizottságot, bogy az egészségügy szervezése épen nem olyan ma nálunk, mely a szük­ségnek megfelelne, csak is azon költségekre figyel­meztetem a tisztelt bizottságot, melyek e czimnél mutatkoznak. Átlag kimutattatik 11.000 beteg. Az egészségi csapatok költségei előirányozvák 410.000 írtban: helyőrség, hadcsapat, kórházak ke­zelési költsége 337.000 frt., az összes betegápolók és szolgaszemélyzet költsége 1,400.000 frt.; gyógy­szertári költségek 194.000; vagyontalan orvos és gyógyszerész növendékekre 22.000, az orvosok körül— belől 902.000 írtba kerülnek: s igy az egészségügy 3,483.553 írtra megy. Miután 11.000 beteg mutat- tatik ki. minden beteg orvoslása 31(5 írtba jön az államnak, és ha a 210.000ből álló hadsereget veszek is fel, minden emberre még mindig esik 16 írt. Mind­ezért bátor volnék indítványozni, méltóztassanak a hadügyért oda utasítani, hogy az egészségügy szer­vezését kellően tanulmányozza, és a jövő delegatió elé oly javaslatot tegyen, mely a költségek alábbszál- litását lehetővé tegye. Benedek Sándor tábornok: Bánó tisztelt bizott­sági tag ur nagynak találja az egészségügyre felvett összeget. Felvilágosításul felhozom, hogy az egész- ségügyi személyzethez nemcsak az ápolók tartoznak, hanem ezek az előbbi egészségi csapathoz vannak számítva, de ez nincs kimutatva. Továbbá azt is meg kell fontolni, hogy a mint itt elő van ina, hogy 9 emberre 2 ápoló esik, ezek alatt nemcsak azok érten­dők, kik magánál a betegnél személyesen jelen van­nak, hanem azok is, kik a felügyelet, a ház tisztán­tartása s más egyébbel vannak megbízva. Es semmi­kép sincs 4 betegnél egy ember hanem több betegre jön egy ápoló. Azért szavazni meg kevesebbet mert a másik delegatió is 2,038.000 irtot szavazott meg, az nem lehet ok, mert volt alkalmunk tapasztalni, hogy e delegatió nem fogadta el mit a másik megszavazott, pl. a X. czimnél 2,730.000 irtot szavaztak meg ott, itt pedig 2,700.000 irtot. Úgy vélem az albizottság jelentésében felhozott okok elég nyomosak arra, hogy azoknál fogva a 2,100.000 frt. megszavaztassák. (Elfogadjuk!) ülnök: Eltérők lévén a vélemények, kérem azo­kat, kik az albizottság! előterjesztést elfogadják, mél­tóztassanak felkelni. (Megtörténik.) A többség a 2,100.000 frtnyi összeget meg­szavazta. iiajner Pál tolhi\ö (olvassa Rudnay István következő indítványát.) „A hadügyérnek meghagyassék, hogy a katona egészségügy szervezetének átalakítására nézve a jövő delegatiónak oly javaslatot terjesszen elő, mely e czim költségeit alább szállítaná.“ (Helyeslés.) Rudnay tagtárs indítványa azzal végződik, hogy úgy rendezze a hadügyér az egészségügyet, hogy az által e czim költsége alább szálljon. így a jövő delegatió kezét megkötnék, s azt határoznék, hogy a jövő delegatió e czimnél többet nem szavazhat meg, mint mennyit ez megszavazott. (Felkiáltások: „Nem áll!“) Csupán saját nézetemet nyilvánítom, s én azon meggyőződésben vagyok, hogy az egészségügy oly szent, hogy ha a hadügyministe- rium czélirányosnak látná e tekintetben újításokat eszközölni, melyek a mostani költségeket még növel­nék; nem vonakodnám abba egyezni, ha az ország pénzalapja megengedné. Ezekben indokolva szavazatomat kijelentem, hogy Rudnay tisztelt tagtársunk indítványához nem járulok. Kudnay István: Indiványomat azzal indokolom, hogy a mostani szervezetet költségesnek találom, és hogyha a béke létszám 210.000, akkor ama költség a létszámhoz igen is sok. Voltam bátor kimutatni, hogy mennyi esik ez esetben minden emberre. Epen azért, mert magát a szervezetet tartom költségesnek, tettem indítványomat, hogy a minister olcsóbb szer­vezet eszközlésére utasittassék, és úgy vagyok meg­győződve, hogy ez által nem praejudicálunk a jövő delegatiónak, az megszavazhat majd annyit, mennyit belátása szerint jónak vél, csak azt tartsa szem előtt, hogy a mostani szervezet igen költséges; s azt óhaj­tom kifejeztetni. ülnök: A kik Rudnay tagtársunk indítványát el­fogadják, méltóztassanak íelállani. (Megtörténik.) Nincs többség, az indítvány nem fogadtatott el.

Next

/
Thumbnails
Contents