Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1939

4

való fogékonyság. Nemcsak a kortárs-, hanem még a Gyulai nemzedéke sem tudott Csongor és Tünde ben egyebet látni naív népmesénél. Gyulai Pál is az alapul szolgáló mesével méri össze a drámát. Mindkettőnek alapeszméje szerinte ,,a tiszta, hű szerelem győzelme minden akadályon és cselszövényen át.“ Gyulai mereven arra az álláspontra helyezkedett, hogy „Vörösmarty nem akarta semminemű philosophiai abstract eszme allegóriájává átalakítani a naiv népmesét". Nagy kritikusunk tekintélyével szemben egyedül Beöthy Zsolt mert ellenvéleményt megkockáztatni a dráma első színrekerülése alkalmából ; szerinte, ha csak a Gyulai által megállapított alapeszme lebegett volna a költő előtt, „semmi szüksége nem lett volna rá, hogy a mesébfe betoldja a kalmárt, királyt, tudóst és Balgát, kik Csongort sem cselszövényekbe nem hálózzák, sem szerelme elé akadályokat nem gördítenek".2 Azt Gyulai is jól látta, hogy a három vándor epizódját csak az ellentét igazolhatná, ha t. i. Csongor maga is kétségbe nem esnék, mikor másodízben találkozik velük. Beöthy szerint azonban „a kalmár kincsesládáinak, a király vad hatalomvágyának, a tudós anyagias bölcselkedéseinek nem maga a szerelem az ellentéte . . . Hanem az, amit Csongor lelkében a szerelem csak képvisel: az eszményi- ség. Ez az, amit a sors csapásai sem tudnak lesújtani, mint a kalmárt és királyt, s megóv a kétkedésnek ama sötét éjszakájától, melybe a tudós sülyedt". Beöthy szerint „az eszményiség harcai, hányattatásai, veszélyei képezik a dráma tárgyát", a megoldás pedig nem egyéb, mint „az eszményinek kibékülése a valóval". Csongor nem juthat ugyan Tündérországba, Tünde is ki van onnan tiltva földi szerelméért, de a földön mennyet alkothatnak maguknak. E gondolat, mint Beöthy mondja, nem teszi a drámát „üres allegóriává".

Beöthy sokkal mélyebre látott Gyulainál, de a kortársak mégis ennek nagyobb tekintélyéhez igazodtak. Egyébként Gyulai a felszínen maradva is sokra értékelte a drámát kimeríthetetlen költői bája s különösen a nyelve miatt. Már neki is feltűnhetett, amit csak egy mai tanulmányíró (Barta János)8 fejtett ki mélyebbről, hogy valami véghetetlen könnyedség ömlik el az egész alkotáson: „Mintegy varázsütésre épül föl a mű, mint benne a tündérpalota" — jellemzi találóan e könnyedséget. Gyulai hozza kapcsolatba a drámát először a Szentivánéji álom mai is kifejezést adva egyúttal azon szinte közhellyé vált igazságnak, mely szerint Vörösmarty e műve a magyar költői