Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1939

8

bolikusságát, „akinek lelke egy rettenetes lejtő, az emberi szellem örök lejtője s e lejtőről belátunk és szinte becsúszunk mindenbe, ami rossz és perverz kívánság és kíváncsiság öntudatlan ülhet mélységeinkben, mint a sárkány barlangja fenekén . ,Csongor és Balga viszonyát is mélyebben fogta fel Babits az előzőknél: mig azok Gyulai nyomán Balgában a spanyol Graciosó-k mintájára alkotott komikus mellékfigurát láttak csupán, Babits a fellegekben járó Csongor olyanfajta szimbolikus kiegészítőjének tartja, mint amilyen Don Quijote-nak Sancho Pansa ; „Az a mód, ahogyan a legapróbb részletekig és árnyalatokig kiegészíti Csongor alakját, az ellentétnek és párhuzamnak az a szerfelett drámai vegyü- lete, mely a fény es árny viszonyához hasonlít, ellenállhatatlanul félhozza a gondolatot, hogy íme, a legigénytelenebb és ' legostobább lélek is kénytelen átszenvedni a kielégíthetetlen- cség és céléthetétlenség kínjait, akár a legmagasabb, legszár- nyalóbbA Az Asszony, aki szemben áll Balgával, az Ember- •¥éí,sMár nem járja az emberiség közönséges vágyutjait, — mint Babits mondja, — hanem a tündérek szolgálatába szegődött <• „az asszony még a legföldiesebb és éppen a legnőiesebb, a-tündérek szolgálatába szegődött— nincs-e ebben va- • lami szimbolikus ? Azoknak a tündéreknek a szolgálatába, akiket hiába kerget az ember. És az, hogy Ilma maga sehogy se hajlandó a tündérségét komolyan venni, csak tréfálkozik ■vele — nem szimbolikus-e szinte?“

Mindezek után Babits mégis szükségesnek tartja kijelenteni : nem állítja azt, hogy Vörösmarty mindezekre a szimbólumokra éppen így gondolt, mert a szimbólum ezerféleképen lefordítható a fogalmak nyelvére, — s ezzel vissza is lép a dráma szimbolikus értelmezésétől. Ehelyett inkább a mű alapgondolatát kezdi boncolgatni, amely szerinte „ezer színben •és változatban mindig csak az, hogy Csongor keresi Tündét“. De hol, hogyan keresi? Babits észreveszi már, hogy Ilma talányos útbaigazító szavai („Sík mezőben hármas út, Jobbra-balra szerte fut, A középső célra jut“) az arany középútra céloznak: „Csongor azonban olyan három úthoz ér, amelyek mindegyike középsőnek látszik“ — állapítja meg Babits — „s itt találkozik a nagy Vándorokkal (a nagy V itt egyszer nem affektálni, hanem jelenteni akarja a mélységet) —■ s a versforma megváltozik a jelenet ünnepies, drámai lesz, érezzük, hogy a dráma egyik főjelenetéhez értünk“. A három szimbolikus vándor,