Evangélikus gimnázium és előkészítő tanfolyam, Orosháza, 1939
23 Vörösmarty szemében a telhetetlenség az ember ősbűne: emiatt vesztette el — s veszti el mindig újból — paradicsomot is. A tilos vággyal párosult szenvedély égi-földi korlátok áttörésére hajszolja folyton az embert: ez a láncaiból föloldozott — rút Mirígyszerű — Prometheus bennünk, — a szárnyaló lélek és földiségünk antagonizmusának örök szimbóluma. „Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen", csakhogy ez a szárny A vén cigány vízióiban halhatatlan kínokat okozó keselyűként csattog a viharban (mely Vörösmartynál szintén égi-földí antagonizmusát szimbolizálja) s Prometheus tragédiája szimbolikusan Kain és Ábelével kapcsolódik össze. Mert túlságosan égbetörni sem szabad (Gondolatok a könyvtárban c. költeményének végén is ezt szimbolizálja a bábelépítés): a telhetetlen ember promethe- usi vágya magában hordja büntetését, akár égi, (Csongor és Tüude), akár földi vágyról (a három vándor és Balga) van szó. A túlzás fölfelé („gőg“, a régiek ,,hübrisz“-e) és lefelé (állatiasság) egyaránt rossz : ezért lehet Mirigy a drámában a végletekbe csaló emberi szenvedély szimbóluma nemcsak Balga, hanem Csongor esetében is. A dráma befejezésének szimbolikája szerint ezt a lázadó Prometheust meg kell láncolni önmagunkban, égi vágyainkat pedig összebékíteni földbégünkkel. Hogy Csongor és Tünde találkozása álomból valóság lehessen, ahhoz előbb Balga és Ilma szimbolikus kibékítése szükséges. Ez a kibékítés úgy történik szimbolikusan, hogy Ilma a durva Balga életpárja lesz ugyan, de továbbra is az eszményibb világ (Tünde) szolgálatában marad. Ez a fausti befejezés tehát valóban nem más, mint ,,az eszményinek kibékülése a valóval“, ahogyan azt már Beöthy Zsolt tanította Gyulaival szemben. A dráma megoldása így valahol ég és föld között lebeg középen: A közép a biztos út — ez volt a szimbolikus hármas út titka. A befejezés tehát sem nem reális, mert a múltba van helyezve, — sem nem irreális, mert a múlt tanulsága alapján lehetőnek van feltüntetve. Ez a boldog megoldás azonban Csongor számára „nem kevésbbé szomorú", mint a bujdosás, mert a „lehetőstől az avvá léteiig" végtelen nagy távolság van: Vörösmarty írta Zádornak e kulcs-szavakat, amikor ez megházasodott : „Adja Isten, oly boldog légy, amint azt érdemied: boldogságom úgyis abból fog állani, ha hazám és Ti boldogok lehettek. Én is lehettem volna, de haj ! mely véghetetlen lépés van a lehetéstől az avvá léteiig, s mégis hány van, a ki az sem
